// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla
Farcádi Botond Farcádi Botond

Széthúzás helyett munkamegosztás

// HIRDETÉS

Kétségkívül jobban mutat Bukarest és a nagyvilág előtt, ha egyetlen autonómiatervezet mellett áll ki a székelyföldi magyarság, egyetlen tervezet mellé sorakozik fel minden magyar párt és szervezet, nem pedig két statútumról folyik a vita, miként jelenleg.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farcádi Botond
2015. július 03., 07:32

„Tegyük azért gyorsan hozzá azt is: a legnagyobb baj most sem azzal van, hogy két elképzelés, két tervezet – a Székely Nemzeti Tanács által évek óta felvállalt és az RMDSZ által tavaly kidolgozott – írja le a majdani autonóm székelyföldi régió határait, státusát. Sokkal inkább az a gond, hogy jelenleg egyik sincs a parlament asztalán, egyikről sem folyik érdemi vita a románság képviselőivel, sőt, e két dokumentum kezdeményezői bizalmatlanul tekintenek egymásra, nem szövetségest, hanem riválist, esetenként ellenfelet látnak a másikban.

Ilyen szempontból is hasznos tehát, ha – miként arról a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma regionális és autonómia-munkacsoportjának ülésén döntöttek – Szili Katalin, a budapesti kormány Orbán Viktor által kinevezett, autonómiáért felelős miniszteri biztosa közvetítésével az erdélyi magyar szervezetek végre tárgyalóasztalhoz ülnek, és közös autonómiakoncepcióról tárgyalnak. Akkor sem fölösleges e párbeszéd, ha egyelőre sok sikerrel nem kecsegtet, a felek álláspontja ugyanis igen távol áll egymástól. De úgy vagyunk vele, hogy már azt is eredménynek könyveljük el, ha egyáltalán szóba állnak egymással a magyarság képviselői, ha egy asztal mellett keresik a megoldást a leghatékonyabb fellépésre. Merthogy mára világossá vált: egymagában egyik szervezet, párt sem érheti el az autonómiát."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság
Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro
Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Advent idején annak örvendjünk, amink van!
2025. december 17., szerda

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Nem mind korrupció, ami zajlik?
2025. december 09., kedd

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam
2025. december 08., hétfő

Románia, a csődállam

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

Biológia versus ideológia
2025. december 05., péntek

Biológia versus ideológia

Miért problémás, ha az EP nemi egyenlőségi állásfoglalása a nőkkel szembeni diszkriminációt és az LMBTQ+ kategóriával szembeni diszkriminációt szorosan összefüggő kérdésként kezeli?