A Duna immáron soha nem lesz Duna, ahogyan azt néhai Antall József megálmodta, az egész nemzet tévéje, s ahogyan azt szakmailag diadalra vitte Sára Sándor és csapata, Washingtontól Bostonig, a csángóföldi Diószéntől a máramarosi Rónaszékig.

Névtelen, ismeretlen emberszabásúak, a képzelet félresikerült szüleményei gyűltek össze március 10-én a Kovászna megyei kormányhivatal előtt, hogy a székely szabadság soha fel nem virradó napján átadják a prefektusnak a szellemközösségük fiktív jogköveteléseit tartalmazó petíciót.

Miközben a közösségi oldalakon bármiféle román vonatkozású bejegyzésre a magyarországi kommentelők jelentős része még mindig bocskorozik, szőrös talpúzik, oláhozik és néhány nacionalista csoporttal azonosítja az egész románságot, addig az ország maga és lakossága jónéhány tekintetben elhúzott a szomszédtól.

A balgán „férfiak iskolájának” is nevezett kötelező szolgálat során a fiatalok katonai ismereteket alig szereztek, ellenben megalázásban, kigúnyolásban, lelki, il­letve fizikai bántalmazásban annál inkább részesítették őket. A magyar nemzetiségűek mind­ezt hatványozottabban érezhették.

Tákolt holmi tehát Ukrajna egészen, s ha nem robban ki a vad nagynemzeti nacionalizmus, akkor ellettek volna valahogy egymás mellett, persze garantált autonómiaformákkal, föderalizálással is, ha kell, de nem jogot tiporva és megvonva.

Bármennyire is hajlandó lenne sok adófizető ismét vagy először egyenruhába bújni, és gyakorolni a fegyverforgatás fortélyait, azzal csak céltáblát festene saját magára, jó nagyot. Ha csak gyors pillantást vetünk az utóbbi bő évszázad fegyveres konfliktusaira, akkor nem nehéz rájönni, hogy profi katonák és széllelbélelt lózungokkal egyenruhába bújtatott műkedvelő civilek harctéri találkozása mindig mészárszéket eredményezett.

Radu Afrim előadásai nem egyszer fölháborítják a közönséget: nincs ez másként A nyugalom című Bartis Attila-adaptációjával sem.

Ideje belátni azt is, hogy az uniós versenyszabályok paravánja mögé bújó, a hazai erdőkitermelésben élen járó multinacionális cégek kizárólag a saját hasznukat veszik figyelembe, ez pedig homlokegyenest ütközik az ország érdekeivel.

Én egyébként teljesen megértem, hogy az adóügynökséget ennyire foglalkoztatja az adózatlan borravaló kérdése, hiszen annak idején az Egyesült Államok legnagyobb gengsztere, Al Capone is piszlicsáré adóügyeken bukott le.

Elsikkadt eddig a népszavazás talán legfontosabb eleme, amitől valóban történelmi jelentőségű: az, hogy jogosultságát és törvényességét senki sem kérdőjelezte meg. Sem a szociáldemokrata vezetésű kormány – pedig a siker az SZDP-s biharszentmártoni polgármester bedaralását hozta volna a liberális többségű Nagyváradba –, sem a prefektus, sem a nemzetféltők, sem az alkotmánybíróság, sem a nép ügyvédje, sem más.

Az Antena3-at, kis lemaradással a România TV követi, de nacionalizmusban fölül is múlja. Az egykor „szent öregnek” mondott újságírók teljesen elvesztették a fejüket, s ha nem lenne Sabin Gherman, Gușă s C. T. Popescu, azt kellene mondanom, hogy ilyen ez az egész bagázs, még az általam egykor nagyra tartott Ion Cristoiut is idetéve.

Miután hónapokon át némát játszott, a múlt hét végén, mintha Csipkerózsika-álmából ébredt volna, hirtelen „aktiválódott” az államelnök, és kemény bírálatokat fogalmazott meg a kormányfő külpolitikájával szemben, de bírálta az egészségügyi kártyák körüli káoszt és nem utolsósorban a parlamentet.

Ha pedig 1989. december huszonegyedike vagy huszonkettedike lett volna a román nemzeti ünnep, talán ma egy szolidárisabb Romániában élhetnénk.

Cameron kijelentése, miszerint a lehető legmagasabb szintű, pénzügyi hatásköröket is magában foglaló önállóságot kívánja Skócia számára biztosítani, ígéretes. És példaértékű.

Tekintélyuralom, nacionalizmus, és tegyük hozzá: a nemzet kollektivista egységesítése totalitárius állammá, a liberális demokrácia elutasítása, a saját etnikum felsőbbrendűségébe és dicső múltjába vetett hit, az osztatlan hatalomra való törekvés – felkavaró, hogy ezek az eszmék ismét mennyire kísértenek, olykor nem is leplezetten.

Már kezdettől fogva nem az egymás melletti békés lét volt a céljuk, sőt még nem is nemzetiségek – főleg a magyarok – legyőzése, hanem az eltiprása, megsemmisítése, mindenhonnan való kitörlése, elűzése.

Az orvosokat sem a vonatkozó törvény, sem a szerződés, sem a miniszteri rendelet nem biztosítja arról, hogy az ellenőrző szervek nem fogják-e egy-két év múlva rajtuk behajtani a kártya nélküli betegek ellátására felírt költséges kezelések összegét.