A tiltásokról nem szólok, mert ha voltak is – és tényleg voltak! –, azokat soha nem vettük komolyan, inkább az volt az igazság, hogy megszóltuk azt, aki a húsvéti ünnepkör bármelyik eseményét, mozzanatát és pillanatát negligálta, s aki még arra is vetemedett közülünk, hogy például a húsvéthétfői locsolkodásokból kimaradt, azt emberszámba se vettük.

A nem román nemzetiség ebben az esetben nem puszta szóvirág vagy kisebbségvédelmi megjelölés – és főleg nem abban az értelemben, ahogy mi, magyarok értelmezzük a kérdést –, hanem a társadalmat át és átszövő korrupcióval szembeni következetesség, a felelősségvállalással kapcsolatos mentalitás fokmérője.

Várjuk ki a végét – mondtam magamban. S ez a Iohannis-nyilatkozat lett a vége: „Erdélyi vagyok, Avram Iancu-párti.” .dpuf

Indokolt lenne tehát a kormány igyekezete, hogy gátat vessen a szabadrablásnak, csakhogy az, ami az elmúlt két hétben történt, sem tisztességesnek, sem elvszerűnek, sem igazságosnak nem nevezhető.

Vezérelvű pártok esetében, mint amilyen a Fidesz és a Jobbik, szinte egy személyben a pártelnök szabja meg a párt irányultságát. Vona Gábor pedig nagyon elhatározottnak látszik a néppártosodás tekintetében.

Az államfő komoly politikusnak látszik, s talán tényleg szakíthatunk negyedszázados politikai szokásainkkal, és elkezdődhet valami egészen más.

Huszonöt éves értéket kell megőrizni a következő huszonöt évre — figyelmeztetett a szövetségi elnök. Nem tért ki külön ezekre az értékekre. Nem sorolta, hogy miről mondtunk le azért, hogy a mindenkori kormánypártok szekértolói lehessünk, olcsón eladva magunkat egy-két közalkalmazotti állásért, arról sem beszélt, hogy az elért eredmények sem voltak hosszú életűek, de több olyan törvény elfogadásának is örülhettünk, amelyek ránk vonatkozó pontjai sohasem léptek életbe.

Ha pedig a frusztráltak, gyűlölködők száma növekvőben van az anyaországban, nem szerencsés, sőt álságos sikeres nemzetegyesítésről beszélni. Mert ez akkor lenne igaz, ha nemcsak az országhatárok felett, hanem mondjuk az angyalföldi panelházakban is megvalósulna.

Magyarul nem kérdezte senki. Ha nem, hát nem, ő csak leszögezte a tényállást, hogy nem volt magyar kérdés.

Három bukásra volt szükség és arra, hogy ráébredjenek, egy negyedik kudarcos próbálkozás a székely főváros végleges elveszítését hozhatja a magyarság számára.

Fel sem merem tételezni, hogy e nagy szigorúság nem lenne hasonló módon érvényes Caracalon is – akárcsak az autonómia, hogy csak „klasszikusokat” idézzek. Az azonban valahogy elkerülte a figyelmemet, hogy a nagymellényű ellenőrök oda merészkedtek volna, ahol valóban százmilliósával csalják az áfát.

Az agresszív pénzbeszedés, megfélemlítés, az aránytalan mértékű büntetések kirovása talán nem a legjobb módszer az államkassza feltöltésére, ennél sokkal hatékonyabbnak bizonyulhat az adózási szabályok leegyszerűsítése,.

Nem voltam és nem is vagyok jobbikos, sem a Jobbik propagandistája. Nem vagyok a musai-muszáj szóvivője sem, ez a mozgalom nem így működik.

Milyen hitelük van a DNA – nem egyszer valóban túlkapásnak tűnő – akciói fölött sápítozó RMDSZ-es politikusoknak, amikor a szövetség elnöke egy közintézménnyel fizetteti sajtótanácsosa bérét olyan „munkáért”, amelyet ott nyilvánvalóan nem végzett el?

A nemzetpolitika tehát nem jelenthet olyan célokat, amelyek a Magyarország határain kívül élő magyarokat elszigetelik saját országuk mindennapjaitól, és mondjuk egy budapesti központ döntéseitől teszik függővé életüket és munkájukat, hanem éppen ellenkezőleg: a saját országuk életében való teljesebb részvételre, a mindennapok valós versenyhelyzeteinek a megnyerésére kell buzdítania.

Nem értünk le a gödör aljára: a már ezer sebből vérző szociáldemokratáknak még mindig van emberük, energiájuk arra, hogy számukra kedvező törvénymódosításokat dolgozzanak ki és toljanak előre a parlamentben.

Európa üzent a romániai magyarságnak, főleg pedig Székelyföld lakosságának, s azt üzente, hogy – nem üzen semmit!