Akit el lehet kábítani a legalattomosabb politikai szövegekkel, az nyugodtan visszatérhet a sötétségbe.
„A marosvásárhelyi székely autonómiatüntetés másnapján, 2014. március 11-én valaki az elektronikus postaládámba küldött két fényképet. Néhány pillanat múlva ki is töröltem mindkettőt, hogy mindörökre elfeledjem, de nem sikerült. A képek beleégtek szívembe-lelkembe, és ott sajognak mind a mai napig.
Az első fotón fekete paszományokkal díszített, szürke posztózekét viselő székely ember, fején csúcsos, ómagyar süveggel annyira leengedve tart egy uniós zászlót a kezében, hogy a vele szemben lehajló kopaszodó vagy rövidhajú férfi öngyújtójával tudjon alágyújtani. A második képen már látszanak a lángok, amint néhány uniós csillagot felemésztenek.
Bizonyára a világhálón keringenek ezek a képek, és el tudom képzelni, hogy videómegosztókra is feltették a nagy mutatványt: Marosvásárhelyen két székely (vagy egy székely és egy magyar) uniós zászlót éget. A két férfi életkorát amolyan negyven és ötven év közé becsültem, bár lehet, hogy tévedek.
Abban viszont már nem, hogy jól emlékszem, a zászlóégetésre mi volt az első gondolatom: vissza kellene őket küldeni az időbe. Nem túl messzire, csak azokba az 1989 előtti esztendőkbe, amikor már éltek. Gyermeken, fiatalon, amikor már láthatták akár a saját maguk, akár a szüleik keserves küzdelmét a villanyáram-nélküliséggel, a hideggel, a kongó üzletekkel. (...)
Igen – gondoltam akkor –, akinek nem kell Európa, akinek nincs szüksége az Unió világító csillagaira, aki úgy gondolja, hogy a nyitottság, az emberhez méltó európai élet nem jelent semmit, akit el lehet kábítani a legalattomosabb politikai szövegekkel, az nyugodtan visszatérhet a sötétségbe, hogy zászlótűz fényénél keresgélje a porladó sziklát, és addig üldögéljen a tövében, amíg mindenki más ott hagyja, hogy házat és hazát építsen magának, hogy családot alapítson és olyan gyermekeket neveljen, akik számára Európa és a világ nem fogalom, hanem bármikor bejárható valóság."
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Nincs rendjén, ha a piszkos anyagiak hátráltatják egy kivételesen tehetséges gyermek kiteljesedését.
Ez a muzsika úgy dobog, mint a szív, akárhol is élünk a glóbuszon: fekete is, fehér is, helyi is, univerzális is.
Így utazunk és pisilünk mi útközben, itt nálunk Erdélyben. Mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlen műve.
Megnyitottak vasárnap reggel 7 órakor a Romániában kialakított szavazókörzetek: országszerte csaknem 19 ezer szavazóhelyiségbe várják a szavazásra jogosult több mint 18 millió román állampolgárt, megválasztani a parlament és a szenátus tagjait.
Észbe kaptak a román hatóságok, rácsuknák az ajtót a Călin Georgescut kezére. Eközben Háromszéken macsetével gyilkolt egy részeg férfi.
Újabb választást tartanak vasárnap Romániában, ezúttal a parlament összetételéről döntenek a romániai választópolgárok.
A kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) nyerte az 1989-es romániai rendszerváltást követően 10. alkalommal rendezett parlamenti választást a 21 órás urnazárás után közzétett felmérések eredményei alapján.
Magas feldolgozottságú hivatalos részeredményeket közöltek már hétfőn reggel a 2024-es romániai parlamenti választásokról. Az RMDSZ 6 százalék fölött teljesített.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
Nem elég siránkozni, hogy az egész ország a TikTokon lóg és hogy az álhírek nemzetbiztonsági veszély jelentenek.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
A vártnál is sokkal csúnyább lehet a szász elnök politikai pályafutásának vége. És ezt ő maga érte el lépésről lépésre.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.
Hogy ne érezzük magunkat egyedül a sok ember között, s tudjunk beléjük kapaszkodni, hogy megtartsanak.
„Amikor a 2040-es években a társadalom buborékosodása és a különböző világnézetű csoportok ellenségeskedése olyan mértékű lett, hogy bármikor kitörhetett egy általános polgárháború, alig pár hét alatt felállították a Szabályozást.”

Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.
Elhunyt Szörényi Szabolcs, az Illés együttes és Fonográf zenekar basszusgitárosa (többek között). Ez a hír. Van, aki könnyedén tovább lapoz. Mások számára kicsit megállt az idő.
Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.
Soha nem volt ennyire kevés közös referenciapontjuk a generációknak, mint most.
Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!
Ha unja már a „nálunk mindenszentek vannak, a hétszentségit” típusú megnyilvánulásokat, akkor a következő napokban nagyon fog unatkozni… Vigyázat, humorveszély – akinek nem inge, ne vegye gatyára!
Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!
Kiscicák, kiskutyák, szex, vér, dráma. Ossza meg és uralkodjon!
Mégis milyen lehet egy kampányüzenet 2024-ben? Kicsit nézzük meg közelebbről.