// 2026. június 10., szerda // Margit, Gréta
Szántai János Szántai János

Advent idején annak örvendjünk, amink van!

// HIRDETÉS

Átszakadt a gát, ömlik ránk a karácsonyi lidércnyomás. Jaj, rámegy az idő, az ideg, az élet! Komolyan kérdem: muszáj szenvedni, megroppanni a súly alatt?

(Külön)Vélemény

Szerző: Szántai János
2025. december 17., 17:28

Nem vagyok hittel hívő (római katolikus) keresztény. Inkább az lennék, aki a templomkapu környékén sündörög, emelné is a lelkét a Jóisten, Jézus Krisztus és a Szentlélek felé, meg nem is. Ezért aztán inkább megmarad az olyan renitens szentek társaságában, mint Ágoston (a hippói), Hildegárd (a bingeni), Ferenc (az assisi) vagy Katalin (a sienai). Főleg advent idején. Persze, mást is csinálok advent idején: dolgozom, főzök (három főre), mosok, takarítok, bevásárolok, ügyintézek. Mint egy rendes szingli szülő.

Na és várom az Úr eljövetelét. Az adventi időszak ugyanis erről szól.

Minden vonatkozó iromány elsorolja: ilyenkor jó, ha az ember elcsendesül, befele fordul, megtisztítja, felkészíti a lelkét arra a pillanatra, amely egyre közeleg. Amikor, ha tetszik, az erősebb lét közelébe kerülünk: a keresztények Istene újra testté válik, megszületik, mi pedig odaállhatunk a jászol, vagy épp a templomkapuzábé mellé és megmeríthetjük lelkünket abban a bizonyos erősebb létben.

// HIRDETÉS

Engedjék meg, hogy megtörjem ezen írás fennkölt jellegét egy történettel, ami az adventi időszakot átélni kívánó keresztény ember keresztútjára vet némi fényt. Nemrégiben összefutottam egy fiatalemberrel Kolozsvár főterén, a diadalmas vásári lüktetés közepette.

A fiatalember dohogva részletezte, milyen igazságtalan és egyenlőtlen világot élünk:

rengeteg olyan embertársunk van, aki egy sütit, egy lángost, egy pohárka forralt bort sem tud venni magának a karácsonyi vásárban, mert a szegény embereket kiszorítják a karácsonyi fény- és fogyasztásorgiából. Eszembe jutott, hogy például Hans Christian Andersen úrnak is valami hasonló járhatott a fejében, amikor megírta, majd 1845 decemberében megjelentette A kis gyufaárus lány című, idővel bestsellerré vált meséjét. Aztán a honoráriumból jól bevásárolt és hazament a meleg kandalló mellé.

Mit tehetett volna egyebet: Hans Christiannak hívták, nem Jesus Christusnak.

A fiatalember tovább dohogott (meglehetősen kommunista érzelmek feszítették kebelét): hogy igen, mindenki csak tiltakozik, fintorog a nagy karácsony előtti lázálom ellen, utáljuk a zajt, a tömeget, a tipr(ód)ást, az önmagukban szép karácsonyi dalok idétlenné, kakofónná ismétlését. De senki sem veszi észre az okot a jelenség tulitarka függönye mögött. Bizony,

a karácsonyt megelőző pokolért egyes-egyedül a kapitalizmus a hibás!

Mert a kapitalizmus változtat minket érzéketlen és lélektelen fogyasztógépekké. Ha nem lenne kapitalizmus, az adventi időszak is csendesebb lenne.

Elkerekedett szemmel néztem a fiatalembert. Eszembe jutottak a Ceaușescu-diktatúra adventjei (mondjuk, az ezerkilencszáznyolcvanas évek második felében), amikor valóban nem volt zaj, tömeg, tipródás, árleszállítás, kínai kacatdömping a boltokban, és persze

csiricsári vásár se, girland se, fényözönben úszó diadalkapuk se rondították el az utcaképet.

Viszont kurva hideg volt a lakásokban, mert akkortájt télen még tél volt, érthető módon, hiszen a globális felmelegedés sem kedvelte túlzottan a kommunizmust. Időnként elvették az áramot is, hogy jól lássuk, milyen szép a decemberi égbolt, s ha kedvünk van, keressük meg rajta nyugodtan ama bizonyos betlehemi csillagot.

Megkérdeztem a fiatalembert, hogy ha történetesen nem ülne gyalázatos és dekadens tort a kapitalizmus az igazi egyenlőség és igazságosság fölött a kelet-európai végeken (is),

sikerülne neki lélekben elcsendesülnie, örülnie annak, amije van, például ama erősebb létnek, amit az Úr eljövetele ígér?!

Rám nézett, hogy hát de ő ateista. Ez volt az a pont, amikor legszívesebben megsimogattam volna a buksiját és adtam volna neki egy ajándék vouchert (amelyet értelemszerűen a kapitalista karácsonyi vásárban vettem volna épp leszállított áron, vagyis méregdrágán), melynek fejében három hetet ingyen eltölthetett volna csendben, magába fordulva egy Duna-csatornai vagy măcini kommunista élménytáborban.

Ehelyett azonban áldott karácsonyt kívántunk egymásnak és mentünk dolgunkra.

Részben egyetértettem a fiatalember érvelésével: engem is zavar ez az agresszív adventi rongyrázás.

És azzal is egyetértek, hogy a kapitalizmus így működik. Árutermelés, eladás, fogyasztás, profit, jó esetben adózás. Azért nem cserélném fel a kapitalizmust (még ezt a vadkeletit sem, ami nekünk jutott) semmiféle kommunizmusra. A kapitalizmus egy (jól-rosszul) működő rendszer.

A kommunizmus mindig és mindenütt katasztrófába torkollt.

Továbbsétáltam az óriáskerék mögött magasodó nagytemplom felé. És azon gondolkodtam, hogy az ember valóban a mindenkori körülmények tehetetlen áldozata-e. Nem tehet semmit a kapitalizmus ördögi praktikái ellen? Muszáj megvásárolja azt a csinos szoknyát vagy fess nadrágot, azt az igazán nélkülözhetetlennek gondolt meggymagkiszippantót, azt a szomszédénál eskü, hogy egy szinttel jobb okostelefont? Mondjuk ahelyett, hogy – ó nem, nem hitben élő hívőként, ott ilyen dilemma általában nem merül fel, hanem amolyan kapuzábés keresztényként, mint én –

advent idején kicsit örvendjen annak, ami az övé.

Nézzük csak meg ezt a mondatot közelebbről: a fogyasztói (na jó, kapitalista) társadalomban az ember akkor szokott örülni valaminek, amikor az övé lesz. Kicsit pontosabban: a birtoklás határán. Amit ezzel mondani szeretnék: az ember a birtokba vételnek örül, nem annak a valaminek, amit vásárol, kap vagy éppen talál (a törvényesség keretein belül maradva).

Egy tárgy magántulajdonná válása, illetve az ember tulajdonossá válása eksztatikus élmény,

ahhoz hasonlítható, mint amikor az ősember elejtette az áhított mamutot. Ugye, előtte mágikusan felrajzolta a vadászjelenetet a barlang falára, utána meg áldozatot mutatott be az istenségnek, aki hozzásegítette a sikeres vadászathoz. Manapság ennek az ajándéklista megírása, illetve a köszönetmondás, puszi, ölelés felel meg.

Mi történik a birtokbavétel után? A birtokos használja, szemléli, kiállítja a birtokolt tárgyat. Ám ahogy mind többet birtokol, bizony fennáll a veszélye annak, hogy

elveszti ama képességét, hogy értékelje azt, örüljön annak, ami az övé.

Ezt pedig a fogyasztói gépezet (meg a csúnya kapitalizmus) ügyesen kihasználja. Egyre több minden birtoklására csábítja a potenciális vásárlót. Amíg szegény már semminek sem tud örülni: eltorzult arccal rohangál fel-alá advent idején, hogy beszerezze a karácsonyi ajándékot mindenkinek, a hozzávalókat az ünnepi asztalra stb.

És akkor most nézzük picit a nagyobb képet: az adventi időszak véleményem szerint éppen arra jó, hogy – persze, az elcsendesülés, magunkba fordulás mellett – szóval, hogy örvendezzünk annak, ami a miénk.

Nyilván nem birtok, magántulajdon értelemben, hanem úgy, hogy a részei vagyunk.

Az Úr eljövetele, a kisded születése, Szűz Mária mosolya, a pásztorok illata, a három királyok lépteinek dobbanása, a betlehemi csillag fénye, az egész csodálatos misztérium… nem úgy a miénk, mint a zoknink vagy a fürdőszobai tükrünk. Ismétlem: úgy a miénk, hogy részei vagyunk neki.

A mi kultúránk. Pár ezer éve. És nincs belőle sem több, sem más.

És ehhez az örömhöz, higgyék el, nem kell feltétlenül hittel hívő kereszténynek lenni. Én mondom, aki a kapuzábénak dőlve merítkezem majd az erősebb létbe karácsony éjszakáján. Ágoston (a hippói), Hildegárd (a bingeni), Ferenc (az assisi) vagy Katalin (a sienai) renitens társaságában.

Egyetlen dologra van immár szükség: engedjük elmenni magunk mellett a zajt, a fényeket, a fogyasztói kísértésjárást, a kapitalizmus ördögi praktikáit. Meglesznek azok az ajándékok. Kitakarodik a piszok a lakásból. Megfő az a karácsonyi ebéd, vacsora. Persze, nem magától. Mi fogunk mindent megcsinálni. De nem eltorzult arccal, ökölbe szorult lélekkel,

hanem örvendve, például annak, hogy minden, amink van, onnan indult el bizonyos értelemben, abból a betlehemi istállóból.

Advent idején a klasszikus karácsonyi éneknek – Gaudete, Christus est natus (Örvendezzetek, Krisztus megszületett) – ezt az élettel lüktető, az erősebb létben való megmerítkezés örömét ellenállhatatlan erővel továbbító változatát szoktam hallgatni, naponta. Ha kedvük tartja, nyájas Olvasók, tartsanak Velem. Örvendezzünk együtt. Annak, ami a miénk. A misztériumunknak, a szertartásainknak, a szokásainknak, a várakozásunknak, az elragadtatásunknak: a kultúránknak.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Eugen Tomacra bízta a kormányalakítást Nicușor Dan
Főtér

Eugen Tomacra bízta a kormányalakítást Nicușor Dan

Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve
Székelyhon

A polgármesternek is futnia kellett, amikor rájuk rontott a medve

Bár eredetileg csikót próbált elejteni egy agresszív székelyvarsági medve, később rátámadt és megkergette a vasárnap esti riasztásra kiérkező hatóságokat. Kénytelenek voltak ártalmatlanítani a nagyvadat.

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja
Krónika

Kemping közelében végzett áldozatával a medve, a polgármester a „túlzott” vadvédelmet okolja

Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után
Székelyhon

Nem sikerült megmenteni a motoros életét a vasárnapi baleset után

Súlyos közúti balesethez riasztották a mentőegységeket vasárnap délután a Kolozs megyei Méra közelébe, miután egy motoros ütközött egy személyautóval.

// még több főtér.ro
Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Egy szegény kis adófizető panaszai
2026. május 19., kedd

Egy szegény kis adófizető panaszai

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS