// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Demeter J. Ildikó Demeter J. Ildikó

Nem ilyen lóra szavaztunk

Az állam legelső intézménye a leghiteltelenebb is: a nagy korrupciós botrányok, a törvényenkívüliség és leplezetlen pökhendiség mellett a nyílt és szégyentelen önzés belterjes bűnszövetkezete lett.

(Külön)Vélemény

Szerző: Demeter J. Ildikó
2015. június 09., 08:04

„Hosszas halogatás után, az ülésszak vége felé mégiscsak nekilátott a parlament a választási törvények módosításának. Abban látszólag egyetértettek a pártok, hogy a jelenlegi – alig néhány éve kitalált – rendszer nem jó, meg is ijedtek kissé a tavalyi elnökválasztáson kitört népharagtól, de igen bemelegedtek a kivégzett diktátor palotájába, és nem nagyon akaródzik nekik mélyreható változásokat eszközölni.
Többszöri államfői noszogatásra volt szükség, hogy egyáltalán foglalkozzanak a témával, noha már közel három éve tudjuk, hogy a legutóbbi »javítás« kolosszális melléfogás volt: így lett a hivatalosan húszmillió lakosú Romániának 588 fős parlamentje, nagyobb, mint az Amerikai Egyesült Államoknak, ahol a 321 milliós lakosság 535 törvényhozót tart el – és kér számon...

Nálunk az elszámoltatás is nehézkesebb, sőt, nem létezőnek tekinthető, hiszen lassan hat éve, hogy az ország lakossága az egykamarás, kis létszámú parlament mellett foglalt állást, és ez még semmilyen következménnyel nem járt. Az állam legelső intézménye a leghiteltelenebb is: a nagy korrupciós botrányok, a törvényenkívüliség és leplezetlen pökhendiség mellett a nyílt és szégyentelen önzés belterjes bűnszövetkezete lett.

Fontos, közérdekű törvények az utóbbi időben napirendre sem kerültek, mert a Şova – és újabban Ponta – körüli védőpajzs kialakításával, két hónapos vakációjuk, speciális nyugdíjuk biztosításával, a magyarság orrba verésével pepecselnek (a kötelező Trianon-ünnepet Ceauşescu is megirigyelné, a május elsejei, augusztus 23-ai grandiózus felvonulások elhalványulnak mellette), legkevésbé az ország javát szolgáló jogszabályok kidolgozásával, a választói elvárások teljesítésével. Egy magáncégtől réges-rég kirúgtak volna bárkit, aki ennyire alkalmatlan a munkára, amit elvállalt."

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro