Január elsején a Schengen-térség teljeskörű tagja lettünk. Felszámoltuk a határátkelőket, megünnepeltük a szabad határátlépést. Merengések az elmúlt évek határtapasztalatairól.
Fotók: Sánta Miriám
Szilveszter éjszakáján – miután lejárt a csinnadratta – elmerengve nyúltam el és arra gondoltam, hogy Románia most „nagykorú” lett. 18 év telt el az ország EU-csatlakozása óta, ez pedig sok idő –miközben mégis csak egy aprócska szelet a történelemből.
Főleg azoknak, akik benne és vele éltek, tapasztalták mindennapjait, fejlődéseit, bukásait, stagnálását. A korrupt, sokszor keményen dolgozó, magát pozícióba feltornászni kívánó, mégis balkániasan lusta Románia felnőtt, mint egy viselkedészavaros gyerek az iskolapadból. Piszkálják, megtűrik, aztán egyszer, reméljük, magához tér. Ehhez viszont bizalomra van szükség, amit a politikában nem adnak ingyen.
Felelevenedtek előttem azok a pillanatok, amikor tőlünk nyugatra szabadon szelhettem át a határokat. Először Magyarország és Ausztria között volt szürreális élmény átgurulni anélkül, hogy bárki megállított volna, és egy teljesen új világ nyílt meg előttem: a politikai bizalomé, amelyet jobb híján a szabadság egyik fokának érzékeltem.
Aztán egyszer, 2019-ben meglátogattam a nagymamámat, aki Aachenben él. A nagy múltú német várost még a kelták alapították, rómaiak is lakták, aztán Karolingok és Merovingok jöttek uralkodni. Németország legnyugatabbra fekvő nagyvárosa közvetlenül a belga és holland határ mellett helyezkedik el – a nagymamám, ha kicsit jobban meresztette a szemét, ellátott a tömbháza erkélyéről Hollandiáig.
Pár nap telt el a látogatás alatt, mikor eldöntöttem, hogy egyedül nekivágok a városnak, és felülök egy távolsági buszra – körülbelül olyan távolságra gondoljunk, mint mondjuk Kolozsvár központja és Szászfenes vége –, majd elzötyögök Vaalsba, ami Aachen szomszédságában fekszik Hollandiában.
A busz el is zötyögött Aachen végére, egy szépen rendezett szürke tömbháznegyedbe a Vaalserstraße nevű úton, ott megállt, én leszálltam, és átmentem az út másik oldalára Hollandiába. Ott felszálltam egy másik buszra és bementem a kisváros központjába (körülbelül tízezer lakost számlál), ott pedig megkerestem a Viergrenzenweget, Hollandia egyetlen meredek utcáját és felkaptattam rajta a Drielandenpunt (németül Dreiländereck, franciául Trois Frontières) elnevezésű hármashatárig, illetve a háromszáz-egynéhány méteres „magaslati” pontig, amely Hollandia legmagasabb pontját jelzi egy nagyobb kővel.
Egy holland úton kaptatsz, tőled balra Németország. Amikor felérsz, egy kerek tisztáson padok fogadnak, mögötted és jobbra holland erdő, balra német erdő, előtted belga erdő. A telefonszolgáltatótól pedig minden tizedik másodpercben érkezik egy üzenet: bun venit în Olanda! Bun venit în Germania! Bun venit în Belgia! Az erdélyi magyar, akinek románul jönnek az üzenetek, három ország határán. (A határ már 1926 óta létezik az országok megállapodása értelmében.)
Járkálok körbe, nézegetem a kiemelt turisztikai célpont árusainak kínálatát… a majonézes szalmakrumplitól a hatalmas fagylaltokig mindenféle van a parkban, a gyerekek oda-vissza szaladgálnak az erdőben. A német részen egy máglyaszerű farakás, mintha valaki őrtüzek gyújtására készült volna – valójában egy bushcrafting-projekt mementója.
Besétálok egy belga erdőbe. Az út szélén első világháborús emlékmű, háborús fémroncsokból forrasztották, jobbra egy keskeny út Liège városa irányába – egy tisztáson kitekintve látszik is a település. A környékre jellemző sport, az országúti biciklizés képviselői ötpercenként tekernek el mellettem. Forgolódom még egy kicsit a környéken, lehalkítom a telefonomat, ne rezegjen már annyit a zsebemben, ahogy érzékeli a körülöttem ellaposodó országok térerőjét. Visszaballagok a holland erdősávon, majd le az utcán, nézegetem a hollandok tisztes házait, kertjeit, időnként ki-kihallatszanak beszédfoszlányok is. Bámulok, mint borjú az újkapu előtt, meg is szégyellem magam, én kishitű erdélyi, a kelet-európai voyeurizmusommal. Felülök a buszra, és „hazamegyek” Németországba, ahol egy utcán kell átmenni, hogy más nyelvű feliratokat olvashassak. A lakosság azonban nem keveredik – mindenki a saját földjén, még akkor is, ha összenőttek a tájak.
Mindig is foglalkoztattak a határok, határterületek, a senkiföldje-sáv látványa kíváncsiságot ébresztett bennem. Főleg olyankor, amikor időzónák közti különbség is felmerült (értelemszerűen a leggyakrabban Románia és Magyarország között).
Lehet, hogy naivitás azt állítani, hogy Románia nagykorúsítása az EU-ban a schengeni csatlakozással történt meg, mégis ezt gondolom. Szimbolikusan egész biztosan, mint ahogy a tizennyolc évesek is megünneplik nagykorúvá válásukat – akkor is, ha még a felelősségvállalásból, ami a felnőttséggel jár, keveset birtokolnak tapasztalat híján.
Romániának most másképpen kell megvédenie a határait. Hogy a határátkelők felszámolása nagyobb gazdasági potenciállal, influxszal fog járni, az elképzelhető. Hogy rengeteg embernek megkönnyítik a munkába ingázását, az tény. Hogy megszűnnek a kocsisorok és a soha véget nem érő ellenőrzések a kánikulákban, az is tény. Ahogy az is, hogy az ország tényleg igyekezett mindent megtenni, sor végén kullogóként, hogy felzárkózhasson a többi tagállam bizalmas határkezelése mellé és elvállalja azt a kihívást, hogy déli szomszédjával együtt végvárrá váljon két-három nem EU-s ország és egy zajló háború között.
A napokban jelent meg egy hír arról a Digi24 portálon, hogy végül mi vezetett ahhoz, hogy az osztrákokat meggyőzzék Románia teljeskörű csatlakozásáról. Mint írják, Cătălin Predoiu román belügyminiszternek úgy sikerült meggyőznie osztrák kollégáját, hogy teljesen más hangnemű tárgyalást kezdeményezett vele.
Az első találkozójuk alatt teljesen megváltoztak a játékszabályok: míg az osztrák fél arra számított, hogy büntető hangnemű, szemrehányáson és panaszkodáson alapuló játszma fog kibontakozni, addig valójában a két ország gazdasági érdekeit szolgáló vitavonalak rajzolódtak ki. Lett perspektíva, lett közös nevező. Predoiu azt is elmesélte, végül mi vezetett a végszóhoz:
Hogy a diplomácia útjai kifürkészhetetlenek, az a fentiekből is látszik. Románia egy politikai káosz és kilátástalan helyzet kellős közepén próbál halászni a zavarosban,
A baráti viszonyok megőrzése, a bizalomra építés igen szép dolog, a politikában is. Az emberek számára felszabaduló határok fizikailag és szimbolikusan is gesztusértékűek – régóta várnak rá. Hogy mit teszünk ezzel, azt csak az idő döntheti el, de azt remélem, hogy tudunk kezdeni valamit a szabadságunkkal.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
Országszerte spontán munkabeszüntetést robbantottak ki hétfőn az adóhatóság, a nyugdíjpénztár, a munkaerő-közvetítő és a szociális kifizetési ügynökség alkalmazottai a kormány által tervezett, a közszféra dolgozóit érintő megszorító intézkedések miatt.
További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…
Az egészségügyi minisztérium sürgősségi rendeletet készít elő, amelyik lehetővé tenné az állami intézményeknél alkalmazott orvosok munkaszerződésének felbontását, ha munkaidejükben a magánegészségügyben dolgoznak.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
Láttam a neten, hogy a paradicsom rákkeltő lehet, mert tele van vegyszerrel. Az uborka is. Azt fontolgatom, hogy kiiktatom az étrendemből. A fodros kel levele jobb, tele van luteinnel és zeaxantinnal. És a sóska is (oxálsav, naftalén-diolészterek).
Láttam a neten, hogy a paradicsom rákkeltő lehet, mert tele van vegyszerrel. Az uborka is. Azt fontolgatom, hogy kiiktatom az étrendemből. A fodros kel levele jobb, tele van luteinnel és zeaxantinnal. És a sóska is (oxálsav, naftalén-diolészterek).
A kérdés költői, a lehetséges válaszok azonban egyáltalán nem megnyugtatóak.
A kérdés költői, a lehetséges válaszok azonban egyáltalán nem megnyugtatóak.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.