Amikor a nő felmos

Amikor a nő felmos – úgy értem, a padlót mossa fel –, sárkány lesz belőle, ijedten széled szét a család, hogy úristen, már megint felmosás van. Hol felmosás van, ott zsarnokság van. Nemcsak konyhákban, nemcsak fürdőszobákban – ott honol csöndben a családban. Hol felmosás van, ott mindenki szem a láncban. Poros ruhában, szomjhalálban, cipője talpában, hulló hajszálban, pödrött bajszában. Hol felmosás van, senki nem moccanhatik, hol felmosás van, a nő szava hallatik. Más kussolhatik. Szív megszakadhatik.

Amikor a nő felmos, mindig lassan szárad a padló.

Sokkal lassabban, mintha más mosna fel, de ezt talán sosem fogjuk megtudni biztosan. De mégis, a lassú száradás mögött ott áll a nő maga, a harcos amazon, kezében fenyegető felmosónyél, szemében a felmosásláz sötét villámai. Dühödten, megkönnyebbülten önti ki a szennyes vizet, s mögötte végtelen, rideg, vizes sík marad. Áthatolhatatlan, csúszós rónaság. Minden vízfolt maga az örökkévalóság, minden vízfolt maga a fegyelem.

Szelídebb nők egyszer, vadabb nők kétszer mosnak fel alkalmanként. A legvadabb nők olykor eldobják a felmosónyelet, négykézlábra ereszkednek, és ronggyal törlik a nehezen elérhető részeket. Maguk is a felmosás részeivé lesznek szinte, szutykos térddel, csatakos ruhában és homlokkal beleolvadnak a sikálásba. Tisztulást remélnek, biztosan. Ha ruhájuk, hajuk, mellük lóg ekkor, ne figyelj rájuk. Ha orruk is lóg viszont, mégis jobb, ha figyelsz. Könnyen rájöhetsz az árnyalatokra. Van az úgy, hogy felmosáskor a nők szemébe könny szökik. Ezt nem mindig a felmosó kemikáliák teszik.

Amikor a nő felmos, gyakran egyedül van.

Magányos tevékenység is ez, kétségtelen. A felmosásban egynapi munka fáradsága gyűlik össze, amikor a nő felmos, ereje már nagyon kevés. Felmosni olyan, mint egynapi napszám után megkapálni a családi kiskertet. Olyan, mint egynapi lapszerkesztés után újraírni a hírhasábot. Olyan, mint egy lezárt tárgyalás után este újra találkozni és beszélgetni a kekec üzleti partnerrel. Vagy olyan, mint esküvő másnapján ebédelni a rokonsággal.

A felmosás amolyan végső harc a napi küzdelemben. Ezért olyan szigorú a nő, amikor felmos – ha rágyalogolsz a padlóra, és ott újra fel kell törölnie, az számára az összeomlás maga. Ha már túl van rajta, többé nem akar ezzel foglalkozni. És egyebet se csinálni lehetőleg. Ezért szereti. Nem azért, mert vonzza a felmosás mint tevékenység. Vagy a sárkánnyá válás a száradó padló fölött.

Úgy szeret tehát felmosni a nő, hogy közben nem szeret felmosni.

Ám amikor a nő felmos, valami lezárul,

valami véget ér, valami más kezdődik el. Jobb világ lesz, amikor már felmosott, azt reméli. Tiszta, nyugodt, kényelmes létezés kezdődik, megszusszanós, puha. Eljön az ő ideje is, némi saját, fotelok, kanapék rejtekén. A felmosás előtt talán másokért dolgozott, a felmosás után kicsit maga lehet. Vagy legalább addig, amíg szárad a padló. A felmosás kilépés a lógó hajú és ruhájú, homloktörlős, kemény tekintetű létezésből, kicsit a sima arcú, lágy nézésű lét ígérete.

Felmosni persze többen is lehet. Olyankor gyorsabban szárad a padló. Olyankor rá lehet lépni a még nedves részekre. Olyankor meglágyulnak a tekintetek. Olyankor nincs felkiáltójel a mondatok végén. De addig is:

hol felmosás van, mindenki szem a láncban.

Csatakos ruhában. Csöndes szobában. Lapítva, feszengve, várva. Türelmetlenül, fél lábra állva. Ugrabugrálva. Dohogva, tüzet okádva. Vagy csak bedőlve a kádba.