A román politikusok – élen Emil Boc polgármesterrel – támogatottságuk elveszítésétől tartva még a látszatát is elkerülnék annak, hogy engednek a magyarok követelésének.
„Bár a Funar-korszakhoz képest számtalan téren történt előrelépés, és az együttélést teljesen más hangulat lengi be, az elnyomásról szólva sajnos indokolt a jelen idő használata. A román politikum, a román többségű városvezetés számára elsősorban a többnyelvű helységnévtábla az a neuralgikus pont, amelyen képtelen túltenni magát, és időről időre ürügyként bújik a közigazgatási törvény szabta húsz százalék mögé. Holott jól tudjuk, hogy a jogszabályban nem tiltásként szerepel ez a kisebbségarány, és a helységnévtáblákat akár kétszázalékos magyarság esetén is ki lehetne függeszteni.
Ha lenne hozzá jóérzés és akarat, utóbbiból főleg politikai. De nincs, mivel a román politikusok – élen Emil Boc polgármesterrel – támogatottságuk elveszítésétől tartva még a látszatát is elkerülnék annak, hogy engednek a magyarok követelésének. Ebből is látszik, hogy a táblaügy egyáltalán nem jogi kérdés.
De mivel a politikai lépések rendre kudarcot vallottak, üdvözlendő, hogy a civilek figyelemfelkeltő akciókkal, megapereskedéssel próbálják tematizálni a kérdést. Jogorvoslat terén sajnos az igazságszolgáltatáshoz nem szabad túlzott reményeket fűzni, már csak a korábbi bírósági ítéletek alapján sem, mindenképpen hasznos azonban, hogy neves közéleti személyiségeket sikerült megnyerni az ügy számára.
Közöttük Horváth Anna alpolgármestert, aki abba a sajátos helyzetbe került, hogy felperesként a saját munkaadóját citálja bíróság elé. Tudathasadásos állapot, ahhoz hasonló, amelyet tavaly Kelemen Hunor a kormányfő-helyettesi tisztségről való lemondással oldott fel a Minority SafePack kapcsán Strasbourgban indított per miatt, és amelybe Bukarest is beavatkozott. De hát a kisebbségi létforma nem először kényszeríti ellentmondásos helyzetbe a magyarokat Erdélyben."
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Mintha tovatűnnének azok az idők, amikor egy erdélyi magyarnak szentségtöréssel ért fel még csak gondolni is arra, hogy szerethető-e ez az ország.

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Arról, hogy miért nem old meg semmit a petíciózás és a keresztény értékekre való hivatkozás...

A nagy közös célok helyére a közösségi apátia, az információs fáradás, a megélhetési gondok kerültek, és a képviselet politikai napirendje is átalakult.

Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

Nálunk nincsenek megoldhatatlan helyzetek, valahogy mindent el lehet intézni, hiszen holnap is nap van.

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.