A Kolozsvári Állami Magyar Színház nem először tűz műsorára filmadaptációt, nagy sikerrel: a Suttogások és sikolyok és a Születésnap után most a Hullámtörést.

Ugron Hanna, a Com'ON Kolozsvár projektfelelőse szerint olyan pozitív történetet kell adni Kolozsvárnak, amely elhelyezi a várost az európai fiatalok mentális térképén. Beszéltünk a Musai-Muszáj-„afférról” is.

Miközben Bukarest – még ha nem is őszintén – mindig azt mondja, amit Brüsszel hallani szeretne, Magyarország megítélése már amúgy is elég rossz, a bevándorlással és a halálbüntetéssel kapcsolatos újabb viták pedig aligha segítik elő, hogy empatikusan viszonyuljanak a Markó – és általában a határon túli magyarok – jogai iránti magyar érzékenységhez.

Természetesen a magyar külügyminiszter és diplomácia is (ha lenne ilyen, ha nem csináltak volna külkereskedőket a diplomatákból) aggódhatna. De a fő külügyér ilyen apróságokkal nem foglalkozik, leköti a keleti, déli meg mindenféle nyitás és a számtalan nagy, állítólag körvonalazódó biznisz lehetőség.

A felelőtlen erdőkitermelés, erdőirtás, a kizárólag rövid távú gazdasági érdekeket követő, az azonnali profitszerzést célzó esztelen pusztítás ellen emeli fel szavát remélhetőleg több tízezer civil. Háromszéken a Réty határában megtelepedett osztrák fűrészüzem miatt különösen időszerű és fájó kérdés ez.

Kezdtünk gyávák lenni. Ezért ne csodálkozzunk, ha a nép nem akar minket követni. Még a szavazóurnákhoz sem. Szép szavakkal, ígéretekkel már nehéz lépre csalni a kiábrándultakat.

Mindannyian tudjuk, hogy a diplomáciai találkozók kacifántos nyelvezete miatt szinte lehetetlen kihámozni, valójában miről tárgyaltak a felek. Mi azért megpróbáltuk.

Dőljön el belsőválasztáson, hogy kik képviseljék Erdély fővárosának magyarságát a Kincses város önkormányzatában. A magyarság állítson közös listát. Az előválasztáson pedig mérettessenek meg a pártok, civil és társadalmi szervezetek jelöltjei.

A jelek szerint ugyanez a kormány fogja megrendezni a jövő évi helyhatósági és parlamenti választásokat. Mindez abból fakad, hogy a jobboldali ellenzék képtelen a maga hasznára fordítani az új államfő „eget rengető” népszerűségi mutatóját.

Az erdélyi magyar sajtóban némiképpen még jobb a helyzet. Előnyünk az, amit az Active Watch ma már veszélyeztetésnek tart: a magyar kisebbséghez tartozunk Romániában. Így nem tudjuk kritikátlanul fogadni azokat a sajtóhíreket, miszerint a Velencei Bizottság elnöke is hozsannázva fogadja a tényt, hogy a kisebbségi kérdés végérvényesen meg van oldva, vagy hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása jogorvoslatot jelent.

Közel fél éve már, hogy Victor Ponta elveszítette az elnökválasztást, de az akkori ijedtség és meghunyászkodás ideje láthatóan lejárt, sikerült megkapaszkodnia a kormányfői és pártelnöki tisztségben, és a körülötte tom­boló vihar ellenére is kezdi visszanyerni arroganciáját.

Igencsak elcsodálkoztunk, amikor egy RMDSZ-es képviselő ironikusan azt kérte számon, hogy mutassuk meg azt a törvénycikkelyt, amely előírja a kétnyelvű utcanévtáblákat, mert szeretne ő is tanulni valamit, többször is aláhúzva a helységnevekre vonatkozó kitételt.

A legrosszabb, ami történhet, ha román-magyar nacionalista villongásba csap át a történet, hiszen Markó esete nem etnikai kérdés. Inkább annak példája, hogyan volt képtelen a román állam egyértelmű elvek szerint levezényelni a posztkommunista tulajdoni viszonyok átalakítását.

És elérkezett az abszurd kategóriájába a városalapító szent király, I. László szobrának Nagyvárad főterén történő felállításáról szóló magyar-román vita.

A 2008 óta regnáló polgármesternek minden bizonnyal rendkívül tetszik a hasonlat, és magasról tesz arra, hogy Szent Lászlót városalapítóként tisztelik „uradalmában", és messze nem agresszorként vonult be Várad történelmébe, mint ahogyan a liberális politikus állítja be királyunkat, valamiféle „megcáfolhatatlan realitásokra" hivatkozva.

Most meg, ugye, Romániában „modellértékűen” rendezték el helyzetünket. Ez utóbbi azért hangzik nyugaton is sokaknak hitelesen, mert egy kisebbségi, szász az államelnök, meg a román vezetők egyelőre hűségesek szövetségeikhez, nem ölelkeznek Putyinnal, s nem mondanak olyan trükkös marhaságokat, hogy Moszkva, Peking meg Ankara nekünk jobb, mint Brüsszel.

Ismét bebizonyosodott: Romániában sok hónapos előkészület, többszöri halasztás sem elegendő ilyen mértékű reform bevezetéséhez, és ha ennek dacára erőltetik a hatóságok, csak a fejetlenség fokozódik.