// 2024. december 3., kedd // Ferenc, Olívia
Páva Adorján Páva Adorján

Álszentség

// HIRDETÉS

Az állam óriási energiákat szív ki az ortodox egyházból, és ez kölcsönös. Az erő gyakori fitogtatását pedig – jól tudjuk – rendszerint más vallások és nemzetiségek bánják.

(Külön)Vélemény

Szerző: Páva Adorján
2015. július 08., 07:44

„A nemzetközi helyzet ismeretében természetes az elővigyázatosság, ám az álszent reakciók hevességén megütköznek azok, akik jól tudják, hogy a román állam a »nemzet egyháza« révén milyen gátlástalan hagymakupolás honfoglalást hajtott végre.

Nemrég a nemzetközi sajtó is felfedezte, hogy Romániában még a gazdasági válság közepette is havonta 10 ortodox templomot adtak át, miközben az egészség- és tanügyi infrastruktúra romokban hever. Ráadásul – 130 évvel az eredeti ötlet törvénybe foglalása után – most épül a fővárosban a Nemzet Megváltása nevű ortodox óriáskatedrális, amely állítólag végül »csak« mintegy 100 millió euróba kerül, s amelyhez adólejeikkel hozzájárulnak a más vallásúak, így a mintegy 70 ezer romániai muzulmán is. Sőt az is köztudott, hogy a kormány évente több millió lejjel támogatja külföldi ortodox templomok megépítését.

Az állam óriási energiákat szív ki az ortodox egyházból, és ez kölcsönös. Az erő gyakori fitogtatását pedig – jól tudjuk – rendszerint más vallások és nemzetiségek bánják. Az országban jó ideje jelen lévő muzulmánok – és nem a jövő terroristái – számára tervezett bukaresti központ sérti egyes grandomán, szüntelenül egyeduralomra törekvő vallási és politikai vezetők büszkeségét, akik a nyugati világ félelmeit meglovagolva kürtölhetik világgá álságos aggodalmukat. Pedig ők is jól tudják, mindig az övéké a legnagyobb."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem foglalkozik az állam megfelelően az emberek digitális képzésével?

Fall Sándor

Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.

Még néhány keresetlen szó Iohannis úr páratlan politikai pályafutásáról

Varga László Edgár

A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Négyezer eurón múlott az ötéves Balog Ronaldo sakkvilágbajnokságon való részvétele

Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.

A blues Kolozsváron is ugyanazt csinálja, mint Memphisben: istenesen odavág

Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nincs megállás Erdélyben
Főtér

Nincs megállás Erdélyben

Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás
Krónika

Rekord részvétel mellett zajlik a parlamenti választás

Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden
Főtér

Kezdi kiverni a biztosítékot Bukarestben Georgescu TikTok-kampánya – hírek kedden

Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon
Székelyhon

Hargita megye teljesített a legjobban a választási részvétel tekintetében a parlamenti választásokon

Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján
Krónika

Győzött a PSD, előretört a román szélsőjobb, küszöb fölött az RMDSZ a felmérések alapján

A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD
Székelyhon

Hivatalos eredmények: hat százalék fölött az RMDSZ, élen a PSD

Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.

// még több főtér.ro