// 2025. december 27., szombat // János
Pap István Pap István

A sikertelen referendum tanulságai

// HIRDETÉS

Nem lett érvényes, mindazonáltal több dologra rávilágít a második nekifutásra is érvénytelen referendum Nagyvárad és Szentmárton fúziójáról.

(Külön)Vélemény

Szerző: Pap István
2015. június 15., 16:28

„Először is beigazolódott, hogy  mégiscsak jó az, ha pontosan tudjuk, hogy hányan lakjuk ezt az országot és településeinket. Ugyanis a 2011-es népszámlálás annyira kedvezőtlen adatokat hozott Romániának, hogy az elkövetkező egy évben adatvéglegesítés címszó alatt úgy felturbózták a statisztitkákat, hogy egymillióval több lakosa lett az országnak, mint amennyit valójában megszámoltak. Mondani sem kell, hogy Nagyváradnak is jutott vagy tízezerrel több lakos a véglegesítés után. Ennek a kozmetikázásnak a csapdájába estek a referendum szervezői, mert a részvételi arányokat ennek az ún. hivatalos, felsrófolt adatnak az alapján kellett kiszámolni, és ez eleve csökkentette az esélyét annak, hogy meglegyen a 30 százalék, amennyire a referendum érvényességéhez lett volna szükség. (...) 

Mivel azonban az RMDSZ-t nem lehetett rávenni semmilyen a referendummal kapcsolatos akcióra, gondolt egyet a városvezetés, és felkérte Jenei Imrét, hogy magyarul szólítsa meg a váradi magyarokat. Ami viszont ebből kisült, az inkább volt egy a referendumot reklámozók szempontjából kontraproduktív kisebbfajta botrány, semmint a referendum érvényességének esélyét növelő kampányfogás. Az történt ugyanis, hogy elképesztő ostobaságokat kezdtek el írogatni a videóhoz az emberek, ilyeneket, hogy egy romániai népszavazáson miért magyarul szólít meg bárki is választópolgárokat, vagy: az a tény, hogy magyarul hívnak embereket szavazni, olyan felháborító, hogy a kommentelő maga azon gondolkozik, hogy egyáltalán elmenjen-e voksolni, de olyan komment is volt, hogy Jenei Imre ezzel a magyar szövegelésével foltot ejtett egyébként dícséretes karrierjén. Nem csoda, ha ezek után a referendum kampányának irányítói gyorsan eltüntették a videot az online térből, hiszen az egyébként akár jó szándékúnak is tekinthető kezdeményezésből egy – sajnos megszokott módon – primitív adok-kapok lett.

 Ez az eset is megvilágítja azt, miért ignorálták a váradi magyarok ezt a kezdeményezést: hiába a sok szép ígéret, ha az ígérgetők teljesen hiteltelenek, amit ráadásul csakis maguknak köszönhetnek. Ugyanis az a tény, hogy a romániai, és ezen belül a nagyváradi közgondolkodás még huszonöt évvel a szabadságunk kivívása után is ilyen szinten áll, az nem kis, sőt, talán a legnagyobb mértékben a politikai vezetőknek tudható be, akik nemhogy nem sajátították el és nem propagálták a köztudatban a kölcsönös tisztelet elvét és az ehhez társuló hozzáállást, hanem fenntartották azt az paradigmát, hogy Románia a románoké, és minden kisebbség csak a románok kegye folytán juthat jogokhoz. Meg aztán milyen pompás érv a kudarcos referendum szervezőinek az, hogy tulajdonképpen a magyarok miatt bukott meg a fúzió?! Mindez csak azt támasztja alá, hogy a politikai elit az elmúlt több mint két évtizedben nem szolgált rá a magyar közösség bizalmára, amelyik ezért kezeli gyanúval az összes a hatalom irányából érkező kezdeményezést, és ezért is könnyű elhitetni vele azt, hogy Várad és Szentmárton fúziójának egyik célja az lenne, hogy csökkenjen az így megnagyobbodott városban a magyarok számaránya.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?