Add nótám, Arany: 80 év ritka szép.
Szilágyi István magyar író nyolcvanadik születésnapját ünnepelték Kolozsváron. Írótársak, szerkesztőtársak, barátok, rajongók. Olyanok érthető módon alig, akikbe ő járt egyetemre. Olyanok viszont annál többen, akik belé. Remek méltatásokat, remek verseket, remek anekdotákat, egy-két idétlen beszólást hallhatott, no meg koccinthatott az, aki elment az ünnepségre. Eddig a hír.
Elmentem én is. Nem feltétlenül azért, mert ilyenkor illik vigyázzban ülni. Inkább, mert Szilágyi István magyar íróval találkozni minden alkalommal olyan, mint teszem azt, váratlanul belepottyanni A Jó, a Rossz, és a Csúf című filmbe, és megállni Clint Eastwood közelében. Most is ez történt. És ez már önmagában elég is lett volna. Szilágyi István magyar író olyan ember, amilyenek titokban mind lenni szeretnénk, csak nem merünk. Nem merünk hallgatni, például. Fossuk a szót bűzös halomba. Nem merünk gerincet próbálgatni. Inkább a szárnyainkat próbálgatjuk. Nem merjük az egyenest. Csámborgunk erre-arra, egótripjeinktől részegen. És folytattam volna a sort, ott, egy ünneplő széken ücsörögve, a magyar irodalom Clint Eastwoodjától pár méterre.
Ám ekkor felállt az egyik köszöntő, Fekete Vince, és olvasni kezdett. Egy régi szerkesztőségi sztorit, amely tényszerűen arról szól, hogy Szilágyi István magyar író kihajol az ablakon és szőlőt szed a Nagyszamos utcai szerkesztőség előtt ágaskodó tőkéről. És ezt olvasta, többek közt: „mi / Pedig ültünk ott áhítattal mint érett piros / Szőlőszemek a napon a Helikon érlelő / Napmelegében a Helikon ránk ragyogó / sugaraiban mint akik érzik tudják hogy / Azokból a szőlőszemekből leszünk a / Szilágyi által benyújtott szőlőszemekből / Abból az őszi szerkesztőségi melegből / Sugarakból leszünk majd születünk meg / Bukunk elő egytől egyig mindannyian...” És arra ébredtem forma, hogy csorognak a könnyeim. Ilyen egyszerűen. A vers visszaröptetett oda, ahonnan valóban mind előbuktunk, akik ebben a filmben, jól, rosszul, csúnyán, ott áll(t)unk a magyar irodalom Clint Eastwoodja mellett. Ki közelebb, ki ott né, a képernyő szélén, ez lényegében nem számít(ott). A jelen-lét (volt) az istenáldása.
Eleinte féltem tőle. Ott, a Nagyszamos utcai szerkesztőségben. Hogy a fenébe ne, egy ekkora nagy írótól. Aztán a szeme segített. Az a meleg, szerető beretvapenge. Lassan, nagy odafigyeléssel felszeletelte görcsös páncélom. Volt/van neki egy hangja, ami most is, mindig is visszacseng a fülemben, amikor egy szöveget olvasok. Nem tudom itt visszaadni. Egy összetéveszthetetlen, másolhatatlan nyögés. Amelybe fél órás kiselőadást, sok oldalas kritikát sűrített. Szőlőszembe a nyarat. A kérdés az, mondta, hogy megvan-e benne a *nyögés*, vagy nincs meg benne. Nem értettem persze, eleinte. Aztán egyre inkább. Végül olvasni tudtam ezt a hangot. Mert oktatni sose oktatott. Sose mondta, hogy így kell írni, úgy kell írni, Sári, Kati tudja... Azt mondta, hogyan lehet hallgatni. Ha szófosáson kívül más nem jön. Hogyan lehet gerincet próbálni. Mert lehet, hogy nem libben vele az ember, mint a falevél, de nem is sodródik arra, amerre épp a szél fúj. Hogyan lehet az ember alázatos. A betű színe előtt.
Aztán egy este, egy felolvasás után, ahol történetesen én ültem a színpadon és ő a közönség soraiban, odajött hozzám. Megölelt. És a fülembe súgta: na, ez *nyögés*. Súgta. Mert nem tartozott a világra. Csak rá. Meg rám. És akkor úgy éreztem, kibuktam én is, megszülettem, a Szilágyi István magyar író által benyújtott szőlőszemekből.
Még sok szüretet neked, Szilágyi István!
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.