Hol végződik a másság tisztelete és hol kezdődnek a másságot adott esetben felfaló egyetemes értékek?

Napjaink demokráciái, a világ e fertályának mindennapjai szintjén pedig a magukat gondolkodás nélkül európainak és haladónak képzelő polgárok úgy kelnek fel minden áldott reggel, hogy márpedig ők igenis tisztelik a másság kultúráját. Pontosabban, kultúráit. Tisztelik az inuitokat, a fókákat, a berbereket, a tevéket, az adventistákat, az egyedülálló anyákat, a pékeket, a palesztinsálas szociológusokat, tisztelik a körtefákat, a kullancsokat, a faölelők közösségét, az LGBTQIA-közösséget, az összes elképzelhető zászlót, a roma közösséget, a vizet (ha sós, ha nem), a Földet, a levegőt, a klímát. Szóval mindent és mindenkit tisztelnek, ami JÓ.

Például ha van egy kannibál csoport, bármennyire is szeretné az európai polgár tisztelni ama kultúrát, előbb-utóbb rá kell ébrednie, hogy ama kultúra képviselőinek ebédlőasztalán végzi, ha nem vigyáz, és ha a kannibál kultúra érintkezik az övével. Valami hasonló történt egyébként az iszlám és az európai kultúra összecsapásakor is: az európai kultúrának egy adott ponton fel kell(ett volna) ismernie, hogy egy adott kritikus tömeg fölött az iszlám kultúra eszegetni kezdi, képletesen, persze.

Na és akkor újra fel kell tenni a kérdést, hogy mi a JÓ. Az európai polgárok egy része szerint

Az európai polgárok egy másik része viszont nagyon hangosan azt kiabálja mind a mai napig, hogy de, de, az iszlám kultúrából sosem elég Európában, több kebabos kell a túl békés és túl fehér és túl keresztény angol vidéki tájba. Például.

Az általános képlet az elmúlt évtized tükrében tehát az, hogy a másság kultúráját tisztelni kell, amíg a világ értékvédő elitje által megkérdőjelezhetetlen főfétisnek tartott egyetemes emberi értékcsomag nem kerül veszélybe.

Amivel elvileg akár egyet is lehet érteni.

Nemrég történt egy eset Romániában, ami tökéletes példája a fenti tézisnek. Románia képviselőházának vannak munkacsoportjai, bizottságnak nevezik őket elegánsan. Az egyik ilyen bizottság az emberi jogokkal, a felekezetekkel és a kisebbségi ügyekkel foglalkozik. Ennek elnöke egy Nicolae Păun nevezetű roma ember volt. Ez az ember

(Nem akarok rosszmájú lenni, de kevés pénzmágnesebb cél van az egyetemes progresszió templomaiban, mint hátrányos helyzetű közösségek progresszív érzékenyítése.) Felháborodását egy Facebook-bejegyzésbe öntötte, amelyben valóban kemény szavakkal ítélte el az effajta érzékenyítést. Van egy mondat, ami sajnálatos módon túllépi azt a határt, ahol a másság kultúrája iránti tisztelet még biztonságosan mozog. Álljatok le a hülyeségekkel, szólítja fel az LGBTQIA-szervezeteket a képviselő úr, mert

Kellőképpen bonyolult helyzet áll elő, amelyben több tényezőt érdemes figyelembe venni. Ugye, a képviselő úr a roma közösség tagja, amely közösségnek időnként egészen más kulturális viszonyrendszere van az olyan, nagyvárosi látványkeresztények (vagy még azok se) számára manapság nagyjából Putyinnal, Trumppal, esetleg Orbánnal egyenlő entitással kapcsolatban, mint a sátán. (Egyébként az ortodoxiának is van egy igen jól meghatározott viszonya a sátánnal, mégpedig a fekete misék szintjén, csak hát az ortodoxia képviselői vannak olyan bölcsek, hogy nem öntik a világ elé a dolgot.)

Egy másik tényező:

Románia megint bezzegország, hát né, roma vezeti az emberjogi, felekezeti és kisebbségügyi bizottságot. Oké, de nem ártott volna megnézni, képes-e a nevezett politikus ellátni a feladatát. És ezzel nem akarom bántani Păun urat, de hát tudnia kellene, hogy egy bizonyos szint felett nem kommunikálunk úgy, ahogy a kocsmában egy pohár pálinka mellett. Kifejezhette volna egyet nem értését az LMBTQIA-érzékenyítéssel, miért ne? Hát könyörgöm,

Mert bármiféle utalás arra, hogy az LMBTQIA-közösséghez tartozásnak bármiféle köze lenne a sátánhoz, gáz. Ahogy gáz lenne a roma közösség roma értékekre vonatkozó érzékenyítését a sátánhoz mérni.

Az eredmény: a MozaiQ nevezetű LMBTQIA aktivista egyesület bepanaszolta Păun urat a diszkriminációellenes tanácsnál, melynek következtében nevezett roma embert eltávolították az emberjogi, felekezeti és kisebbségügyi bizottság éléről. És akkor:

Mert ugyanannyi erővel tisztelhetnék is egymás kultúráját. Ezen belül azt, hogy a sátán mást jelent a roma közösségben, mint a városlakó fehér látványkeresztényeknél. De közbeszólnak az egyetemes emberi értékek, konkrétan az, hogy a gyűlöletbeszéd szankcionálandó vétség. És Păun úr mondatait gyűlöletbeszédnek nyilvánították.

Na de mi történik akkor, ha olyan dolog kerül célkeresztbe, ami

Hanem inkább a másság kulturális hagyományaihoz. Október elején egy USR-s (a környezetvédelmi miniszter asszony) és két PSD-s (a munkaügyi miniszter, aki roma és egy képviselő asszony) politikus benyújtott egy törvénytervezetet, amely bűncselekménnyé nyilvánítja a kényszerházasságot és a kényszerű együttélést, többek közt kiskorúak között. Erről pedig sokaknak eszébe juthat a gyermekházasság intézménye a roma közösségekben.

Nem így történt. Először Târgu Jiu-ban tüntettek a romák, aztán a kolozsvári roma közösség jelezte, hogy szerintük a törvénytervezet masszívan diszkriminatív, tekintettel arra, hogy a roma hagyományok értelmében nem gyermekházasságról van szó, hanem családok közti egyezségekről, amelyeket a házasság a 18 éves életkor betöltésekor követ. Kényszerházasság pedig a hagyományőrző roma közösségeknél nincs.

Mire az igen harcos környezetvédelmi miniszter asszony visszaszólt, hogy ez a törvénytervezet egyáltalán nem a kisebbségi közösségekről szól, hanem a veszélyeztetett helyzetben levő asszonyokról és lányokról.

Nem szeretném vitatni, milyen mértékben létezik mostanság a gyermekházasság és a kényszerházasság intézménye. Felteszem, léteznek statisztikák, tanulmányok stb. Azt sem állítom, hogy ezek feltétlenül helyes dolgok. Csupán arra szeretnék rávilágítani, hogy a másság kultúrájának tisztelete néha mennyire… nos, relatív. Mert ugye, a mi kultúránkban a gyermekek jövőbeli házasságára vonatkozó családi egyezségek nem léteznek. Ebből viszont még egyáltalán nem következik automatikusan az, hogy nevezett szokások rosszak. Tehát elítélendők. Ahogy abból, hogy

Úgy gondolom, a fenti esetek alapján pár következtetést le lehet vonni: az egyik az, hogy a szólás és a vélemény szabadsága szent dolog, továbbá a megfelelő szakember megfelelő helyre való ültetése fölöttébb nagy haszonnal tud járni. Tehát ha valaki egy más kultúrából érkező embert szeretne odaültetni, és nem csupán azért, mert a látvány szintjén roma, az

A másik következtetés az örök dilemmát illeti, ami a többségi és kisebbségi kultúrák közti határvonalat és feszültségzónát illeti, például. Mert az nagyon szép, hogy a nemzetközi konferenciaprérin lehet villogni a kisebbségekkel, a sokszínűséggel, az integrációval, a különböző problémák megoldásával. Azt nehezebb elfogadni, hogy ezeknek a kisebbségi közösségeknek valóban más a kultúrájuk, mint azt a nagykörúti elitirodákban elképzelik. Ilyenkor viszont

amelyhez nyitottsággal, toleranciával, tapintattal és empátiával kell viszonyulni. Mondjuk ahelyett, hogy bunkósbotszerű törvénytervezeteket állítsanak össze. Amikkel a kisebbségi közösségeket jól lehet ütlegelni. Ami pedig mindenre vezet, csak JÓra nem.