A pontosság kedvéért: Kolozsvár történelmi központjáról van szó. Amelyet oly büszkén tűznek mejjükre kokárdaként szeretett városvezéreink.
Elöljáróban két megjegyzés. Az első: kedves Olvasó, tudd meg, hogy az alábbiak veled is megtörténhetnek, akármelyik erdélyi város történelmi központjában laksz.
A második: ez az írás nem akar a semmibe hullani, bár lehet, ez lesz a sorsa. De azért csak ajánlani szeretném, mégpedig lángoló, lokálpatrióta szeretettel, a kincses város teljes elöljárói siserahadának, beleértve az általunk székbe juttatott magyar embereket is. Tehát: Oláh Emesének, Horváth Annának, Gergely Balázsnak, Nistor Dánielnek és Rácz Levente Zsoltnak. És persze multikulti polgármesterünknek, Emil Bocnak. (Tolmács biztos találtatik, ha kell.)
Szóval, itt lakom a nagy hírű történelmi városközpont kellős közepén. A Farkas utcában. És jó pár éve arra nevelnek, hogy ha valaki a nagy hírű satöbbi központban lakik, az
ettől lesz Kolozsvár Amerikalondonpárizs. Én vagyok a nem normális, ha esetleg zavar a zaj, a pisi, a szar, a háborús időket idéző közúti blokádok.
És megtanultam a leckét. Igazuk van azoknak, akik a fentiek mellett érvelnek. Időről időre alkalmazkodnunk kell az esetleges kellemetlenségekhez – például, egyszerűen nem tudunk hazamenni autóval, vagy hajnalban is zeng a rögtönzött afterparty az ablak alatt, vagy az éber éjjeliőrök egyszerűen nem engedik be az utcába az ember ismerőseit, mert valamiért úgy gondolják, hogy az utca egy zárt klub. A város hírnevét öregbítő rangos események sora fontosabb, a nagy egész tekintetében, mint az ott lakó, adófizető szavazópolgárok pillanatnyi kényelme. Így van.
Na de mi van az időről-időkön kívül? Nos, ehhez is hozzászoktunk, itt, a központban. Például, hogy a fél Farkas utcát elfoglalják a lezserül a sávra kúrt (elnézést, parkolt) autók. Ja, néha jön a hatóság és elviszi őket. Dicséretes! Csak éppen semmi, de semmi foganatja. De ismétlem, hozzászoktunk. Az élet harc, mondta valaki.
hogy bizonyos rendezvényeket (amelyek, Isten bocsássa meg, kurvára nem öregbítik a város immár amúgy is múmiakorú hírnevét) is idecsesznek a központba. Ráadásul abszolút meglepetésszerűen. Mint valami sikeres kommandóakciót. Oké, tudom, ismét én vagyok a marha polgár, mert nem tájékozódom.
Szóval: a múlt hét végén két ilyen rajtaütéssel is kedveskedtek nekünk a szervezők. Szombat délután nagyobb bevásárlásra indultam a lányommal. Mit csináljunk, néha muszáj. A ház előtt nyüzsgő rendőr- és csendőrbrigád fogad. Na, mondok, ilyen fontossá váltunk? Kérdem, minek köszönhetjük a kitüntető figyelmet. Mondják, a Kolozsvári U focicsapatának szurkológárdája fog nótázni a BBTE központi épülete előtt. (Semmi extra, korábban is csinálták.) Mondom, oké, de én itt lakom (ja, riverán vagyok, román hivatali nyelven), és rohadt nagy csomagokkal fogok majd… bocsánat, egyáltalán vissza fogok majd térni? Hehe, mondják a fogdmegek. Nos, nem tudtunk visszatérni. Sőt, oda jutottam, hogy egy marcona U-szurkolóval kellett verbális közelharcot vívnom egy parkolóért, ahova előttem be akart tolatni, nem nézve, hogy (na ja, elég képzett vagyok az utcai harcokban) a lányom már ott áll az üres helyen, és integet, hogy helló, ne üss el, amúgy meg apa fog ide beállni, ni, ott van, jelez is. Kérdem halkan: mi a jóistennek kell az U szurkolóit az egyetem elé kirakni? Kit érdekel a szurkolói nótázás, a szurkolókat kivéve? Ha jól tudom, az egyetemnek van egy szépen felújított sportparkja. Értik? Sport. És park.
Másnap, vasárnap szent napján úgy döntöttem, kimegyünk egy kicsit, friss levegőt szívni.
Megyünk is. Illetve, mennénk. De nem lehet. Mert valakik jótékonysági futást szerveztek az utcába (is). Oké, értem, muszáj a nagy légszennyezettségű városközpontban jótékonyságilag futni. De akkor mi a jóistenért nem szervezik meg az eseményt logisztikailag is? Miért nincs két-három nappal korábban az autó szélvédője alatt a bocsánatkérő levélke, hogy helló, vidd a francba az autódat, haver, me futunk? Ja, láttam a Király utcában egy cetlit: egy ház kapujára tűzték fel. Tehát, analogikusan: inkább ne gyere ki a házból, polgár! De várjanak, tovább is van: a Farkas utca egy része (a Kozma Dezső utcától a templomig) szabadnak tűnt. Na, mondom, iszkoljunk. Igen ám, de akkorra már ömlött a Petőfi utca felől az autófolyam, mert hogy a központ felől arra terelték a forgalmat, szokás szerint, és a szemfülesek (illetve, bocs, a hülyék) arra gondoltak, hogy beslisszolnak a Farkas utcába és kikerülik a konvojt. Amekkorát tévedtek! Az történt, hogy gyakorlatilag az egész utcában lebénult a forgalom. Kész, se előre, se hátra. Kiszálltunk, nevettünk! Mint Zorba, amikor összedőlt a facsúszda. Aztán közösségileg megszerveztük, hogyan lehetne mégis kiszabadulni a Farkas-csapdából. Közben a futók derűsen futottak. Rendőr? Á, az mi? Ja, odébb, a Tordai út alján állt két példány. Beszélgettek. Így megy ez.
Szóval, az események kapcsán felmerült bennem egy kérdés. Ugye, a városvezetésnek engedélyeznie kell az ilyen megmozdulásokat. És hát, a fent leírtak alapján, engedélyezi is, még akkor is, ha rohadtul nem oda valók, vagy ha rohadt rosszul szervezik őket. És most jön a kérdés: vajon miért? Hát, szerintem azért, mert
Egyszerűen nem érdekli. Mert elég kevesen maradtunk. Nem vagyunk udvarlásra, figyelemre méltók. Csak akkor, amikor például a központi épületek homlokzatait kell felújítani. Akkor hirtelen kurvára fontossá válunk. Illetve nem is mi. A zsebeink. Nos, ha így van, akkor az én szavazatomra ne számítsanak. Nem mintha számítana bármit is, hiszen épp leírtam: tojnak ránk. De legalább nem érzem azt, hogy kétszeresen hülye vagyok, mert a központban vagyok szavazópolgár.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
… a Román Nemzeti Banknak két milliárd euróba került eddig Simion mester győzelme… és a napi politikai káoszon túl: annyi drogot kapcsoltak le Nagyváradon, hogy attól egy T-Rex is kifeküdne.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
A magát George Simion hívének kiadó, Tulcea megyei férfi lebozgorozza, szidalmazza, fenyegeti és „visszaküldené” a romániai magyarokat Magyarországra. A TikTok közösségi videómegosztón terjedő videó kapcsán Kézdivásárhely polgármestere is megszólalt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Úgy van az, mint volt rég, az a Nap süt ránk rég. Az a Nap és az a Hold, az a szeretőnk, aki volt.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Nem veszíthetjük el a legfiatalabb szavazóbázisunkat, ezért nem mindegy, hogyan szólítjuk meg őket.
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Pedig elnökválasztásról is csak érintőlegesen van szó benne…
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
„Ön nézte az elnökjelöltek vitáját a televízióban? Én igen, és hosszú ideig az volt az egyetlen, ami megragadott benne, hogy a jelen levő három elnökjelölt közül kettőnek milyen vakítóan égszínkék szeme van.”
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
Avagy miért ijesztő most picit az, aminek természetesnek kellene lennie, mégsem volt az soha?
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
Avagy lamentáció arról, hogy milyen következményekkel járt egy hajdani nagypénteki gyermekcsíny.
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
„A gyergyói biotechnológiai központból kiszabadult a BY-4 szintetikus kórokozó és szinte napok alatt végzett az összes fával és bokorral a Gyergyói-medence déli részén és a Marosfőtől az egykori Tusnádfürdőig húzódó hetven kilométer hosszú sávban.”
A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.
„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.