Számomra nyilvánvaló, hogy a lehetőség meglebegtetésével, miszerint esetleg elmaradhat a felvételi, Azamfirei nem tett mást, mint követ hajított a tóba, azt tesztelendő, mekkora hullámokat vet. Látván, hogy igencsak felkavarta a kedélyeket, visszakozott.
„A történtek alapján egyértelműnek tűnik: a kialakult, zavaros helyzetet csak a politika oldhatja fel. A legmagasabb szinten lehet és kell olyan megoldást találni, ami nem visszalépést, hanem ellenkezőleg, előrelépést jelenthet a magyar orvos- és gyógyszerészképzés szempontjából.
Jogosnak tekinthető az elvárás, hogy az RMDSZ vásárhelyi illetőségű vezető politikusai, mint például Borbély László politikai alelnök, vagy Frunda György, a kormányfő személyi tanácsadója bevessék tekintélyüket, befolyásukat a probléma megoldása érdekében. Sajnos, néhány semmitmondó, a kincstári optimizmus jegyében született nyilatkozatnál többre nem futotta tőlük sem.
Ilyen összefüggésben mindössze felelőtlen kalandnak, jobb esetben politikai pótcselekvésnek nevezhető a Brassai-Peti párosnak, azaz az RMDSZ Maros megyei, illetve marosvásárhelyi elnökének, azon próbálkozása, hogy a magyar egyetemi vezetőkkel való előzetes egyeztetés nélkül, tárgyaljon Azamfirei rektorral. Vajon miről? És vajon milyen eredménnyel járt az említett tárgyalás?
Számomra nyilvánvaló, hogy a lehetőség meglebegtetésével, miszerint esetleg elmaradhat a felvételi, Azamfirei nem tett mást, mint követ hajított a tóba, azt tesztelendő, mekkora hullámokat vet. Látván, hogy igencsak felkavarta a kedélyeket, visszakozott. Ezért a problémára, amelyet az egyetemi szenátus maga kreált, megtalálták a megoldást. Az akkreditáció olyan módját választották, amely a korábbinál kedvezőtlenebb helyzetbe hozza a magyar nyelvű gyógyszerészképzést.
S ezt úgy próbálják beállítani, eladni a hiszékeny és tájékozatlan közönségnek, hogy a magyar nyelvű gyógyszerészképzés megmentőinek szerepében tetszeleghessenek. Jól ki van ez fundálva, az biztos."
A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.
És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.
Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.
A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
A rendszer rossz, ez tény. De nem lehet mindent a rendszerre kenni. Talán a sofőrök egyéni hozzáállásával is baj van, méghozzá nem is kicsi.

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Mindig a másik oldal manipulál és hazudik, nyilván. De vajon lehetséges-e ma manipuláció-mentes demokrácia?

Tömeges elbocsátások és világpiaci eszkalációk: elveszi-e a munkánkat az AI, vagy át tudunk képezni embertömegeket? Tűnődés a kelet-európai lyukból.

Egy álkommunista megmondót nem érdekel a háború, ahogy a 10 lejes benzin réme se. Az viszont igen, hogy épp mi jön ki az elszabadult hajóágyú csövén, és ezzel mekkorát lehet kaszálni a lájkversenyben.

Újabb évekkel tolódik el a rég várt körgyűrű megépítése, de nem ez az egyetlen bökkenő ebben az erőltetett nagyvárosodásban.