// 2025. július 7., hétfő // Appolónia
Székedi Ferenc Székedi Ferenc

Rurbanizáció

// HIRDETÉS

A történelmi tapasztalat azt bizonyítja , hogy az ide áramló tőke korábban sem fogta meg a székelyek fantáziáját.

(Külön)Vélemény

Szerző: Székedi Ferenc
2014. május 28., 08:05

A megyésítések és a székelyföldi iparosítások korszakát megélők – egy részük nyugdíjas, más részük még nem – jól érezhetik azt, hogy saját életük, élettapasztalatuk miként fordul át a történelembe és a történészek hogyan tudják összefűzni közös fonatokká és csomópontokká azt a rengeteg életpályát, amelyről mindenki azt gondolta, hogy egyedi. Ma már városi rozsdatemetők és egykori, úgymond városiasodó községközpontok lepattant tömbházai mutatják, hogy a Székelyföld eddigi legnagyobb, kívülről vezényelt iparosítási és urbanisztikai, sőt, ha úgy tetszik, helyileg a központi akaratra rábólogató társadalomátalakító kísérlete milyen véget ért, és éppen ideje volt, hogy megkezdődjön ennek a korszaknak a nyugodt és higgadt tanulmányozása.

Amelynek a végén legalább két dolgot föltétlenül meg kell tudnunk: a korabeli nagyarányú ipari beruházásoknak a célrendszere volt a hibás, miszerint kitermelő-, feldolgozó- és nehézipart próbáltak telepíteni mondjuk más típusú iparágak és szolgáltatások (elektronika, élelmiszerfeldolgozás, gyógyszeripar, turisztikai ipar, természeti ökogazdálkodás, egészségügyi szolgáltatások stb.) helyett, vagy maga a bármiféle iparosítás beavatkozást jelent a hagyományos székelyföldi gazdálkodás lassú, belterjes, de önmagát eltartó és onnan kitörni nem is akaró rendszerébe?

Tudom, a kérdés kissé sarkított, de a történelmi tapasztalat azt bizonyítja , hogy az ide áramló tőke korábban sem fogta meg a székelyek fantáziáját. (Lásd a székelyudvarhelyi Gidó Csaba ugyancsak remek könyvét a tizenkilencedik századvégi székelyföldi vasútépítésekről, amelyből kiderül, hogy az építkezéseket helyi munkaerő jelentkezésének hiányában leginkább az osztrák-magyar monarchia más területeiről hozott nem csupán szak- hanem kétkezi munkásokkal kellett elvégeztetni)."

a megyésítések és a székelyföldi iparosítások korszakát megélők – egy részük nyugdíjas, más részük még nem – jól érezhetik azt, hogy saját életük, élettapasztalatuk miként fordul át a történelembe és a történészek hogyan tudják összefűzni közös fonatokká és csomópontokká azt a rengeteg életpályát, amelyről mindenki azt gondolta, hogy egyedi. Ma már városi rozsdatemetők és egykori, úgymond városiasodó községközpontok lepattant tömbházai mutatják, hogy a Székelyföld eddigi legnagyobb, kívülről vezényelt iparosítási és urbanisztikai, sőt, ha úgy tetszik, helyileg a központi akaratra rábólogató társadalomátalakító kísérlete milyen véget ért, és éppen ideje volt, hogy megkezdődjön ennek a korszaknak a nyugodt és higgadt tanulmányozása.

Amelynek a végén legalább két dolgot föltétlenül meg kell tudnunk: a korabeli nagyarányú ipari beruházásoknak a célrendszere volt a hibás, miszerint kitermelő-, feldolgozó- és nehézipart próbáltak telepíteni mondjuk más típusú iparágak és szolgáltatások (elektronika, élelmiszerfeldolgozás, gyógyszeripar, turisztikai ipar, természeti ökogazdálkodás, egészségügyi szolgáltatások stb.) helyett, vagy maga a bármiféle iparosítás beavatkozást jelent a hagyományos székelyföldi gazdálkodás lassú, belterjes, de önmagát eltartó és onnan kitörni nem is akaró rendszerébe?

Tudom, a kérdés kissé sarkított, de a történelmi tapasztalat azt bizonyítja , hogy az ide áramló tőke korábban sem fogta meg a székelyek fantáziáját. (Lásd a székelyudvarhelyi Gidó Csaba ugyancsak remek könyvét a tizenkilencedik századvégi székelyföldi vasútépítésekről, amelyből kiderül, hogy az építkezéseket helyi munkaerő jelentkezésének hiányában leginkább az osztrák-magyar monarchia más területeiről hozott nem csupán szak- hanem kétkezi munkásokkal kellett elvégeztetni).

- See more at: http://www.maszol.ro/index.php/velemeny/29938-szekedi-ferenc-rurbanizacio#sthash.BTAWgTv7.dpuf

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre
Krónika

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

// még több főtér.ro
Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből
2025. július 03., csütörtök

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Miért nincs íze a paradicsomnak?
2025. július 01., kedd

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből
2025. június 16., hétfő