„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Fotó: DeepAI.org
Ön kire szavaz május 4-én? Nem azért kérdezem, hogy elárulja, hanem hogy meg tudja-e válaszolni önmagának, melyik elnökjelölt nevére üti majd a pecsétet a szavazófülke magányában és miért? Lehet, hogy a kérdésre határozottan rá tudna vágni egy nevet, hogy „igen, rá szavazok, ő az én emberem”, de inkább azt gyanítom, hogy a válasza inkább valami olyasmi lenne, hogy „hááát… ebből a felhozatalból senkire nem tudnék szavazni igazán jó szívvel, vasárnapig még eldöntöm, ki lehet a legkisebb rossz”.
Zaklathatom még további kérdésekkel? Ön tudja, ki jelenleg az igazságügyi miniszter? Hát a mezőgazdasági miniszter? Vagy a munkaügyi miniszter? Tud-e arcokat társítani ezeket a tisztségekhez? Látta-e őket valahol, képen, videón, tévében? Na ugye…
Be kell vallanom, hirtelen magam sem tudtam, meg kellett néznem a kormány honlapján a nevüket és a fotójukat. A médiában eltöltött huszonöt év után egyre gyakrabban kapom magam azon, hogy nem ismerem ezeket az embereket. Hogy megjelenik egy arc a tévében, és nem tudom ki ő, aztán megjelenik a felirat, hogy nahát, ő a kormány egyik tagja, miniszter, nagy ember, fontos döntéshozó. (Apropó, Ön szokott még tévét nézni? Híradót? Beszélgetős esti műsort?)
Pedig tíz-tizenöt éve még nem csak az újságírók ismerték ezeket az arcokat, hanem szinte mindenki, aki többé-kevésbé rendszeresen belenézett egy esti híradóba vagy kinyitott egy újságot. Attól függetlenül, hogy az illető miniszter melyik pártot képviselte, valahogy volt egyénisége, személyisége, jellege, stílusa, története. Valamilyen volt. Lehetett viszonyulni hozzá, lehetett rokonszenvezni vele, vagy sajnálni, ha éppen leváltották. Dicsérni vagy szidni.
Hova tűntek ezek az emberek? És kik ezek a mostani arcok? Nem csak a miniszterek, hanem az elnökjelöltek is. Jönnek szembe a közösségi médiában a bejegyzések, pár másodperces kisvideók, amelyekben a jelölt ártatlan kismacska-szemekkel próbálja valahogy megragadni egy ország képernyőpörgetésben transzba esett lakosságának elüvegesedett tekintetét. Próbálja valahogy magára irányítani a figyelmet, miközben tudja, hogy az a – felületes – figyelem legfeljebb tíz másodperces és hogy a legfőbb vetélytársa nem egy másik jelölt, hanem egy pajkos kutya, egy szeget ügyesen kalapáló indonéz munkás vagy egy éppen majonézt az arcára kenő brazil influenszer.
„Figyeljetek rám, lécci!” – üvölti a jelölt. De nem csak ő, hanem egy egész bolygónyi ismeretlen ember, aki próbál valahogy jelet adni magáról a TikTokon, az Instán, a Facebookon. De mi, akiket beszippantott a végtelen képernyőpörgetés, nem rájuk figyelünk, hanem magára a pörgetésre, hogy lehetőleg ne álljon le, folytatódjon a végtelenségig, gyalulja simára az agyunkat, addig sem kell az árakkal, a háborúval, a szomszéd motoros kaszájának hangjával, a kretén főnökünkkel bajlódni.
De nekünk kell vasárnap szavazni. Elmenni és megválasztani az ország elnökét, miután tavaly ugyanígy megválasztottuk az európai parlamenti képviselőket, a helyi és megyei önkormányzati képviselőket, a polgármestereket és a törvényhozókat is. Hadd kérdezzem meg a három választás után: jobb lett? Hogy bejutott „a jelöltünk” az Európai Parlamentbe? A helyi tanácsba? A polgármesteri székbe? A parlamentbe? Most már jobb? Vagy szavaztunk, hogy legyünk túl rajta, úgyis mindegy?
Volt-e tétje számunkra a tavaly novemberi elnökválasztási cirkusznak? Úgy értem, hogy felfogtuk-e, mi zajlik, vagy az volt benne a jó, hogy elfehéredett ujjal lehetett bepötyögni a kommentszekciókba az átkokat, gyalázkodásokat és megsemmisítő ítéleteket? Ne értsenek félre, tényleg őszintén kérdezem. Jelen vagyunk-e még, vagy csak az avatárunk pörgeti a TikTokot?
És hova tűnt ebből a képletből a helyzet, az állapotok, a valóság megértésére irányuló törekvés? Hová tűntek az érthető és világos elemzések? Hová lett a nyilvánosságban rendszeresen szereplő úgynevezett értelmiség, a public intellectual? Aki, ha nem is lehetett minden szavával egyetérteni, de valamilyen fogódzót mégis adott ahhoz, hogy az emberek többé-kevésbé megértsék: éppen mi zajlik az országban, a politikában, a közéletben, a világban? Ezek a hangok egy ideje teljesen elhallgattak, vagy ami még rosszabb: átalakultak önfényező nárcizmussá, sértett moralizálássá, ideológiai fanatizmussá és verbális önkielégítéssé. Szidják a népet, hogy bunkó. Hogy nem akar felvilágosodni. Hogy nem olvas elég Kantot, Marxot vagy Platónt. Hogy nem absztrahál eleget. A nép, az alja.
Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van. Profán és felületes gondolat, ugye? Aztán csak azt figyeltem, hogy a három jelölt milyen furán szégyenkezve, a helyzet közvetlenségétől láthatóan irritáltan csodálkozott rá, hogy „jéééé, itt vita van, mellettem áll egy másik ember, aki éppen megpróbál engem szívatni, valahogy vissza kellene vágni, jajistenem, hogy nézzek a szemébe, ez annyira gáz, miről is van szó?”.
Ezek ugyanazok a jelöltek, akik a „kampányban” egyik helyszínről a másikra viharzanak a csapatukkal, konvojokkal, beállnak a díszletbe és miután az asszisztensek megigazítják a hajukat, a ruhájukat, belemondanak pár sablonos mondatot a saját médiastábjuk kameráiba, majd rohannak tovább. A helyszínen véletlenül megjelenő néhány választópolgár (a jelölt „egyszerű emberek között van”, ahh!) meg csak pislog, hogy akkor ez mi is volt. Majd pár perc múlva viszontlátja az instáján az éppen távozott jelöltet, amint égszínkék vagy őzbarna (tudjuk, ártatlan kismacska-) szemében az őszinteség könnyeivel szerelmet vall neki, a választópolgárnak.
Elég abszurd dolgok ezek, nem?
Márpedig a jelöltek közül valaki mindenképpen megnyeri az elnökválasztást. Melyikük győzelméhez fogunk hozzájárulni vasárnap? Vajon elég lesz a döntéshez annyi, hogy „gané pészédé”, „mocskos udemeráj”, „mind dögöljetek meg” és hogy belecsatornázom a pillanatnyi vagy egy, két, három évtizedes frusztrációimat és sérelmeimet abba az egyetlen VOTAT-pecsétbe és kárörvendő faszagyerekként rányomom valami politikai szerepjátékot toló üres hologram alakra, büntetésképpen? Csak hogy mutassam meg nekik?
Vagy próbáljak meg felelősen hozzáállni és a legjobb igyekezetemmel kiválasztani a legjobb jelöltet? De hogyan? Kinek higgyek, az Insta-pörgetésben megfáradt szememnek, a jelöltet ölelgető pártelnöknek, a közösségi vezetőnek, a tévének, az internetnek, a szomszédnak, a kommentelőnek? Az égszínkék vagy az őzbarna jelölti tekinteteknek? Vagy nézzek még elnökjelölti vitákat, ahol az egyik szereplő szakállas közhelyeket sorol, a másik mintha egy kitaposott strandpapucsban kiabálna a piacon, a harmadik maga elé nézve nyökög-nyekereg zavartan, a negyedik el sem jön, az ötödik meg eljön, de el is megy?
Hejj, nem lennék a helyünkben vasárnap…
A virágvasárnap bizonyos értelemben a nagyvárosi ember találkozása az istenséggel. Az óriásfarkasok genetikai újrateremtése pedig bizonyos értelemben istenséggé válás.
A politika nyílt csatatérré változott, ahol az elveknek már nincs semmi keresnivalójuk. Jobb, ha ehhez hosszászokunk…
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
… Romániában kezd divatba jönni a tereptárgymászás, mint politikai protestművészet… és megérkeztünk a kampányfinisbe, ahol a politikusok már tényleg nem riadnak vissza semmitől.
A fenntarthatatlan ikerdeficit miatt a román gazdaság számára a legfőbb rövid távú kockázatot az jelenti, hogy leminősítik a bóvli (angolul junk, vagyis szemét) kategóriába – kongatta meg a vészharangot Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.
Gondolatok a hétvégén Sepsiszentgyörgyön kezdődő divízió 1/A jégkorongvilágbajnokság elé.
Tetten érték egy 32 éves férfit Besztercén, miközben nagy mennyiségű kábítószert árusított, ráadásul munkahelyén, egy fodrászszalonban, még több drogot találtak. A DIICOT nyomoz, a gyanúsított előzetes letartóztatásba került.
A palántanevelés idénye van, amikor a gazdák igyekeznek megbízható emberektől vásárolni kiültetésre kerülő zöldségpalántákat. A Szilágy megyei Rátonban az Illés család palántakínálatát a megye több piacán is jól ismerik, sok visszajáró vásárlójuk van.
Eltűnt kiskorú lányt keres a rendőrség Kovászna megyében. A 14 éves M. Szabina önként hagyta el otthonát, megtalálásában segítséget kérnek. A kiskorút időközben sikerült megtalálni.
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
Különösen a közvélemény-kutatások, a választások, a demokrácia és a csavarhúzószettek cserélhető fejekkel…
Különösen a közvélemény-kutatások, a választások, a demokrácia és a csavarhúzószettek cserélhető fejekkel…
A virágvasárnap bizonyos értelemben a nagyvárosi ember találkozása az istenséggel. Az óriásfarkasok genetikai újrateremtése pedig bizonyos értelemben istenséggé válás.
A virágvasárnap bizonyos értelemben a nagyvárosi ember találkozása az istenséggel. Az óriásfarkasok genetikai újrateremtése pedig bizonyos értelemben istenséggé válás.
A politika nyílt csatatérré változott, ahol az elveknek már nincs semmi keresnivalójuk. Jobb, ha ehhez hosszászokunk…
A politika nyílt csatatérré változott, ahol az elveknek már nincs semmi keresnivalójuk. Jobb, ha ehhez hosszászokunk…
„De gyűlölni kell a népnek tetsző táposokat is. A pszichológust, a konteóterjesztőt, a szavalót. Az ő előadásaikat meg kell akadályozni, ez indokolt és jogos. A nekünk tetszőkét nem, a nekik tetszőkét igen.”
„De gyűlölni kell a népnek tetsző táposokat is. A pszichológust, a konteóterjesztőt, a szavalót. Az ő előadásaikat meg kell akadályozni, ez indokolt és jogos. A nekünk tetszőkét nem, a nekik tetszőkét igen.”
Egyesek szerint a Kolozsvári U focicsapatának olyan húsz szurkolója a Kolozsvári CFR két szurkolóját verte meg. Mások viszont gonoszul magyarverést emlegetnek.
Egyesek szerint a Kolozsvári U focicsapatának olyan húsz szurkolója a Kolozsvári CFR két szurkolóját verte meg. Mások viszont gonoszul magyarverést emlegetnek.
A virágvasárnap bizonyos értelemben a nagyvárosi ember találkozása az istenséggel. Az óriásfarkasok genetikai újrateremtése pedig bizonyos értelemben istenséggé válás.
A politika nyílt csatatérré változott, ahol az elveknek már nincs semmi keresnivalójuk. Jobb, ha ehhez hosszászokunk…
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.