Ami az ünnepi beszédekben szerdán elhangzott, az a művészi tökélyre vitt elhallgatás, mellébeszélés, a valóság semmibevételének mintaképe volt, a felavatott emléktábla pedig a tetten érhető cinikus történelemhamisítás tagadhatatlan jele.
„A valóság ugyanis az, hogy az 1945. május 29-i Hivatalos Közlönyben megjelent törvény a Kolozsvári Magyar Tanítási Nyelvű Egyetem megalapítását rendelte el, s ennek keretében az orvosi fakultásét is. Ami valójában az 1944-ig Kolozsváron működő egyetem tevékenységének folytatását jelentette a kiegészülő új oktatói közösség irányításával.
Bár a királyi rendelet 5. cikkelye előírta, hogy a Szebenből visszatérő I. Ferdinánd Király Egyetem támogatni fogja a magyar tannyelvű egyetemet azzal, hogy a laboratóriumi és a klinikai gyakorlatok a román egyetemnek átadott épületekben működhetnek, ebbe a román fél nem egyezett bele. A feszültségek elkerülése érdekében Petru Groza miniszterelnök ragaszkodott ahhoz, hogy a magyar egyetem külön épületben kapjon helyet. Mivel erre Kolozsváron nem találtak megfelelőt, az üresen álló marosvásárhelyi katonai alreáliskola épületét szemelték ki, ahol 1946. február 11-én kezdődött meg az oktatás, majd az 1948-as tanügyi reform nyomán jött létre a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet, amit 1962-ben telefonon közvetített pártutasításra hivatalos dokumentumok nélkül alakítottak át kétnyelvűvé.
A magyar nyelvű orvosi oktatás újraalakításának 70. évfordulóját használja ki a marosvásárhelyi egyetem vezetősége, a saját malmára hajtva a vizet, az éves ünnepség megszervezésében. Amivel nem is lenne gond, ha őszintén szólnának az események valós alapjáról, arról, hogy egy magyar alapítású egyetemről van szó. De hogyan is tehetnék ezt, miközben az egyetem szenátusa magasan a törvény fölé helyezett hatalmától eltelve az önálló magyar karok, főintézetek megalakulása ellen munkálkodik. Így hát, ami az ünnepi beszédekben szerdán elhangzott, az a művészi tökélyre vitt elhallgatás, mellébeszélés, a valóság semmibevételének mintaképe volt, a felavatott emléktábla pedig a tetten érhető cinikus történelemhamisítás tagadhatatlan jele.
Szándékaikat ismerve, hogyan is számíthattunk volna egyébre, az viszont meglepő, hogy a jóindulatáról, segítőkészségéről ismert trónörökös és férje, akik eddig az erdélyi magyarság tiszteletét is élvezték, belementek ebbe a félrevezető marosvásárhelyi »valóságshow«-ba."
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
A Krónika megkérdezte a hétfői kolozsvári tragikus közlekedési baleset kapcsán Titi Aur volt autóversenyzőt, defenzív vezetési oktatót.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Mindig a másik oldal manipulál és hazudik, nyilván. De vajon lehetséges-e ma manipuláció-mentes demokrácia?

Tömeges elbocsátások és világpiaci eszkalációk: elveszi-e a munkánkat az AI, vagy át tudunk képezni embertömegeket? Tűnődés a kelet-európai lyukból.

Egy álkommunista megmondót nem érdekel a háború, ahogy a 10 lejes benzin réme se. Az viszont igen, hogy épp mi jön ki az elszabadult hajóágyú csövén, és ezzel mekkorát lehet kaszálni a lájkversenyben.

Újabb évekkel tolódik el a rég várt körgyűrű megépítése, de nem ez az egyetlen bökkenő ebben az erőltetett nagyvárosodásban.