// 2026. március 20., péntek // Klaudia
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Tabuk

// HIRDETÉS

A nacionalizmus hiába kavar hullámokat a felszínen, voltaképpen jelentős kisebbségben van.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2014. október 22., 07:20

„Érdemes lenne elgondolkodni róla: ennyi idő alatt hová jutott a közös társadalmunk? Valóban olyan nagymértékben erősödött a nacionalizmus, hogy elfödte a ráció útját, vagy csupán a média az, amely az egyedi eseket felnagyítja és eltakarja vele a hétköznapi valóságot? A zászlóviták, a magyar feliratok ügye, a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar tagozatának a sorsa, a fociba átcsapó történelem, az ortodox templomok építése fölötti aggodalom, egy-egy politikus szavazatszerző nagyotmondása, egy-egy elárusító román vagy magyar dadogása határozná meg a mindennapjainkat? Vagy létezik ennél egy jóval nagyobb arányú, jóval meghatározóbb összetevő, amely az egyéni és családi boldogulásra, a munkára, az otthonépítésre, az emberi élet ezernyi más, közös összetevőjére vonatkozik?

Én úgy gondolom, hogy igen. Azaz a látszat csal: a nacionalizmus az eltelt két és fél évtizedben valóban megépítette a maga előretolt állásait, de ezek – össznépességi méretekben – nem tesznek ki többet tíz-tizenöt százaléknál. Azaz a nacionalizmus hiába kavar hullámokat a felszínen, voltaképpen jelentős kisebbségben van.

Éppen ezért a román és magyar többségre hárul az, a feladat, hogy építse a bizalom hídjait. A politikusokra, hogy bontogassák a tabukat, a közélet más szereplőire, hogy ne legyenek csupán kinyilatkoztatók, hanem figyeljenek mások gondolatmeneteire is, az intézményekre és a közemberre pedig, hogy ne csukják be az ajtót a másik előtt. Nyugodtan, kiegyensúlyozottan, és feltételezett hátsó szándékok mögötti rettegés nélkül élni – a máról-holnapra fel nem számolható anyagi különbségektől eltekintve voltaképpen ez jelenti az európai életet.

Akadnak, akik mindegyre igyekeznek belénk sulykolni, hogy a kisebbségi, a romániai magyar közösségi lét számunkra mennyire hátrányos. Én azt hiszem, hogy éppen a fordítottja igaz: többet tudunk, birtokában vagyunk a túlélés képességének, nem tartjuk magunkat sem felsőbb-, sem alsóbbrendűnek, hanem mások mellérendelt társának, jobban kiigazodunk a világ dolgaiban és magunk igyekszünk megoldani a saját dolgainkat, nem várjuk, hogy egyetlen központból érkező sugallatokra moccanjunk jobbra vagy balra."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Használati utasítás március 15-re
2026. március 12., csütörtök

Használati utasítás március 15-re

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.