Călin Georgescu, az influenszerek és az M-elmélet – soha nem tudtunk ilyen sokat és ilyen keveset a világról

Fura korban élünk, mivel a világról szóló tudásunk növekedésével párhuzamosan mintha ugyanabban a ritmusban csökkenne a világról szóló tudásunk. Ez nem paradoxon. Rögtön érthetővé válik, ha kicsit átfogalmazzuk: az „emberiség” tudásának növekedésével csökken az „emberek” tudása a világról.

Ennek két oka van. Az egyik az, hogy ez a tudás egyre gyorsuló ütemben halmozódik fel, aminek következménye, hogy a laikus társadalomnak, az „embereknek” nincs elég idejük megérteni és feldolgozni az egyes jelenségeket. A másik oka pedig ennek a tudásnak az egyre csak fokozódó bonyolultsága és közérthetetlensége.

A jelenség nem annyira új. Először talán a tudományok első igazán komoly elbonyolódásával, a kvantummechanika megjelenésével szembesült vele a világ, a tudományággal foglalkozó fizikusok és matematikusok is azt mondták, és azóta is mondogatják: annyira meghökkentően fura ez a világ, hogy tulajdonképpen senki nem „érti” a szó hagyományos értelmében. A 19. század előtt a nagy felfedezéseikről elhíresült tudósok jelentős része lényegében „csak” kíváncsi ember, mai szemmel amatőr tudománykedvelő volt, sokan autodidakták, tudományos képzés nélkül. Ez ma már lehetetlen.

De ugyanitt említhetnénk például jelenünk egyik vezető kozmológiai teóriáját, a húrelméletet is, amelyről képviselői azt mondják, hogy az elgondolás annyira messzire vezet az univerzum kialakulásának és működésének leírásában, hogy a magyarázat során az emberi elme saját határaiba ütközik, mivel felfogóképességén jóval távolabbra mutatnak matematikai vonatkozásai. Edward Witten, az öt különböző húrelméletet egyesítő M-elmélet atyja szerint az elnevezésben az M a membránon kívül varázslatot (magic) vagy titokzatosságot (mystery) is jelenthet. Wittent a legokosabb élő tudósnak tartják sokan.

Sorolhatnánk napjaink szinte bármelyik tudományterületét az orvostudománytól a molekuláris biológián át a matematikáig vagy akár az olyan „egyszerű” területekig, mint a mezőgazdaság. A tudományos kutatás és a technológia olyan ütemben változik és bonyolódik, hogy az „emberek” már régóta nem tudnak lépést tartani vele. (És itt hívom fel a figyelmet az idézőjelek használatára:

ha azt mondjuk, hogy az „emberiség” milyen tudományos és technológiai fejlettségi szinten van, akkor azon nem az „embereket” értjük, akik viszont ehhez a szinthez képest már most reménytelenül lemaradtak. Ebből is látszik, hogy az „emberiség” kifejezés mennyire fikció, ha nem a Földön érő emberek matematikai összegét értjük alatta.)

Szóval soha nem tudtunk ennyit, mit ma, és soha nem tudtunk kevesebbet, mint ma. Remélem, a fentiek fényében most már látszik, mennyire nem paradoxon ez a kijelentés. Legjobb illusztrációja, szimbóluma ennek az állapotnak a kezében csúcstechnológiát tartó ember, aki (szinte) semmit nem tud annak működéséről, miközben az a telefon vagy laptop lényegében a testrészévé vált, mindig magánál tartja, és az életének jelentős részét a képernyőre meredve éli.

– mondják a technocégek. (Te csak használd, de ne piszkáld, mi megkönnyítjük az életed!) Ez egy önmagában helyénvaló gondolat egyébként, mivel például az autó motorjának műszaki megoldásait sem kell ismerni ahhoz, hogy gond nélkül elvezethessük a járgányt, és az internetezéshez sem kell tudni, hogyan működik a világháló gerinchálózatának egyik Linux-szervere.

A sokk akkor éri az embereket, amikor egy-egy széles körben elterjedt technológia fogyasztói, felhasználói biztonságukban vagy magabiztosságukban ellétezgetve egyszer csak érzik, hogy valami nincs rendben. Hogy bizony az online közegben önként megosztott személyes adatok egyszer csak visszaköszönnek mondjuk bámulatosan személyre szabott, célzott és agresszív hirdetések formájában. És ez csak egy viszonylag ártatlan példa.

Egy ideje egyre gyakrabban szembesülünk azzal, hogy fejlett és folyamatosan fejlesztett nagy technikai rendszerek anélkül robbannak át az emberi létezés mondjuk úgy: offline területeire, hogy az embereknek vajmi halvány fogalmuk lenne magának a rendszernek a mibenlétéről.

Ilyenek például a közösségi hálózatok vagy a mesterséges intelligencia. A TikTok, aminek ugye a bőrünkön tapasztaljuk a hatását, legutóbb látványosan a tavaly év végi romániai elnökválasztás idején és azóta is. Călin Georgescu alig pár nap alatt futott fel a TikTokon és végzett az első helyen az azóta érvénytelenített első fordulóban. Úgy, hogy senki nem értette, hogyan.

Nem a kvantummechanikát, nem a 11 dimenziós téridővel dolgozó M-elméletet, nem a relativitáselméletet vagy a géntérképezést, hanem a közvetlen, mindennapi rögvalóságot.

És végeredményben ezért emelkedhet fel Călin Georgescu, ezért lehet globális politikai szereplő Elon Musk, ezért lehet egy random influenszer milliókat befolyásoló vélemény-, világkép- vagy életmódvezér.

Ez pedig ijesztő, és nem csak Georgescu, Musk, vagy az influenszerek vonatkozásában, ők csak tünetek. Azért ijesztő, mert:

1. Ez a folyamat egyre gyorsabb és a különböző megnyilvánulásai egyidejűleg zajlanak. Párhuzamosan zajlik a közösségimédia-jelenség például a mesterséges intelligencia elterjedésével, a kriptovaluta-jelenséggel, a kvantumszámítógép fejlesztésével és sorolhatnánk. „Az emberek”, a társadalom – bár használja –, egyiket sem érti a szó klasszikus értelmében. Ezek mind „az emberiség” vívmányai, de „az emberek” nem értik. Nem értik a világot, amelyben élnek.

2. A sok egyidejű és érthetetlen folyamat szükségszerű fejleményei a jelenlegi technikai civilizációnknak. Nem lehet megkerülni vagy kiiktatni, mert amit meg lehet csinálni, azt előbb-utóbb valaki meg is fogja csinálni. Ha a TikTokkal manipulálni lehet az embereket, akkor valaki egyszer csak elkezdi manipulálni az embereket, látjuk, nézzünk körül, ebben élünk.

3. Elkerülhetetlen egy újabb törésvonal a világban. Szükségszerűen két részre szakad, pontosabban szakadt „az emberiség”: egyik része jobban érti, alakítja és alkalmazza ezeket a technológiákat, annak minden előre eltervezett vagy előre nem látható következményével együtt, a másik része nem érti, de használja a technológiákat és elszenvedi azoknak minden következményét. Ez is szükségszerű és a jelek szerint egyelőre elkerülhetetlen következménye a technocivilizációnak.

Magyarán: ha továbbra is a jelenlegi globalizált technocivilizációban élünk, és ebben fogunk élni továbbra is (a lehetséges világok legjobbika, hajjaj...), akkor valószínűleg csak egy általános civilizációs kataklizma „menthet meg” bennünket. Vagy egy Isten, ahogy Heidegger megérezte ötven évvel ezelőtt.

Ez van most, és egyre inkább így lesz. „Az emberek” számára a világ egyre érthetetlenebbé válik, szokjunk hozzá (nem fogunk).

Függöny.