„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Fotó: DeepAI.org
Ön kire szavaz május 4-én? Nem azért kérdezem, hogy elárulja, hanem hogy meg tudja-e válaszolni önmagának, melyik elnökjelölt nevére üti majd a pecsétet a szavazófülke magányában és miért? Lehet, hogy a kérdésre határozottan rá tudna vágni egy nevet, hogy „igen, rá szavazok, ő az én emberem”, de inkább azt gyanítom, hogy a válasza inkább valami olyasmi lenne, hogy „hááát… ebből a felhozatalból senkire nem tudnék szavazni igazán jó szívvel, vasárnapig még eldöntöm, ki lehet a legkisebb rossz”.
Zaklathatom még további kérdésekkel? Ön tudja, ki jelenleg az igazságügyi miniszter? Hát a mezőgazdasági miniszter? Vagy a munkaügyi miniszter? Tud-e arcokat társítani ezeket a tisztségekhez? Látta-e őket valahol, képen, videón, tévében? Na ugye…
Be kell vallanom, hirtelen magam sem tudtam, meg kellett néznem a kormány honlapján a nevüket és a fotójukat. A médiában eltöltött huszonöt év után egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy nem ismerem ezeket az embereket. Hogy megjelenik egy arc a tévében, és nem tudom ki ő, aztán megjelenik a felirat, hogy nahát, ő a kormány egyik tagja, miniszter, nagy ember, fontos döntéshozó. (Apropó, Ön szokott még tévét nézni? Híradót? Beszélgetős esti műsort?)
Pedig tíz-tizenöt éve még nem csak az újságírók ismerték ezeket az arcokat, hanem szinte mindenki, aki többé-kevésbé rendszeresen belenézett egy esti híradóba vagy kinyitott egy újságot. Attól függetlenül, hogy az illető miniszter melyik pártot képviselte, valahogy volt egyénisége, személyisége, jellege, stílusa, története. Valamilyen volt. Lehetett viszonyulni hozzá, lehetett rokonszenvezni vele, vagy sajnálni, ha éppen leváltották. Dicsérni vagy szidni.
Hova tűntek ezek az emberek? És kik ezek a mostani arcok? Nem csak a miniszterek, hanem az elnökjelöltek is. Jönnek szembe a közösségi médiában a bejegyzések, pár másodperces kisvideók, amelyekben a jelölt ártatlan kismacska-szemekkel próbálja valahogy megragadni egy ország képernyőpörgetésben transzba esett lakosságának elüvegesedett tekintetét. Próbálja valahogy magára irányítani a figyelmet, miközben tudja, hogy az a – felületes – figyelem legfeljebb tíz másodperces és hogy a legfőbb vetélytársa nem egy másik jelölt, hanem egy pajkos kutya, egy szeget ügyesen kalapáló indonéz munkás vagy egy éppen majonézt az arcára kenő brazil influenszer.
„Figyeljetek rám, lécci!” – üvölti a jelölt. De nem csak ő, hanem egy egész bolygónyi ismeretlen ember, aki próbál valahogy jelet adni magáról a TikTokon, az Instán, a Facebookon. De mi, akiket beszippantott a végtelen képernyőpörgetés, nem rájuk figyelünk, hanem magára a pörgetésre, hogy lehetőleg ne álljon le, folytatódjon a végtelenségig, gyalulja simára az agyunkat, addig sem kell az árakkal, a háborúval, a szomszéd motoros kaszájának hangjával, a kretén főnökünkkel bajlódni.
De nekünk kell vasárnap szavazni. Elmenni és megválasztani az ország elnökét, miután tavaly ugyanígy megválasztottuk az európai parlamenti képviselőket, a helyi és megyei önkormányzati képviselőket, a polgármestereket és a törvényhozókat is. Hadd kérdezzem meg a három választás után: jobb lett? Hogy bejutott „a jelöltünk” az Európai Parlamentbe? A helyi tanácsba? A polgármesteri székbe? A parlamentbe? Most már jobb? Vagy szavaztunk, hogy legyünk túl rajta, úgyis mindegy?
Volt-e tétje számunkra a tavaly novemberi elnökválasztási cirkusznak? Úgy értem, hogy felfogtuk-e, mi zajlik, vagy az volt benne a jó, hogy elfehéredett ujjal lehetett bepötyögni a kommentszekciókba az átkokat, gyalázkodásokat és megsemmisítő ítéleteket? Ne értsenek félre, tényleg őszintén kérdezem. Jelen vagyunk-e még, vagy csak az avatárunk pörgeti a TikTokot?
És hova tűnt ebből a képletből a helyzet, az állapotok, a valóság megértésére irányuló törekvés? Hová tűntek az érthető és világos elemzések? Hová lett a nyilvánosságban rendszeresen szereplő úgynevezett értelmiség, a public intellectual? Aki, ha nem is lehetett minden szavával egyetérteni, de valamilyen fogódzót mégis adott ahhoz, hogy az emberek többé-kevésbé megértsék: éppen mi zajlik az országban, a politikában, a közéletben, a világban? Ezek a hangok egy ideje teljesen elhallgattak, vagy ami még rosszabb: átalakultak önfényező nárcizmussá, sértett moralizálássá, ideológiai fanatizmussá és verbális önkielégítéssé. Szidják a népet, hogy bunkó. Hogy nem akar felvilágosodni. Hogy nem olvas elég Kantot, Marxot vagy Platónt. Hogy nem absztrahál eleget. A nép, az alja.
Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van. Profán és felületes gondolat, ugye? Aztán csak azt figyeltem, hogy a három jelölt milyen furán szégyenkezve, a helyzet közvetlenségétől láthatóan irritáltan csodálkozott rá, hogy „jéééé, itt vita van, mellettem áll egy másik ember, aki éppen megpróbál engem szívatni, valahogy vissza kellene vágni, jajistenem, hogy nézzek a szemébe, ez annyira gáz, miről is van szó?”.
Ezek ugyanazok a jelöltek, akik a „kampányban” egyik helyszínről a másikra viharzanak a csapatukkal, konvojokkal, beállnak a díszletbe és miután az asszisztensek megigazítják a hajukat, a ruhájukat, belemondanak pár sablonos mondatot a saját médiastábjuk kameráiba, majd rohannak tovább. A helyszínen véletlenül megjelenő néhány választópolgár (a jelölt „egyszerű emberek között van”, ahh!) meg csak pislog, hogy akkor ez mi is volt. Majd pár perc múlva viszontlátja az instáján az éppen távozott jelöltet, amint égszínkék vagy őzbarna (tudjuk, ártatlan kismacska-) szemében az őszinteség könnyeivel szerelmet vall neki, a választópolgárnak.
Elég abszurd dolgok ezek, nem?
Márpedig a jelöltek közül valaki mindenképpen megnyeri az elnökválasztást. Melyikük győzelméhez fogunk hozzájárulni vasárnap? Vajon elég lesz a döntéshez annyi, hogy „gané pészédé”, „mocskos udemeráj”, „mind dögöljetek meg” és hogy belecsatornázom a pillanatnyi vagy egy, két, három évtizedes frusztrációimat és sérelmeimet abba az egyetlen VOTAT-pecsétbe és kárörvendő faszagyerekként rányomom valami politikai szerepjátékot toló üres hologram alakra, büntetésképpen? Csak hogy mutassam meg nekik?
Vagy próbáljak meg felelősen hozzáállni és a legjobb igyekezetemmel kiválasztani a legjobb jelöltet? De hogyan? Kinek higgyek, az Insta-pörgetésben megfáradt szememnek, a jelöltet ölelgető pártelnöknek, a közösségi vezetőnek, a tévének, az internetnek, a szomszédnak, a kommentelőnek? Az égszínkék vagy az őzbarna jelölti tekinteteknek? Vagy nézzek még elnökjelölti vitákat, ahol az egyik szereplő szakállas közhelyeket sorol, a másik mintha egy kitaposott strandpapucsban kiabálna a piacon, a harmadik maga elé nézve nyökög-nyekereg zavartan, a negyedik el sem jön, az ötödik meg eljön, de el is megy?
Hejj, nem lennék a helyünkben vasárnap…
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Tavaly tavasszal, bő fél évvel a halála előtt életútinterjút adott a Krónikának Aulich Sándor, a Kovászna megyei Securitate 1973 és 1984 közötti parancsnoka. Az volt a kérése: ne jelenjen meg életében az interjú. Az ezredes december közepén hunyt el.
Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.
Kasszásnőt ért bántalmazásról számoltak be lapunknak, amely az egyik sepsiszentgyörgyi nagyáruház önkiszolgáló részlegénél történt. A rendőrségnél megerősítették, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel.
Összesen 214 oszlófélben lévő bölény-, bivaly-, szarvas- és őztetemre bukkantak Récekeresztúr község bölényfarmján a Kolozs megyei prefektúra tájékoztatása szerint.
Elmélkedés a romániai felsőoktatásról, a külföldi agyelszívásról és arról, hogy miért van igaza Ilie Bolojannak az orvosok itthon marasztalásáról akkor is, ha az nem megvalósítható.
Elmélkedés a romániai felsőoktatásról, a külföldi agyelszívásról és arról, hogy miért van igaza Ilie Bolojannak az orvosok itthon marasztalásáról akkor is, ha az nem megvalósítható.
A sajátos romániai demokrácia egyik alapvetése, hogy az elvileg különálló hatalmi ágak látszólag egymással harcolnak az emberek kárára, de valójában kéz kezet mos alapon a politikai-anyagi klikkek irányítanak mindent.
A sajátos romániai demokrácia egyik alapvetése, hogy az elvileg különálló hatalmi ágak látszólag egymással harcolnak az emberek kárára, de valójában kéz kezet mos alapon a politikai-anyagi klikkek irányítanak mindent.
Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.
Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.
Az egykori diktátori luxusrejtek ma szabadon bérelhető.
Az egykori diktátori luxusrejtek ma szabadon bérelhető.
„Hát szerinted lenne autópálya, gyár, új lakónegyed, pláza ebben az országban, ha hagynánk, hogy mindenki, bárki beleszóljon? Ha hagynánk, hogy az az ember, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen?”
„Hát szerinted lenne autópálya, gyár, új lakónegyed, pláza ebben az országban, ha hagynánk, hogy mindenki, bárki beleszóljon? Ha hagynánk, hogy az az ember, aki meg tudja csinálni és aki meg is csinálja, elbukjon valami rongyos egy-két milliós tyúkperen?”
Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.
Új kód kéne az egészségügyi kártyára. Papírt kapunk helyette. Kultúrantropológiai kiselőadások a váróteremben. Papírokat adunk papírért. Papír papír hátán. Aztán csak meggyógyul egyszer ez az istenverte hazai egészségügy is.
Mint ahogy az idegengyűlölet úgy általában. A dicső múlt elrajzolt képe, a nemzeti kivagyiság és az elvakult nacionalizmus kapcsolatáról.
Mint ahogy az idegengyűlölet úgy általában. A dicső múlt elrajzolt képe, a nemzeti kivagyiság és az elvakult nacionalizmus kapcsolatáról.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.
És ez újabb oldalról világít rá arra, hogy a még mindig sínes doszárban gondolkodó romániai bürokrácia semmit sem tud kezdeni a technológia adta lehetőségekkel.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.