Én, Kamikaze Harakiri, újmódi szamuráj a Császár közvetlen környezetéből, forradalmat hirdetek.
Fölépítettük a létezhető világok legjobbikát: olcsón megtermelt olcsó portékát kínáltunk a népnek – és a nép elégedetlenkedik; törtük magunkat, hogy a nép minden egyes fiának minden joga meglegyen – és a nép elégedetlenkedik; széltül is óvtuk a népet, hagyván, hogy csak posztoljon, lájkoljon és megosszon – és a nép elégedetlenkedik.
Nagy a gyanúm, hogy a népnek mára már annyi mindene van, hogy tulajdonképpen nem maradt semmije. Vagy ha úgy tetszik: lustább és cinikusabb lett, mint mi magunk.
Lecserélhetnénk a népet, persze, csakhogy mi, újmódi szamurájok irtózunk a vértől. Ne a „restauráció” módozatain töprengjünk tehát, hanem próbáljuk újratanulni önmagunkat, mert másképp tényleg fölfal a nép, ez a sokarcú szörnyeteg.
Alig pár százan vagyunk a Császár közvetlen környezetében. Nem azt mondom, hogy osszuk szét vagyonkánkat az utolsó fityingig, egyszerűen csak találjunk ki valami „méltányosat”, mert a népnek szemmel láthatólag nem csak a betevő falattal volt gondja, amikor nem volt hajlandó meghatódni művelt kollégánk, Billy nemes gesztusától, aki több százezer (!) tyúkot kínált föl a népnek – továbbtenyésztésre, ünnepi eledelként vagy más célokra…
Valahol utat vesztettünk? Császárunk szerint továbbra is a „megszüntetve megőrizni” az egyedül üdvözítő út. Bárcsak én is ilyen biztos lennék ebben!
Cseresznyefáink hamarosan ismét virágba borulnak. Üljünk ki néhány percre-órára-napra a sziromesőbe, aztán találkozzunk a „forradalmi barikádokon”: az iskolapadban.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Elmélkedés a romániai felsőoktatásról, a külföldi agyelszívásról és arról, hogy miért van igaza Ilie Bolojannak az orvosok itthon marasztalásáról akkor is, ha az nem megvalósítható.

A sajátos romániai demokrácia egyik alapvetése, hogy az elvileg különálló hatalmi ágak látszólag egymással harcolnak az emberek kárára, de valójában kéz kezet mos alapon a politikai-anyagi klikkek irányítanak mindent.

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Az egykori diktátori luxusrejtek ma szabadon bérelhető.

„Hát szerinted lenne autópálya, gyár, új lakónegyed, pláza ebben az országban, ha hagynánk, hogy mindenki, bárki beleszóljon? Ha hagynánk, hogy az az ember, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen?”

Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.