// 2024. október 2., szerda // Petra
Farcádi Botond Farcádi Botond

Ki a jobb?

Gondok akkor adódnak – de ilyenkor bizony komolyan kell venni azokat, és határozottan fellépni ellenük! –, amikor a verseny, a sportesemény szélsőséges, idegengyűlölő eszmék kinyilvánításának ürügyévé degradálódik.

(Külön)Vélemény

Szerző: Farcádi Botond
2014. október 10., 06:55

„A lelátókról pedig sportszerű biztatás helyett csak trágár uszítás hallszik.

A román–magyar  előtt pedig nem sok jót sejtet, hogy sajnos, mintha túlsúlyba kerültek volna a gyűlöletről szóló hírek. Hogy a román bajnokságban szinte alig akad csapat, melynek úgynevezett szurkolótábora ne magyarellenes rigmusokkal készülne a meccsre. Hogy a román válogatott himnusza is uszító, gyűlöletet árasztó – aligha véletlen, hogy elhatárolódtak attól neves fociszakértők, volt és jelenlegi román játékosok.

De nézzünk szembe azzal is, ami ránk tartozik, mert igaz ugyan, hogy a legutóbbi bukaresti összecsapáson a román média hisztérikusan tálalta a magyar ultrák viselkedését, de azért semmiképp sem nevezhetnénk a sportszerűség bajnokainak őket – emlékezetes, még székelyföldi, sepsiszentgyörgyi állomásozásukat is botrányok kísérték –, viselkedésük pedig egyértelműen ártott a Romániában élő magyarságnak, az erdélyi, hétköznapi román–magyar kapcsolatoknak.

S mert újra jönnek – a hírek szerint a holnapi bukaresti meccs előtt ma Sepsiszentgyörgyöt is útba ejtik –, jó volna, ha ezúttal arról győznének meg bennünket és a bukaresti házigazdákat, hogy – mikor felzúg ama magyarok, a felelet, a biztatás – tényleg mi vagyunk a jobbak."

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro