A menekültkérdés legmegdöbbentőbb paradoxona az, hogy miközben Orbán Viktort a mainstream médiában mindenki szorgalmasan utálja, suttyomban megindult az „Orbán Viktor legjobb európai tanítványa” címért zajló versenyfutás.
„Az angol miniszterelnök, a francia külügyminiszter, a bajor miniszterelnök és a német külügyminiszter, azaz csaknem minden számottevő európai politikus elkezdi félteni Európát a muszlimoktól. Valóságos és képletes falak épülnek.
Mindez egyébként teljesen logikus. Ha Európa államai nemzetállamok, melyekben a többség mandátummal bír arra, hogy akaratát, nyelvét, kultúráját kíméletlenül ráerőltesse az »idegenekre«, mi sem lehetne természetesebb, mint az, hogy az úgymond asszimilálhatatlan, azaz saját nyelvükhöz, kultúrájukhoz, vallásukhoz (is) ragaszkodó idegenek végveszélyt jelentsenek a (mai formájában egyébként három ugyanilyen asszimilálhatatlan népség, a latin, a szláv és germán által kialakított) Európára. Még a kérdéshez leghumánusabban viszonyuló Németországban is. Kollektív jogok ugyanis nincsenek! Tessék mindenkinek egyénenként, azaz a vele azonos nyelvű és kultúrájú egyénekre való minden tekintet nélkül beolvadni az egységes nemzetállamba!
Hogy ez gyakorlatilag képtelenség, jóformán senkit nem gondolkoztat meg. A többség ugyanis csak úgy hajlandó bennünket, idegeneket befogadni, ha hősiesen lemondunk önmagunkról. De mert a legelszántabb asszimiláns sem képes minden identitásjegyéről lemondani, az ebből következő többségi elutasítás előbb-utóbb ismét elkerülhetetlenül egy akolba terel bennünket. Kultúránk, nyelvünk, testbeszédünk szellemi-testi lényünkből fakad, ahogyan nyelvünkben és kultúránkban gyökerező világképünk is. A család által akaratlanul is átörökített mentalitások szinte ugyanolyan makacsul tovább élnek, mint a bőrszín, a gesztikuláció, a szem állása vagy maga a családnév. S ezek a dolgok megbocsáthatatlanok. Hogy jön ahhoz egy állampolgár, hogy más legyen, mint a többségiek, akik az állam nevét adják?
Gyakran gondolkodtam azon, hogy a határon túli magyarság gondjait kétségtelenül átérző Orbán Viktor ezt a mentalitást hogyan volt képes asszimilálni? Hajlok arra, hogy valamiféle dacból. Ha ti így, akkor én is úgy! Mint a parasztgazda, aki, miközben a jég elveri a termést, maga is odaáll a cséphadaróval, s a »Hadd lám, Uramisten, mire megyünk ketten!« felkiáltással maga is nekilát szétverni termést. Magyarra fordítva: a jó két évszázada amúgy is halódó Szent István-i gondolatot."
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.
A májusi ősz pedig az Istennek sem akar itt hagyni minket.
A világ eddig kitermelt aranykészlete több ezer tonna, de elosztva csupán néhány gramm fejenként.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Egy hároméves kiskorú és egy 33 éves nő vesztette életét hétfőn Mezőcsánban, miután leestek egy szekérről és elütötte őket egy teherautó – tájékoztatja a Kolozs Megyei Rendőr-felügyelőség (IPJ) az Agerprest.
Három kamion volt érintett abban a balesetben, amely hétfőn történt a magyarországi M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, Ócsa térségében. Az ütközésben egy román állampolgárságú sofőr súlyosan megsérült, női utasa pedig életét vesztette.
A kötelező szakmai gyakorlat ideje alatt bántalmazták szexuálisan 15 éves fiát egy sepsiszentgyörgyi szállodában – állítja egy helybéli édesanya, aki feljelentést tett a rendőrségen.
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.
Harmincöt éve nézegetem a mioritikus nemzeti hajót a világtengeren, milyen kapitányok, kormányosok hogyan irányítgatják. És úgy tűnik, képtelen elfogadni… lényegében önmagát. Emiatt aztán folyton zátonyra fut.
Harmincöt éve nézegetem a mioritikus nemzeti hajót a világtengeren, milyen kapitányok, kormányosok hogyan irányítgatják. És úgy tűnik, képtelen elfogadni… lényegében önmagát. Emiatt aztán folyton zátonyra fut.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
El kellene dönteni: a medve fontosabb vagy az ember.