A PSD-többségű parlament ugyan tegnap megvédte főnökét, de ez már kétségtelenül a politikai válság jele, ami Ponta lemondásának, lemondatásának elodázásával csak tovább fokozódhat.
„Hogy ebben a szerencsétlen országban a mindenkori társadalmi környezet alakította ilyenné a vezetőréteget, vagy éppen fordítva, »a fejétől bűzlik a hal«, nos, az egyelőre eldöntetlen. Az viszont tagadhatatlan, a társadalom igencsak tolerálta, tolerálja a hasonló jelenségeket. Elvégre Románia a korlátlan lehetőségek országa. Akár azt is hozzátehetném: a lehetetlenségeké is. Nem tegnaptól, nem tegnapelőttől. S a korrupció társadalmi megítélése sem mától változik meg, se nem holnaptól, holnaputántól.
A hét végén már a miniszterelnök, Victor Ponta került a DNA látókörébe. Korábbi ügyvédi tevékenysége során elkövetett többrendbeli okirathamisítás, pénzmosás és adócsalásban való bűnsegédlet elkövetésével kapcsolatosan keveredett gyanúba, amiért bűnvádi eljárást kezdeményeztek ellene. Kormányfői minőségében pedig összeférhetetlenség gyanúja merült fel ellene, eme utóbbi esetben a DNA kérte a képviselőház hozzájárulását a bűnvádi eljárás beindításához.
A botrány kipattanása után Klaus Johannis államfő azonnali lemondásra szólította fel Victor Pontát, aki előrelátható módon megtagadta azt, mondván: leváltásáról csak a parlament dönthet. Elődje, az agyonlőtt is csak a »nagy nemzetgyűlés« döntését lett volna hajlandó elfogadni. A PSD-többségű parlament ugyan tegnap megvédte főnökét, de ez már kétségtelenül a politikai válság jele, ami Ponta lemondásának, lemondatásának elodázásával csak tovább fokozódhat."
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Látszólag naiv eszmefuttatás arról, hogy miként lehet hivatali kommunikációs balfaszkodással tartósan mérgezni a közvéleményt.

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.

De ha mégsem, akkor talán megfontoltabban kellene nyilatkozgatni.

Platformok jönnek és mennek. De egy generáció számára közösségi- és identitásformáló erő volt az internetnek az a korszaka, amikor még nem volt olyan gyors, mint most, de épp elég gyors volt ahhoz, hogy maradandó élmény legyen.