„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Fotó: DeepAI.org
Ön kire szavaz május 4-én? Nem azért kérdezem, hogy elárulja, hanem hogy meg tudja-e válaszolni önmagának, melyik elnökjelölt nevére üti majd a pecsétet a szavazófülke magányában és miért? Lehet, hogy a kérdésre határozottan rá tudna vágni egy nevet, hogy „igen, rá szavazok, ő az én emberem”, de inkább azt gyanítom, hogy a válasza inkább valami olyasmi lenne, hogy „hááát… ebből a felhozatalból senkire nem tudnék szavazni igazán jó szívvel, vasárnapig még eldöntöm, ki lehet a legkisebb rossz”.
Zaklathatom még további kérdésekkel? Ön tudja, ki jelenleg az igazságügyi miniszter? Hát a mezőgazdasági miniszter? Vagy a munkaügyi miniszter? Tud-e arcokat társítani ezeket a tisztségekhez? Látta-e őket valahol, képen, videón, tévében? Na ugye…
Be kell vallanom, hirtelen magam sem tudtam, meg kellett néznem a kormány honlapján a nevüket és a fotójukat. A médiában eltöltött huszonöt év után egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy nem ismerem ezeket az embereket. Hogy megjelenik egy arc a tévében, és nem tudom ki ő, aztán megjelenik a felirat, hogy nahát, ő a kormány egyik tagja, miniszter, nagy ember, fontos döntéshozó. (Apropó, Ön szokott még tévét nézni? Híradót? Beszélgetős esti műsort?)
Pedig tíz-tizenöt éve még nem csak az újságírók ismerték ezeket az arcokat, hanem szinte mindenki, aki többé-kevésbé rendszeresen belenézett egy esti híradóba vagy kinyitott egy újságot. Attól függetlenül, hogy az illető miniszter melyik pártot képviselte, valahogy volt egyénisége, személyisége, jellege, stílusa, története. Valamilyen volt. Lehetett viszonyulni hozzá, lehetett rokonszenvezni vele, vagy sajnálni, ha éppen leváltották. Dicsérni vagy szidni.
Hova tűntek ezek az emberek? És kik ezek a mostani arcok? Nem csak a miniszterek, hanem az elnökjelöltek is. Jönnek szembe a közösségi médiában a bejegyzések, pár másodperces kisvideók, amelyekben a jelölt ártatlan kismacska-szemekkel próbálja valahogy megragadni egy ország képernyőpörgetésben transzba esett lakosságának elüvegesedett tekintetét. Próbálja valahogy magára irányítani a figyelmet, miközben tudja, hogy az a – felületes – figyelem legfeljebb tíz másodperces és hogy a legfőbb vetélytársa nem egy másik jelölt, hanem egy pajkos kutya, egy szeget ügyesen kalapáló indonéz munkás vagy egy éppen majonézt az arcára kenő brazil influenszer.
„Figyeljetek rám, lécci!” – üvölti a jelölt. De nem csak ő, hanem egy egész bolygónyi ismeretlen ember, aki próbál valahogy jelet adni magáról a TikTokon, az Instán, a Facebookon. De mi, akiket beszippantott a végtelen képernyőpörgetés, nem rájuk figyelünk, hanem magára a pörgetésre, hogy lehetőleg ne álljon le, folytatódjon a végtelenségig, gyalulja simára az agyunkat, addig sem kell az árakkal, a háborúval, a szomszéd motoros kaszájának hangjával, a kretén főnökünkkel bajlódni.
De nekünk kell vasárnap szavazni. Elmenni és megválasztani az ország elnökét, miután tavaly ugyanígy megválasztottuk az európai parlamenti képviselőket, a helyi és megyei önkormányzati képviselőket, a polgármestereket és a törvényhozókat is. Hadd kérdezzem meg a három választás után: jobb lett? Hogy bejutott „a jelöltünk” az Európai Parlamentbe? A helyi tanácsba? A polgármesteri székbe? A parlamentbe? Most már jobb? Vagy szavaztunk, hogy legyünk túl rajta, úgyis mindegy?
Volt-e tétje számunkra a tavaly novemberi elnökválasztási cirkusznak? Úgy értem, hogy felfogtuk-e, mi zajlik, vagy az volt benne a jó, hogy elfehéredett ujjal lehetett bepötyögni a kommentszekciókba az átkokat, gyalázkodásokat és megsemmisítő ítéleteket? Ne értsenek félre, tényleg őszintén kérdezem. Jelen vagyunk-e még, vagy csak az avatárunk pörgeti a TikTokot?
És hova tűnt ebből a képletből a helyzet, az állapotok, a valóság megértésére irányuló törekvés? Hová tűntek az érthető és világos elemzések? Hová lett a nyilvánosságban rendszeresen szereplő úgynevezett értelmiség, a public intellectual? Aki, ha nem is lehetett minden szavával egyetérteni, de valamilyen fogódzót mégis adott ahhoz, hogy az emberek többé-kevésbé megértsék: éppen mi zajlik az országban, a politikában, a közéletben, a világban? Ezek a hangok egy ideje teljesen elhallgattak, vagy ami még rosszabb: átalakultak önfényező nárcizmussá, sértett moralizálássá, ideológiai fanatizmussá és verbális önkielégítéssé. Szidják a népet, hogy bunkó. Hogy nem akar felvilágosodni. Hogy nem olvas elég Kantot, Marxot vagy Platónt. Hogy nem absztrahál eleget. A nép, az alja.
Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van. Profán és felületes gondolat, ugye? Aztán csak azt figyeltem, hogy a három jelölt milyen furán szégyenkezve, a helyzet közvetlenségétől láthatóan irritáltan csodálkozott rá, hogy „jéééé, itt vita van, mellettem áll egy másik ember, aki éppen megpróbál engem szívatni, valahogy vissza kellene vágni, jajistenem, hogy nézzek a szemébe, ez annyira gáz, miről is van szó?”.
Ezek ugyanazok a jelöltek, akik a „kampányban” egyik helyszínről a másikra viharzanak a csapatukkal, konvojokkal, beállnak a díszletbe és miután az asszisztensek megigazítják a hajukat, a ruhájukat, belemondanak pár sablonos mondatot a saját médiastábjuk kameráiba, majd rohannak tovább. A helyszínen véletlenül megjelenő néhány választópolgár (a jelölt „egyszerű emberek között van”, ahh!) meg csak pislog, hogy akkor ez mi is volt. Majd pár perc múlva viszontlátja az instáján az éppen távozott jelöltet, amint égszínkék vagy őzbarna (tudjuk, ártatlan kismacska-) szemében az őszinteség könnyeivel szerelmet vall neki, a választópolgárnak.
Elég abszurd dolgok ezek, nem?
Márpedig a jelöltek közül valaki mindenképpen megnyeri az elnökválasztást. Melyikük győzelméhez fogunk hozzájárulni vasárnap? Vajon elég lesz a döntéshez annyi, hogy „gané pészédé”, „mocskos udemeráj”, „mind dögöljetek meg” és hogy belecsatornázom a pillanatnyi vagy egy, két, három évtizedes frusztrációimat és sérelmeimet abba az egyetlen VOTAT-pecsétbe és kárörvendő faszagyerekként rányomom valami politikai szerepjátékot toló üres hologram alakra, büntetésképpen? Csak hogy mutassam meg nekik?
Vagy próbáljak meg felelősen hozzáállni és a legjobb igyekezetemmel kiválasztani a legjobb jelöltet? De hogyan? Kinek higgyek, az Insta-pörgetésben megfáradt szememnek, a jelöltet ölelgető pártelnöknek, a közösségi vezetőnek, a tévének, az internetnek, a szomszédnak, a kommentelőnek? Az égszínkék vagy az őzbarna jelölti tekinteteknek? Vagy nézzek még elnökjelölti vitákat, ahol az egyik szereplő szakállas közhelyeket sorol, a másik mintha egy kitaposott strandpapucsban kiabálna a piacon, a harmadik maga elé nézve nyökög-nyekereg zavartan, a negyedik el sem jön, az ötödik meg eljön, de el is megy?
Hejj, nem lennék a helyünkben vasárnap…
Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…
Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Az író többek között arról beszélt, hogy ő „csak betévedt” az irodalomba, és arról is, milyen ambivalens érzésekkel tölti el a szülővárosába való visszatérés.
… leomlott a szászmuzsnai evangélikus erődtemplom falának egy része… és nyolc év után hamarosan új autópálya-szakaszt avatnak Erdélyben, ha minden jól megy.
Továbbra is erdélyi városok dominálnak abban a toplistában, amelynek készítői arra a kérdésre keresték a választ, hogy mely romániai városban élnének a legszívesebben az ország lakói.
Több mint félmilliárd lej eltitkolt vagyonra derített fényt az ANAF legújabb ellenőrzése. Népszavazással váltottak le egy Maros megyei polgármestert.
Kijöttek a friss, az idei áprilisi hónapra vonatkozó átlagfizetési adatok mind Magyarországon, mind pedig Romániában. Hasonlítsuk össze!
A magyar nyelv használata és a kétnyelvű feliratok ellen ágált egy videóban Lucian Mușat, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) Szilágy megyei parlamenti képviselője, a megyei pártszervezet elnöke.
Kilőttek azt a medvét Gyergyószárhegy községben péntek hajnalban, amelyik az elmúlt napokban több alkalommal visszatért egy esztenához és haszonállatokat pusztított el.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”
„Oda jutottunk, hogy nem az intelligens olvasónak írunk, hanem a rosszindulatú ostobának. A klasszikusok védve voltak ettől a nyomorúságtól, az önhitt ostobaságtól. Mi ezt ma kritikai gondolkodásnak nevezzük.”
Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...
Ha egy politikus pónijának halála levette a farkast a fokozottan védett fajok listájáról, akkor talán tucatnyi nem politikus halála a medvét is le fogja...
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.
Félreértés ne essék, nem a népet szapulom. De észre kéne venni, elsősorban a vezető rétegnek, mekkora semmi van az egységes és oszthatatlan nemzetállami szólamok mögött.
Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?
Ha a radikalizálódott társadalom fullba akarja tolni a kretént, lehet, hogy hagyni kellene megtapasztalni, milyen az. Igen, veszélyes, de van jobb megoldás?
Állítom, hogy a mioritikus hazában a rap a punk. Igen ám, de ahogy az idő telik, ezek a valóban rendszerellenes figurák azon kapják magukat, hogy egy illúziót szolgálnak. Vagyis a rendszer részeivé váltak.
Állítom, hogy a mioritikus hazában a rap a punk. Igen ám, de ahogy az idő telik, ezek a valóban rendszerellenes figurák azon kapják magukat, hogy egy illúziót szolgálnak. Vagyis a rendszer részeivé váltak.
36 év állt rendelkezésre ahhoz, hogy megépüljön a Maros völgyében a ratosnyai vízerőmű, amely most egyszerre politikai-stratégiai szimbólum, környezetvédelmi győzelem és a romániai beruházások örök totojázásának kudarca.
36 év állt rendelkezésre ahhoz, hogy megépüljön a Maros völgyében a ratosnyai vízerőmű, amely most egyszerre politikai-stratégiai szimbólum, környezetvédelmi győzelem és a romániai beruházások örök totojázásának kudarca.
Az öreg punk elővarázsolt egy fiatalembert, aki dühösen kérdőre vonta a közönséget. És nem tudtuk elmondani, hova lett a repülőgép, az Északi-sark, a büszke és szabad Magyarország és a többi…
Azt nem tudni, hogy a lemondott miniszter ellen kik tervelték ki és hajtották végre az akciót, elképzelhető, hogy ez soha nem is fog kiderülni.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Az író többek között arról beszélt, hogy ő „csak betévedt” az irodalomba, és arról is, milyen ambivalens érzésekkel tölti el a szülővárosába való visszatérés.