// 2026. november 4., szerda // Károly
Markó Béla Markó Béla

Ne várd a májust...

// HIRDETÉS

Ha pedig 1989. december huszonegyedike vagy huszonkettedike lett volna a román nemzeti ünnep, talán ma egy szolidárisabb Romániában élhetnénk.

(Külön)Vélemény

Szerző: Markó Béla
2015. május 11., 08:50

„Így viszont legfeljebb csak arra volt ez a »nemzeti ünnep« alkalom, hogy ünnepi beszéd helyett én magam is szinte minden évben elmondjam a román parlamentben: nekünk ez nem ünnep, minket ez a nap többek közt a románok akkori, máig be nem váltott autonómiaígéreteire emlékeztet, de ennek ellenére tiszteletben tartjuk az érzelmeiket, és cserében mi is elvárjuk ugyanezt. Görcs, szorongás, félelem, harag, meghasonlás, ennyi volt nekünk az, amit mások ünnepnek neveznek. Ilyen volt a március tizenötödike is, igen.

Mert óriási fordulatot jelentett, hogy 1997 tavaszán meggyőztük az akkori román miniszterelnököt, Victor Ciorbeát, akivel egy kormánykoalícióban voltunk már fél esztendeje, intézzen üzenetet a szabadságharc évfordulóján a romániai magyarokhoz, de máig szégyellem a meghökkenésemet, amikor kezembe adta az üzenet fogalmazványát, és nem akartam hinni a szememnek, hogy azzal fejezte be: »kedves magyar honfitársaim, boldog ünnepeket kívánok«. Boldog ünnep? Mitől boldog? Soha nem jutott eszembe, hogy az ünnep valamiféle boldogságról szól. Nekem csak küzdelmet jelentett, kokárdáért, himnuszért, lobogóért, valójában a boldogság jogáért is, de a boldog ünneplésig még nem jutottam el. Victor Ciorbea jobban tudta, mint én, hogy mire való az ünnep.

Akkor megtudtam, vagy megtudhattam volna én is végre valahára, de már késő volt: Magyarországon a politikai pártok évek óta külön-külön utcasarkokon szónokoltak, Petőfit tűzték mind a zászlójukra, de más-más Petőfi volt az, más-más szabadságharc."

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro
Ezért szeretem Romániát
2026. november 03., kedd

Ezért szeretem Romániát

Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?
2026. október 26., hétfő

Na de miért is visz egy hetedikes diák kést az iskolába?

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.