// 2025. július 7., hétfő // Appolónia
Balogh Levente Balogh Levente

Kukakampány

// HIRDETÉS

Miután Ilie Bolojan, Nagyvárad polgármestere azt ígérte: a város és Váradszentmárton egyesüléséről szóló, csúfos kudarcba fulladt népszavazás ismétlése előtti időszakban nem költenek több közpénzt kampányra, természetesen legalább háromszor annyi plakát és molinó lepte el a várost, mint az első voksolást megelőzően.

(Külön)Vélemény

Szerző: Balogh Levente
2015. június 12., 08:01

„A városban komoly kihívás lett a tömegközlekedési eszközökkel eljutni valahova, a villamosok és autóbuszok elektronikus kijelzőin ugyanis a viszonylatjelzés amolyan mellékes, úri huncutság lett csupán, lévén hogy a menetidő nagy részében a népszavazást népszerűsítik. Emellett teleszórták a vendéglátó-ipari egységeket is propagandaanyaggal.

És mivel még mindig félnek, hogy nem lesz elég résztvevő a vasárnapi megismételt szavazáson – amelytől a magyarok várhatóan ismételten távol maradnak, mivel a két település egyesülése egy százalékkal rontaná a magyarság számarányát a Pece-parti Párizsban –, újabb frontot nyitottak. A szemetes konténereket a guberálóktól védő fémketreceket is teleplakátolták, nehogy a polgárok találjanak még egy olyan helyet, ahol nem a kétes hasznú, homályos, megkérdőjelezhető megalapozottságú gazdasági érvekkel alátámasztani próbált egyesüléssel traktálják őket.

Bár még mindig van lehetőség a további terjeszkedésre. Például a még meglevő kóbor kutyákra és macskákra is fölszerelhetnének néhány plakátot. Sőt a népszavazást propagáló vécépapírtekercseket is piacra dobhatnának, hogy a kukakampány mellett ez is hirdesse, mennyit is érnek a politikusi ígéretek és az egész egyesülési cécó."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet
Krónika

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő