Baleset, lincselés és következményei

„Persze a székelyföldi cigányellenesség nem elszigetelt jelenség. Valójában Európa-szerte növekvőben van a rasszizmus, amit a kutatók általában az adott társadalom tagjaiban tetten érhető, növekvő létbizonytalansággal, veszélyérzettel szoktak magyarázni. Persze a rasszisták soha nem magukban keresik gyűlöletük okát, hanem gyűlöletük tárgyában. Tulajdonképpen azonban teljesen mellékes, hogy pontosan mi az idegengyűlölet vagy a másság gyűlöletének tárgya, mert a jelenség szinte ugyanúgy nyilvánul meg Franciaországban, az újvilágban vagy éppen Székelyföldön, teljesen más célcsoportokkal szemben. Jellemzője az ellenségkép-keresés, a démonizálás. A közös ellenség beazonosításában, esetünkben a cigánysággal kapcsolatos rémtörténetek terjesztésével és a cigányok kipellengérezésével közösségi élmény élhető meg, amely visszaigazolást is ad egy adott értékrend vélt helyességéről.

Kár, hogy ennek a jelenségnek a célkeresztjében egy egész etnikum áll, amelyeknek tagjai közül sokan joggal kérhetik ki maguknak az általánosítást. A kézdiszentléleki cigány közösség szemszögére pedig már szinte senki nem kíváncsi.

Leszögezném: az önbíráskodást semmilyen kultúrában, semmilyen körülmények között, semmilyen előzményekre hivatkozva nem lehet helyeselni. Ugyanúgy elítélendő, mint az eseményeket követő székelyföldi rasszista hullám. De míg – nem lévén a közösségük tagja – vajmi keveset tehettem a kézdiszentléleki cigányok önbíráskodó akciójának megállításért, a székelyföldi nyilvánosságban néha szót emelő íróemberként azonban elmondhatom, sőt, el kell mondanom: elborzaszt társadalmam a kézdiszentléleki események kapcsán megnyilvánuló rasszizmusa. Elborzaszt és elszomorít, hogy önmagukat a székelyföldi nyilvánosság mérvadó véleményvezéreként is számon tartó polgártársaink is hogyan adták fel mértéktartásukat, objektivitásukat. S az már egyenesen ijesztő, hogy a magukat a sajtó részének tekintő orgánumok tekintélyes része is hogyan sodortatta magát a rasszista hullámmal, hogyan adott helyet a démonizálásnak, a rémhírterjesztésnek, ápolta a cigány ellenségképet.

Mindez a székelyföldi társadalom kórképe is lehetett a figyelmes szemlélőnek. S a páciens betegnek tűnik, nagyon betegnek.”