// 2026. február 5., csütörtök // Ágota, Ingrid
Pap István Pap István

Miniszterelnöki példaképek, avagy mennyire nagyok merjünk lenni?

// HIRDETÉS

Én legalábbis reménykedek abban, hogy nem a demokrácia deficit lesz ez a közös nevező, illetve abban, hogy csak a bálványosi friss levegő bódító hatására jött elő Orbán Viktorból a nyelvújító, és mondott olyat, hogy illiberális Magyarországot akar építeni.

(Külön)Vélemény

Szerző: Pap István
2014. július 31., 08:48

„Ha a kormányzat érvényt tudna szerezni a törvényeknek, és keretet biztosítana a polgárok szabad kibontakozásának, ha végre sikerülne eltemetnie a huszonöt év óta a magyar társadalomban mélyülő árkot, ha kiszámítható, stabil gazdasági életet tudna létrehozni, ha reálisan elő tudná mozdítani a határon túli magyarok ügyét, ha növelni tudná az Európai Unión belüli érdekérvényesítő erejét, és nem az Unión kívülről akarna példaképeket találni magának, akkor én, istenuccse!, sikeres országnak tekinteném Magyarországot.
De úgy látszik, ezek túlságosan kicsinyes targetek Orbán Viktor számára, ő grandiózusabb álmokat dédelget, olyanokat, amelyek azonban a valósággal nem számolnak kellőképpen. Legelsősorban azzal, hogy az anyaország az Európai Unió és a NATO tagja, megvan tehát a jól meghatározott helye és feladata a világban, úgyhogy jelenleg semmiféle gazdasági válság és zavaros ideológiai megfontolás nem indokolja azt, hogy feladja vagy megkérdőjelezze ezeket a pozícióit. Abban igaza lehet Orbán Viktornak, hogy az Európai Unió jelenlegi formájában nem tudja felvenni a versenyt, vagy legalábbis kezd teret veszíteni Indiával, Kínával vagy Oroszországgal szemben, de ennek nem a liberális alapelvek az okozói, sőt, azok a legkevésbé, de még csak nem is a gazdasági világválság, sokkal inkább az, hogy Európában huszonnyolc nemzetállam próbál összekovácsolódni egy egységes, nemzetállami jellegzetességeket eltörlő, de legalábbis azokat tompító politikai-gazdasági formációvá. És ha ez a projekt nem fog megvalósulni – mint ahogy Orbán Viktor ki is jelentette: nem akarja, hogy ez megvalósuljon – az sokkal inkább a liberális elvekkel szembe menő nemzeti érdekeknek lesz betudható. És ha az Európai Unió nem lesz képes felvenni a világ más hatalmi központjai által diktált tempót, akkor mennyi esélye van erre az különutas, illiberális irányba elhajolni akaró Magyarországnak?”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült
Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

// még több főtér.ro
Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?
2026. január 27., kedd

Hol szálljunk meg: hotelben vagy kiadó lakásban?

Romániában nem ritkák a vendéglátóiparban tapasztalható hiányosságok, ám nem mindegy, hogy ezeket milyen szemszögből közelítjük meg. A turizmus személyes tapasztalatokon alapul, a vendég pedig az alapján dönt, hogy mit kap a pénzéért.