Jó lenne visszaszerezni Marosvásárhely irányítását. Nem csupán az ott élő, egyre durvábban elnyomott és megfélemlített magyarokért, hanem a román demokrácia egészségéért is szükség van erre.

Ha a magyarok nem főznek pálinkát, a románok cujkát, a görögök ánizspálinkát, a lengyelek, csehek vodkát, akkor szabaddá válik a tér és a piac a whisky, a grappa, a konyak, a calvados előtt, miket ugyancsak teljesen adómentesen főzhetnek, készíthetnek az angolok, az írek, a spanyolok, a skótok, az olaszok, franciák.

Úgy tűnik, a hangzatos nyilatkozatok ellenére egyik hatalomra jutó politikai erőnek sem áll szándékában véglegesen, európai módra kielégíteni azokat az igényeket, amelyek megilletik a kisebbségeket.

Nyugat-Európa és kelet-európai kiszolgálóik érdekei szöges ellentétben állnak az őshonos kisebbségek érdekeivel.

Az, hogy Johannis elismerte: még a meglévő, a kisebbségi jogokra vonatkozó törvényeket sem alkalmazzák maradéktalanul, még akkor is jelentős, ha sejtjük, hogy az elnök és stábja számára az autonómia nem feltétlenül tartozik a kisebbségi identitás megőrzését szavatoló garanciák sorába.

Nem a demokrácia csúcsa az, ha a szavazást igénylő dokumentum módosításait olyan időpontokban hajtják végre, amikor már mindenki kifullad és menekül a helyszínről.

Johannis üzenete azért fontos, mert ez idáig a román állam egyik magas rangú képviselője sem merészelt ellentmondani annak a kőbe vésett, a nemzetközi fórumokon erőteljes lobbival és minden lehetséges diplomáciai eszközzel védelmezett hivatalos álláspontnak, mely szerint Bukarest a nemzeti kisebbségek minden jogát biztosítja.

Nekünk sokkal tevékenyebben kellene politizálnunk, mint a többségi nemzetnek. De ezt csak megosztottság, magunk szétcincálása, külön szekértáborokba való visszahúzódása nélkül cselekedhetjük eredményesen.

Úgy látszik, ha valaki bejut a parlamentbe, minden emberség kihal belőle.

Kelemen Hunor belátta, hogy az elmúlt négy év során kormányoztak a PD-L-vel és a PSD-vel is, de egyik oldalon sem értek el a magyar közösség számára fontos eredményeket.

Sajnálatos, hogy az RMDSZ belső ellenzéke által anyaországi segítséggel létrehozott kisebb pártok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, s így Budapest mégis a pfujoló-tapsoló RMDSZ-nek nyújt segítő kezet. A skizofrénia és az opportunizmus diadala ez.

A helyes politikai irányvonal fenntartásához nem elég, ha a szövetség „pilótái” a budapesti és bukaresti műszerfalnál egyaránt nyomogatják a gombokat. Figyelembe kell venni azt is, hogy az utasok merre kívánnak tartani.

A jó irodalom pillanatok alatt eltünteti a nemzetiszínű kukák rögeszméjét, a kétnyelvű feliratok mizériáit.

Miért csak most, 2015 közepén fontos a nyitás, az alázat, az emberek bizalmának visszanyerése? És ami a leginkább hiányzott: mi vezetett a jelenlegi helyzethez, miért veszítette el annyiak bizalmát az érdekvédelmi képviselet, hol hibázott?

Magyarország külpolitikája mindig egy fejezettel lemaradt a környező országokkal, főleg Romániával szemben.

Ha a kormányok jobban dolgoztak volna az életszínvonal emelésén, akkor lehet, nem lenne gond az újautó-vásárlási kedvve.

Kelemen Hunor kortesbeszéde az RMDSZ tisztújító kongresszusán, 2015. április 17-én, Kolozsváron.