A szénhidrátbevitel Európa-szintű szabályozása után, magam is González-hívőként, csatlakoztam az első megalakuló szénhidrátkommandóhoz. Hittem az új, sovány és egészséges Európa eljövetelében.
A kétezerhúszas évek tájékán kezdődött. A spanyol orvosdoktor, táplálkozástudományi terapeuta és életmódtréner, Emerico González blogján közzétett bejegyzéssorozatát valamiért felkapta a spanyol média, tanai futótűzként terjedtek Európa-szerte. González keresztes hadjáratot indított a szénhidrátok ellen. S bár erről már korábban tanulmányok sorozata látott napvilágot, ő egyéni stílusban állította, hogy az emberiségre végső csapást a téves táplálkozás mér majd:
egyaránt a szénhidrátok fogyasztásának tudhatók be.
Furcsa, hogy a mozgalom épp a narancsligetes és napsugaras Spanyolhonból indult – ilyesmit sokkal inkább várhattunk volna egy depresszív finn vagy egy kiégett holland kutatótól. Emerico González a sportos, magas, túlképzett és túlfizetett negyvenes férfiak tenyérbemászó magabiztosságával hirdette a tant, az ezek nyomán alakuló sejtszerű szerveződések elérték a legfelsőbb köröket is. 2025-ben az EU új irányelveket dolgozott ki az egészségügyi törvénykezésben, ami tulajdonképpen a teljes politikai és közigazgatási szféra átalakulásához vezetett.
Ekkor, a szénhidrátbevitel Európa-szintű szabályozása után, magam is González-hívőként, csatlakoztam az első megalakuló szénhidrátkommandóhoz. Teljes mellszélességgel hirdettem, őszintén hittem abban, hogy az emberiség megmentésre szorul. Hogy a fiatalos életmód, az európai értékek, a megfelelő mennyiségű páros szex és ekként a nagyobb népszaporulat, a nemzetek felvirágzása következhet, ha sikerül kiszorítanunk korunk vasöklét, a szénhidrátot a táplálkozásból.
Előbb egyszerű kommandósként, majd kiképzőként és területi vezetőként szerveztem (a gendertudatosság jegyében) a férfiakat és nőket egyaránt befogadó erdélyi egységeket. Felvilágosító kampányba kezdtünk, hatalmas plakátokat, pannókat helyeztünk el mindenfelé. Közintézményekben és köztereken hatalmas képernyőkön huszonnégyórás műsorok tájékoztattak a szénhidrátfogyasztás ártalmairól. Iskolákat, munkahelyeket kerestünk fel, tevékenységünket természetesen az EU finanszírozta. Az ekkor született gyerekek már nem kaptak életük során szénhidrátot, helyette egészséges fehérjékkel és rostokkal tápláltuk őket államilag szabályozott előírások szerint. Az emberek önként szolgáltatták be a birtokukban levő szénhidrátokat, nagy közösségi szénhidrátégetéseket tartottunk a köztereken. Lángoltak a torták, égtek a muffinok, porladtak a kenyerek, különösen a fehérek. Alkoholokkal tápláltuk a lángot.
A nehézségek első kenyérboltok, cukrászdák és kocsmák központilag előirányzott bezárása után kezdődtek. Nem volt szükség többé gabonára, gyümölcsfeldolgozásra és így tovább. Emberek tízezrei kerültek az utcára. A Nestlé európai vezérigazgatójának öngyilkossága láncreakciót indított el, ezrek kíséreltek meg véget vetni kilátástalannak tűnő életüknek. A pszichológusi és addiktológusi szakma felértékelődött, a rendelkezésre álló szakemberek többszörösére lett volna szükség, de sajnos kiderült:
Nem részletezem. Én ekkor azért még azt gondoltam, hogy kellő felvilágosítással, eszmei támogatással megoldhatjuk az akuttá vált társadalmi kérdéseket. A jelek szerint González, aki ekkor Európa teljhatalmú vezetőjeként visszavonultan élt egy Csendes-óceáni szigeten és a nyilvánosság előtt már sosem mutatkozott (a hírek szerint szigorú étrendje ellenére öregedett), kevésbé: erős katonai szervezkedésbe kezdett, a kommandókat idegenlégiósok képezték ki fegyveres bevetésekre és önvédelemre.
Ekkor már nemcsak a szénhidrátfogyasztást szorította vissza a törvény (a gyümölcs- és tejcukorbevitelt azért nem), de szigorú szabályozás írta elő a heti háromszori edzést korra és nemre való tekintet nélkül. Korunk új edzői, egykori pékek, cukrászok, kocsmárosok, sörfőzdei dolgozók, kombájnvezetők (maguk is különböző szénhidrátkommandók tagjai) nem ismertek igazolt hiányzást, azonnal jelentettek minden kihágást.
Mint az erdélyi alakulatok vezetője azért igyekeztem elkerülni a végső megoldást. Csak a háromszoros visszaesőket büntettük, azokat például, akik háromszor hiányoztak a fitneszteremből vagy harmadjára is cukorral itták a kávét, őket is a legkegyesebbnek tűnő azonnali főbelövéssel. Sosem voltam az erőszak és a kínzások híve.
Ám évtizedek óta most először úgy tűnik, lehetne másként. A székelyek ugyanis partizánakciókba kezdtek.
Már az első törvények bevezetésénél, még a húszas évek második felében székely küldöttség kereste fel az EU vezetőit: azt mondták, ha nem ehetnek kenyeret, inkább nem is esznek. Ha nem ihatnak szilvapálinkát, az beláthatatlan életstílusbeli és társadalmi változásokhoz vezet. Egyszersmind
Az EP-ben kérésüket iktatták, majd hazaküldték őket. Orbán Viktor, aki ekkor már visszaeső szénhidrátfogyasztóként Oroszországban élt száműzetésben, levélben fejezte ki együttérzését a székely néppel. De érdemleges intézkedés nem történt. A székelyek szomorúan kullogtak haza, mégiscsak disznót vágtak, ették a kolbászt kenyér nélkül, pálinka nélkül. Véráztatta történelmüket siratták.
Ja, ekkoriban indult el a muzulmán kivonulás is Európából. Az Új Muzulmán Erő és Migráció Pártja vezette ki híveit az öreg kontinensről a tengereken át a szélrózsa minden irányába, azt mondták, egy percig sem maradnak tovább egy olyan helyen, ahol cukor nélkül kell inni a mentateát. De mindez a székelyeket nem érintette meg különösebben. Ők maradtak.
No, de – ma már azt mondom – a sok sport és nélkülözés nem volt hiábavaló. Kémeim jelentik, hogy
A legvéresebb harcokra felkészülten, a medveveszéllyel is dacolva olykor prézlislaskaevő szeánszokat is tartanak. A Szováta melletti Szakadát erdőiben egy titkos csoport az éj leple alatt málnalekvárt főzött, helyben sütött kenyerekre kenték és megették. Híveik egyre gyarapodnak. Mindeközben szervezkedések vannak Magyarországon is. Ellenállók ezrei szerveződnek a Kisüsti Mozgalom és a Gasztroördögök köré, akik a magyar paraszti hagyományokra hivatkozva a túlzott húsfogyasztás ártalmait hirdetik, a fehérjékkel szemben a szénhidrátok mellett állnak ki.
Az én időm lejár, nem üldözöm már őket. Kommandósaim fegyelme oda, aranyáron beszerezhető cukorral eszik néha már az epret, és hagyom. Hiszem, hogy a székely-magyar összefogás gyönyörű napjai következnek, Európa történelmét rövidesen mi írjuk.
Gasztroforradalom van kitörőben.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.
Őszintén azt hittem, hogy a megszavazott óriási bizalmat, a gyalázatosan végigvitt tíz évet követően legalább a távozása méltóságteljes lesz ennek az embernek. Úgy tűnik, mégsem.
Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?
Már a szélsőséges Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja Egyesület elnöke is a parlamentbe menne. Kell ez nekünk?
Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?
Az okoseszközök túlhasználása a kihat fiatalok mentális egészségére, de minket sem kímél. Mennyire drasztikus lépés az EU-s országok okoseszköz-visszaszorítása az oktatási intézményekben?
Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?
Avagy milyen lyukból milyen szél fúj kampányban, és mennyire vagyunk szélvédett helyen?
Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.
Szenvedélyes viszony fűz a mobiltelefonunkhoz. Vele ébredünk, ismeri a titkainkat, és mindenhová elkísér minket. Az ideális készülék megtalálása egyre nagyobb kihívás, de ez a legkisebb probléma.
Hamarosan véget ér a fesztiválszezon, a brandek viszont mindennél erőteljesen nyomulnak. Jó-e az nekünk, ha toljuk a multicégek szekerét anélkül, hogy észrevennénk? Lehet-e még élvezni valamit anélkül, hogy folyton reklámhelyszínre csöppennénk?

Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.
Ez a képviselő alkotmánymódosítással kötelezné a romániai magyarokat is, hogy tudjanak románul. Nem AUR-os képviselőről van szó.
„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”
„A valamikori Szent Anna-tó és a Csomád nem sokkal azután került a tudományos figyelem középpontjába, hogy két évvel ezelőtt, 2136-ban Indonéziában kitörni készült a Krakatau.”
Lassan, de biztosan jön az elsivatagosodás. Fel vagyunk mi erre készülve?