Miért bűnös kollektíven minden egyes erdélyi magyar az OJD közpénzlenyúlási ügyében?

Mondhat bárki bármit, jöhetnek a politikusok s a papok azzal, hogy a szülőföld s a megmaradás, meg így, meg úgy, erdélyi magyarnak lenni szar.

Korábban sem volt jó, de most meg pláne nem az.

Mert például jön egy Orbán János Dénes (a továbbiakban OJD), aki történetesen maga is erdélyi magyar, és belekezd az irodalmi pályába. Ám nem a jó szövegek iránti olthatatlan szeretet hajtja elsősorban, hanem a pénz iránti olthatatlan szeretet.

Mikor rájön, hogy az irodalomban, mint olyan, nem valami sok pénz van, először szomorú lesz.

A célt már itthon, Erdélyben elkezdi sajátos módszerekkel megvalósítani, de aztán egy adott ponton Magyarországon keresi tovább a szerencséjét, ahol amúgy is kimondottan imádják az erdélyi magyarokat.

OJD bekerül a kultúrpolitikába. Pályázati kuratóriumokban ül, kultúrára szánt pénzek sorsáról dönt, majd egy közpénzzel jól kitömött íróiskolát is kap, aminek a már korábban jól bejáratott Előretolt Helyőrség nevet adja (a hivatalosabb neve Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft – KMTG).

Eddig még hagyján, az itthon maradt erdélyi magyarok ekkor még nyugodtan tubákolhatnak, pöfékelhetnek a faragott pipájukkal, csapkodhatják a népviseletes csizma szárát,

Botrány már van, elégedetlenség már van, de az még egyelőre Pesten marad.

Aztán a minap váratlanul kiderül, hogy ez az OJD igen csalafinta fajzat. Az erdélyi magyarok, tudták, sejtették ezt addig is, de most sokan még közülük is meglepődnek, kiesik orrukból a tubák, kezükből a pipa. Ez a csalafinta OJD ugyanis úgy intézte, hogy még a magyarországi kormányváltás előtt (hiszen tudhatta, hogy utána nem sok tennivalója marad a magyar kultúrpolitikában) felvásároltatta „mintegy kilenc” műve szerzői jogait a saját maga által vezetett íróakadémiával (KMTG) méghozzá igen borsos, több mint 400 millió forintos áron. Az Operettszínháztól a nevezett művek közül az egyikre még kapott korábban egy jó kis summát, így már bőven 500 millió felett járunk a közpénzből kifizetett sztárgázsi terén.

Mert az általánosítás nagy úr. Nem elég, hogy az a mintegy 100 ezer erdélyi szavazat tartotta annyi éven át kétharmadban az Orbánt (a másikat), de ráadásul még a közpénzet is lopják el.

Szóval van ezeknek az erdélyi hazárdjátékos, magángazdagodási akcióknak egy olyan hatása, hogy az összes erdélyi magyar ki lesz nézve megint. Hiába csak néhány gazfickóról van szó, akkor is az a következtetés, hogy „ezek mind ilyenek”.

De rendben van.

Tegyük fel, hogy megszoktuk már, hogy úgyszólván a határaink egyik felén sem csípnek igazán, mert mindenhol gyanúsak vagyunk. Ám ekkor váratlan helyről kezdik el még jobban gyűlölni az erdélyi magyarokat:

Egyes erdélyi magyaroknak ugyanis nem tetszik ez a világ úgy, ahogy van.

Tulajdonképpen egyik erdélyi magyarnak sem tetszik valami nagyon, de egyeseknek aztán pláne nem tetszik semmi. Mert hát – így ezek a világmegváltó, mindent jobban tudó, fényes szemű legügyesebbek – lop az OJD, lop, de tük mit csináltok?

Erre aztán az erdélyi magyarok kiejtik a másik pipájukat is népiesen kipödört kezükből, mert ezt már mégiscsak ki hitte volna, hogy az OJD lop, de mi leszünk érte a hibásak.

Ezek szerint nem ártott volna kifutamodni a Szabó Mancika vegyesboltja elé, s mint a kisdobos elkurjantani magunkat:

De én ezt nem tettem, nem és nem.

Így aztán legitimáltam a rendszert.

Az én hibám ez, és a többi erdélyi magyaré.

Azt is mondják eme erdélyi magyarokat nem szívlelő erdélyi magyarok, hogy az erdélyi magyarok gerince kicsit ér. Aprópénzért hallgatják el a rendszerszintű problémákat (az olcsó gerincű erdélyi magyarok), amit pedig kutya kötelességük lenne kimondani, harsogva kiáltozni a Szabó Mancika vegyesboltja előtt, máskülönben hogy is nevezhetnék magukat embernek.

Így aztán az egész erdélyi magyar irodalom a hibás úgy, ahogy van, amiért OJD ellopta a pénzt.

Ezt így, ahogy mondom.

Mert nem emelik fel a szavukat.

Én különben azt vettem észre, hogy régen az író az volt, aki írt. Nem bevásárlólistát, hanem műveket.

Azzal csak a baj van, azt majd valakinek el kell olvasni, tenni-venni kell a könyveket, letörölni róluk a port, a kritikus, a miegymás – macera.

Ma, ha valaki nagy író akar lenni, ne foglalkozzék ilyesmivel.

Minél gyakrabban és minél hangosabban. Véleményét ne rejtse véka alá, ellenkezőleg: tegye ki az ablakba (a Facebookra).

Legyen megbékíthetetlen harcos forradalmár.

Mutatóujját tartsa ki peckesen, és azzal mutasson rá a rendszer hibáira.

Régen ezt az írók szintén a műveikben tették meg, de ma az már túlságosan nagy macera, sok a baj vele, retrográd.

Meggyőződésünk (és ezt jó hangosan ki KELL mondanunk!), hogy az irodalom rendszerszintű problémái elsősorban abban keresendők, hogy még mindig nem iktatták ki belőle az ósdi, maradi irodalmat, a könyvek sárba húzó garmadáját.

Aki ma írónak meri nevezni magát, az legyen erkölcsileg feddhetetlen, legyen mindenkinél okosabb, és mindenkit nézzen le, miközben az empátia fontosságát hangsúlyozza egy közepesen jól sikerült (kétezer lájk) Facebook-posztban.

A maradi erdélyiek zöme azonban ezt még nem tudja.

Hát úgy kell nekik: akkor ellopták OJD-vel együtt azt a sok pénzt.

Megvetést érdemelnek.

Hiszen mind egyformák…