Nekünk sokkal tevékenyebben kellene politizálnunk, mint a többségi nemzetnek. De ezt csak megosztottság, magunk szétcincálása, külön szekértáborokba való visszahúzódása nélkül cselekedhetjük eredményesen.

Úgy látszik, ha valaki bejut a parlamentbe, minden emberség kihal belőle.

Kelemen Hunor belátta, hogy az elmúlt négy év során kormányoztak a PD-L-vel és a PSD-vel is, de egyik oldalon sem értek el a magyar közösség számára fontos eredményeket.

Sajnálatos, hogy az RMDSZ belső ellenzéke által anyaországi segítséggel létrehozott kisebb pártok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, s így Budapest mégis a pfujoló-tapsoló RMDSZ-nek nyújt segítő kezet. A skizofrénia és az opportunizmus diadala ez.

A helyes politikai irányvonal fenntartásához nem elég, ha a szövetség „pilótái” a budapesti és bukaresti műszerfalnál egyaránt nyomogatják a gombokat. Figyelembe kell venni azt is, hogy az utasok merre kívánnak tartani.

A jó irodalom pillanatok alatt eltünteti a nemzetiszínű kukák rögeszméjét, a kétnyelvű feliratok mizériáit.

Miért csak most, 2015 közepén fontos a nyitás, az alázat, az emberek bizalmának visszanyerése? És ami a leginkább hiányzott: mi vezetett a jelenlegi helyzethez, miért veszítette el annyiak bizalmát az érdekvédelmi képviselet, hol hibázott?

Magyarország külpolitikája mindig egy fejezettel lemaradt a környező országokkal, főleg Romániával szemben.

Ha a kormányok jobban dolgoztak volna az életszínvonal emelésén, akkor lehet, nem lenne gond az újautó-vásárlási kedvve.

Kelemen Hunor kortesbeszéde az RMDSZ tisztújító kongresszusán, 2015. április 17-én, Kolozsváron.

Lehet, hogy a nyelvi jogoktól eltérően az azonnali előrelépést elsősorban nem a jogi feltételek megteremtésétől kell várnunk.

Indulok, határozott léptekkel, és ruganyos térdekkel, amúgy obamásan, felperdülök a lépcsőn. Jönnek, mosolyognak, kezüket nyújtják, szinte hajlonganak.

A Jobbik előretörését nem kell alábecsülni – de túldimenzionálni sem. Magyarországon, sőt Erdélyben is voltak olyan hangok, amelyek a fasizmus visszatérésének veszélyével riogattak, miközben kijelenthető, hogy ha nem is nyíltan, de fű alatt, tetteiben a romániai fősodratú pártok mindegyike van annyira soviniszta és kisebbségellenes, mint a Jobbik.

Ezen a hivatalosan is az újratervezés kongresszusának tartott politikai show-n, sokkal nagyobb a tét, mint hogy ki lesz az elnök az elkövetkező négy évben. A lét a tét, a parlamenti lét, és ezt nagyon jól tudják a szervezők is, akik újratervezésről, a választókhoz való visszatérésről, közösségépítésről beszélnek.

Fi­gyelemmel követhető, miként kerekedett felül a kompromisszumos, Bukarest-központú politizálást támogató oldal, hogy taszította háttérbe, majd szorította teljesen ki a radikálisabb lépéseket követelőket, vált sokszínű szövetségből egyre központosítottabb, kevesek által irányított szervezetté.

Eszébe sem jutottak – amint a többi kezdeményezőnek sem – azok a nyugdíjasok, akik pár száz lejből tengetik az életüket, amint az sem, hogy az ország lakosságának nyolcvan százaléka él szegénységben vagy mélyszegénységben.

A lényeg az, hogy vannak alprefektusaink, vannak igazgatóink, és elég sok emberünknek tudunk munkahelyet biztosítani. Ez nagyon fontos számunkra, mert olyan emberekről van szó, akik még sohasem dolgoztak meg a fizetésükért, és ha valóban munkából kellene megéljenek, nem lenne könnyű a dolguk.