A román kormányoknak és oktatásügynek a legnagyobb adóssága, hogy a mai napig sem volt akarat, hogy legalább a kétszintű érettségi vizsgát bevezesse.

És nem csak azért, mert biztosítaná, hogy mindig üljön magyar képviselő a román parlamentben. A szövetség alternatív választási küszöbre vonatkozó javaslatának nem várt mellékhatásai lehetnek.

A kedélyeskedésen túl persze nincs szó egyébről, mint a történelemhamisítási szándék minősített esetéről. Arról a késztetésről, amely a kommunista rendszer itt ragadt képviselői által izzított román öntudat túlburjánzását célozza, amely képtelen elfogadni, hogy Háromszéken többnyire magyarok fújták a Nemerét az elmúlt évszázadok folyamán.

Sem az RMDSZ-nek, sem az erdélyi magyarságnak nem azért kell újrakalibrálnia navigációs rendszerét, mert utat tévesztettünk volna. Inkább azért szükséges a korrekció, mert az elmúlt években – geopolitikai változások miatt – felszedték a járhatónak kijelölt utat, s az erdélyi magyarságot megpróbálják szűk zsákutcába bekényszeríteni, ahonnan lehetetlen lenne a visszafordulás.

Székelyföld esetében feltűnő: minél hangosabban kiált valaki, annál dicsőbb a megítélése Bukarestben, és annál könnyebb a megélhetése, tisztségbe helyezése, funkcióban maradása. Erdély más városaiban sincs ez másként, a magyarok elleni agitációt nagylelkűen jutalmazzák a pártvezérek vagy éppen a szavazók.

A törvény közvitéz támogatói azt állítják, hogy nem is tudták, mit is írnak alá. Ebből annyit hiszek el, hogy bizonyosan fél analfabéták, mikből – más válogatott bunkók, csalók, tolvajok, mandátumvásárlók mellett – bőséggel akad a mai román parlamentben.

Kétnyelvű táblák vannak, költségvetés is van, mégis késik a kifüggesztésük. Talán egyfajta türelemjátékról van szó?

Az RMDSZ Nőszervezet jelentheti a Szövetség számára a parlamenti túlélést, azaz az 5 százalékos bejutási küszöb elérését a 2016-os helyhatósági választásokon, és talán azután is.

A román partnerek nem komolyak és nem is megbízhatóak. Annyira nem, hogy az RMDSZ az utóbbi két parlamenti ciklusban két különböző előjelű kormány tagjaként nem tudott érdemi előrelépést elérni a kisebbségi jogok terén.

Szolgálni az állampolgárt? Csak mese. A SRI jelenlegi mottója (Patria a priori) már közelebb áll Florea és Bretfelean szívéhez. Amivel semmi baj nem lenne, ha a mindenek előtt álló hazában minket is tiszteletre méltó, egyenjogú állampolgárokként kezelnének, és nem az lenne egyesek legfőbb célja, hogy ne érezzük magunkénak is régóta közös szülőföldünket.

Meg vagyunk hatva, Elnök Úr, hogy ennyire pozitívan változott a velünk kapcsolatos véleménye. Megvilágosodásában az játszotta volna a főszerepet, hogy pártjának, a nemzeti liberálisoknak a kormányrajutásban fontos lenne az RMDSZ támogatása, ami külföldön is külön elismerést szerezhet neki?

Jó lenne visszaszerezni Marosvásárhely irányítását. Nem csupán az ott élő, egyre durvábban elnyomott és megfélemlített magyarokért, hanem a román demokrácia egészségéért is szükség van erre.

Ha a magyarok nem főznek pálinkát, a románok cujkát, a görögök ánizspálinkát, a lengyelek, csehek vodkát, akkor szabaddá válik a tér és a piac a whisky, a grappa, a konyak, a calvados előtt, miket ugyancsak teljesen adómentesen főzhetnek, készíthetnek az angolok, az írek, a spanyolok, a skótok, az olaszok, franciák.

Úgy tűnik, a hangzatos nyilatkozatok ellenére egyik hatalomra jutó politikai erőnek sem áll szándékában véglegesen, európai módra kielégíteni azokat az igényeket, amelyek megilletik a kisebbségeket.

Nyugat-Európa és kelet-európai kiszolgálóik érdekei szöges ellentétben állnak az őshonos kisebbségek érdekeivel.

Az, hogy Johannis elismerte: még a meglévő, a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeket sem alkalmazzák maradéktalanul, még akkor is jelentős, ha sejtjük, hogy az elnök és stábja számára az autonómia nem feltétlenül tartozik a kisebbségi identitás megőrzését szavatoló garanciák sorába.

Nem a demokrácia csúcsa az, ha a szavazást igénylő dokumentum módosításait olyan időpontokban hajtják végre, amikor már mindenki kifullad és menekül a helyszínről.