Mit lehet tenni egy szekusállamban a szekusok ellen, hogy ők a székelyeket, magyarokat, de ugyanígy a másképp gondolkodó románokat ne ijesztgethessék, félemlíthessék, torolhassák meg?
„Az igazi szekus mestermunkát megalkotni még ennél is nehezebb! Nem kevesebbet kell csinálni, mint egy egész népcsoportot rekcumolni meg, húzni csőbe, félemlíteni meg úgy, hogy mindenki tudja, miről van szó, ám senki se tudjon bizonyítani a szeku ellen semmit. Erre ki kell szemelni a renitens népesség vezetőit, és azokat vegzálni, azok majd kikiáltják világgá, és elkezd mindenki félni.
A minap arról számolt be Kincses Előd, hogy külföldre repült a marosvásárhelyi reptérről, majd jött haza, és mit ad isten, az egész utasbagázsból hát nem csak az ő iratait fénymásolták le a reptéren?!
Magyarra lefordítva, ennek az üzenete így szól: Kincses, Kincses, ne mind szökdöss, most éppen a vásárhelyi szekus, egyben rendőrfőnök Bretfelean ellen, mert a bokádat megütöd! Vagy Ráduly Róbert esetében így: Ráduly, Ráduly, szökdöstél, de most megnyakalunk mü es!
Komolyra fordítva a szót, az olvasó joggal kérdezheti, mit lehet tenni egy szekusállamban a szekusok ellen, hogy ők a székelyeket, magyarokat, de ugyanígy a másképp gondolkodó románokat ne ijesztgethessék, félemlíthessék, torolhassák meg? Nos, erre a válasz sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk: ott vannak a választottaink a parlamentben, a titkosszolgálatokat felügyelő parlamenti bizottságban. Jó lenne, ha a balkáni sustákolások helyett azzal foglalkoznának, hogy sarkukra állnak, és azt mondják: eddig volt, és ne tovább. De ezt, ezektől az emberektől, még elképzelni is képtelenség."
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.

Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?

Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?

Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?

Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.

Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.

„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”

Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?