A név változhat, a fejek nem
„A nagyobb fejekkel az a helyzet, hogy a PNL-nél most vezér sincs, mert Antonescu már nem az, a kiszemelt Klaus Johannis még nem az, s már megválasztása előtt kihívója is van Ioan Ghișe személyében. Ez a Ioan Ghișe ugyancsak erőszakossá vált mostanában, s a Băsescu-ellenes tiltakozásai során egyenesen nevetségessé. Úgy néz ki, a párt inkább a szebeni polgármestert támogatná, ha már Ludovic Orban, az örökös önjelölt is melléje állt, ami kész csoda, s akár győzelmet is jelezhet. Persze, Johannis megválasztása csak átmeneti értékű lenne, ha már választási szövetségre lépnek, később pedig egyesülnek a PDL-vel.
Így lesz, nem lesz így? – ezt még nem lehet tudni biztosan, s ha biztosra lehetne venni, akkor is maradna két kérdés: mi lesz a többi, magát jobboldalinak nevező és vélő pártocskával, az Ungureanu által vezetett Civil Erővel és Traian Băsescu új üdvöskéjével, a Népi Mozgalom Pártjával? S még ennél is nagyobb kérdés, hogy mi lesz Crin Antonescu jobboldali – teljesen koronázatlan! – vezérrel mindeme nagy mozgások közepette? A bennfentesek tudni vélik, hogy ő lesz a jobboldal közös elnökjelöltje, ha egyáltalán összeverődik ez az ugyancsak széthúzó tábor. Mert nemhogy egységes lenne, de nem is nagyon tudja, mit is akar."
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Az elmúlt években Erdély turisztikai arculata látványosan átalakult. A természet közelségét, a történelmi városokat és a „fotózható” helyeket kereső turisták egyszerre fedezik fel újra a térséget. De mely helyszínek uralják ma az internetet?
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.
Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.
Több mint 5000 szövetséges katona és 1200 harci jármű részvételével megkezdődik hétfőn Romániában és Bulgáriában a NATO Dacian Fall 2025 (DAFA 25) fedőnevű hadgyakorlata – közölte a román hadsereg vezérkara.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Arra számítottak, hogy az egész tárnarendszer beomlik, de erre nem került sor. Aztán száz év múlva történt valami.

És a forgalom is elviselhetetlen. Innen igazán szép nyerni…

Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Nem értem, miért kell a Nobel-díjból román–magyar kérdést csinálni. Az elegancia hiányát sem igazán értem, mármint a „vesztes” részéről.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
Avagy mi a baj a szavainkkal?
Ha a vonatnak 11.59-kor kell jönnie, akkor a vonat 11.59-kor jön. Ennyi.

„Mindezen szempontok figyelembe vételével javasoljuk a 7M-82-es kódjelű Téridő Monitorizációs Egységet kiszolgáló Csalhó időjárás-szabályozó pont kibővítését B3-as osztályú integrált kutatóbázissá.”

Arról, hogy miért lenne fontos továbbra is a Vezúv lejtőjére építeni a városainkat.

Mennyiben romlott ténylegesen a romániai iskolások mentális állapota? És mi az, amire tényleg fokozottan érdemes odafigyelni, mert korunk egyik legnagyobb általános kihívása?