Egy kétségbeesett független pártújságíró nyílt levele

(Ez egy pamflet. Minden hasonlóság létező személyekkel és megtörtént eseményekkel csakis a véletlen műve lehet. Vagy nem.)

Mottó: Mik voltak Majakovszkij utolsó szavai az öngyilkossága előtt? - ???
- Elvtársak, ne lőjetek!...

Drága főtitkár elvtárs, pártunk és népünk hőn szeretett vezére, Kedves Vezetőm!

Egy összezavarodott és döbbent, régi elvtársa bátorkodik nyílt levélben Önhöz fordulni, mert egyszerűen nem értem, mi történik velem és körülöttem.

Ezt a levelet azért írom, mert még mindig nem sikerült magyarázatot kapnom arról, miért menesztettek a Párt hivatalos szócsövétől, miután tudomásom szerint semmilyen szakmai vétséget nem követtem el.

Számolok vele, hogy elvtársaim egy része esetleg helyteleníteni fogja levelem közzétételét, de ez az én szabad választásom, amibe senkinek nem lehet beleszólása.

Mikor valamire nincs válasza, az ember találgatásokra van utalva. Én is próbálom felidézni, hogy volt-e az általam szerkesztett rovatban olyan anyag, ami egyértelműen szembement volna Pártunk kinyilvánított véleményével, de ilyet nem találtam. (Egyszer majdnem lett, de utána a szerzőt sem találtam, nemhogy a cikket.) Eszembe jut viszont néhány jegyzetünk olyan témákról, amelyekről a Párt jobbnak látta valamiért nem nyilatkozni. És még mindig nem értem, miért is menesztettek.

Azt az egyet nem tudnám magyarázatként elfogadni, hogy rovatszerkesztőként és publicistaként ne tettem volna meg mindent a Párt érdekében, és nem támogattam volna minden olyan ügyben, amelyet az adott helyzetben helyesnek vagy legalább vállalhatónak ítéltem.

Világéletemben a Párt hűséges katonája voltam, elődjével, az előző főtitkár elvtárssal együtt harcoltunk a fasiszták ellen a titkos ellenállásban. Mindig is a szabad sajtóért harcoltam, a szabad pártsajtó élharcosa voltam, mindig csak azt írtam le, amit szabad volt.

Persze volt a pályám során olyan eset is, amikor a Párt valamely lépését elhibázottnak láttam, és azt sem hallgathattam el. Egyszer építő kritikát is megfogalmaztam, az addigi ellenséggel való összefogás kapcsán jegyeztem meg, hogy valószínűleg félreértették, amit mondtam, én ugyanis nem úgy fogalmaztam, hogy össze kell kötnünk velük a sorsunkat, hanem úgy, hogy fel kell kötni őket. Akkor azt az ütős címet adtam a publicisztikámnak, hogy Nem veszett el más, csak a betyárbecsület.

Az akkori pártfőtitkár elvtárs egyetlen ironikus, de nem fenyegető vagy rosszindulatú megjegyzéssel intézte el a dolgot, pedig le is lövethetett volna. Most viszont elbocsátottak, de még azt sem mondták meg, hogy miért.

Arra pedig, hogy miért védem és támogatom következetesen Pártunkat, külön ki kell térnem, hiszen ezt lassan már a barátaimnak is meg kell magyaráznom.

Főleg azért tartok ki mellette, mert fontosnak tartom, hogy a dolgozó népnek, a proletariátusnak és a parasztságnak legyen, aki minden szinten képviselje az érdekeit és az ügyeit, a helyhatóságtól a parlamentig, és erre egyelőre még mindig a Pártot tartom a legalkalmasabbnak. (Meg azért is, mert tettünk is azért, hogy más párt ne is nagyon tudjon labdába rúgni.)

Azt nem vitatom, hogy a Pártnál hatékonyabb érdekképviseletet is el lehet képzelni, de mutatni ilyet még senki se tudott, illetve aki igen, annak azóta a Duna-csatorna építését felügyelő elvtársak kedvesen elmagyarázták, hogy az elvtárs tévedni méltóztatik. Azóta aztán tényleg nem tud semmit mutatni, mert lebénult mindkét karja.

Bizonyos hiányosságait magam is látom, és azért is védem a Pártot és írom meg róla a jót, hangoztatom az eredményeit, hogy utána hitelesebben bírálhassam, és próbálhassam befolyásolni, hogy tartsa be a népi demokrácia szabályait.

Erre azonban ezentúl már nem lesz lehetőségem, mert nem lesz, hol, miután a Kiadó hirtelen „szép üzenet” nélkül elbocsátott.

Pedig higgye el, főtitkár elvtárs, én tényleg csak jót akarok, Pártunk eredeti értékeit védem a reakciós elhajlásoktól, a hamis tudattól és a káros eszméktől, a fasisztáktól és a náciktól, tinta híján akár ennen piros vérembe mártott írógéppel is.

Ui.: Éljen a Párt! És tessék szíves lenni megmagyarázni, miért vesztettem el az állásomat. Hiszen megszolgáltam érte.