Ne várd a májust...

„Így viszont legfeljebb csak arra volt ez a »nemzeti ünnep« alkalom, hogy ünnepi beszéd helyett én magam is szinte minden évben elmondjam a román parlamentben: nekünk ez nem ünnep, minket ez a nap többek közt a románok akkori, máig be nem váltott autonómiaígéreteire emlékeztet, de ennek ellenére tiszteletben tartjuk az érzelmeiket, és cserében mi is elvárjuk ugyanezt. Görcs, szorongás, félelem, harag, meghasonlás, ennyi volt nekünk az, amit mások ünnepnek neveznek. Ilyen volt a március tizenötödike is, igen.

Mert óriási fordulatot jelentett, hogy 1997 tavaszán meggyőztük az akkori román miniszterelnököt, Victor Ciorbeát, akivel egy kormánykoalícióban voltunk már fél esztendeje, intézzen üzenetet a szabadságharc évfordulóján a romániai magyarokhoz, de máig szégyellem a meghökkenésemet, amikor kezembe adta az üzenet fogalmazványát, és nem akartam hinni a szememnek, hogy azzal fejezte be: »kedves magyar honfitársaim, boldog ünnepeket kívánok«. Boldog ünnep? Mitől boldog? Soha nem jutott eszembe, hogy az ünnep valamiféle boldogságról szól. Nekem csak küzdelmet jelentett, kokárdáért, himnuszért, lobogóért, valójában a boldogság jogáért is, de a boldog ünneplésig még nem jutottam el. Victor Ciorbea jobban tudta, mint én, hogy mire való az ünnep.

Akkor megtudtam, vagy megtudhattam volna én is végre valahára, de már késő volt: Magyarországon a politikai pártok évek óta külön-külön utcasarkokon szónokoltak, Petőfit tűzték mind a zászlójukra, de más-más Petőfi volt az, más-más szabadságharc."