A birminghami műfajteremtő metállegendák hagyatéka az egyetemes kultúra része marad. Azoknak is, akik a vasfüggöny mögül lesték őket, és azoknak is, akik az angol vasöntödékből.
Black Sabbath. Balról: Bill Ward, Geezer Butler, Ozzy Osbourne, Tony Iommi. Fotó: Ross Halfin Photography / Facebook
Volt négy birminghami melóscsaládból jövő, húszéves srác a hatvanas évek legvégén. Már úgy néztek ki akkoriban, mintha minimum negyvenesek lettek volna. A zeitgeist úgy kívánta meg, hogy úgy viselkedjenek, mintha még húszasok se lennének – bármi lehet, bármi kisülhet bármiből, csak hangszer legyen, valami bajtársias összetartozás és láthatatlan kötelék a káoszban, a vasöntödék tövében, az angol ipari forradalom hosszúra nyúló árnyékában.
amikor 1970-ben kiadta a Black Sabbath első lemezét, még nem tudta, hogy mit indított útjára. Ők négyen úgy emlékeznek vissza erre az időszakra (meg az azt megelőző két évre), hogy a próbateremben olyan dallamszerkezetek és ötletek jöttek világra, amelyektől ők maguk is meghökkentek, és úgy érezték, ez most vagy az évszázad baklövése, vagy valami teljesen elsöprő erejű dolog lesz.
Több mint ötvenöt év távlata a hosszúra nyúló, intenzív huszadik századból azt mondja: akkor és ott született meg az a műfaj, amit ma metálnak nevezünk. A fémmegmunkálás városában, Tony Iommi fémlap-gyárban legyalult két ujjbegye alól. Egy szerencsétlen balesetnek köszönheti a világ a rock- és metálzene születését, a lehangolt gitárok hangját, a nehéz helyzetekhez való alkalmazkodás kreatív megoldásait. Az összes többi metál-alműfajt, amit ma hallhatunk. A Black Sabbathot még az is ismeri, akit nem érintenek meg a fémzene hangjai, de aki ismeri és szereti, az tudja, hogy minden riff, ritmus és dallam visszavezethető hozzájuk.
Talán ezért is keresztelték Back to the Beginning névre azt a tribute-koncertsorozatot, amelyet július 5-én rendeztek az előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő Ozzy Osbourne és a Black Sabbath tiszteletére Birminghamben, az Aston Villa stadionban. Néhány adat, hogy értsük, miről szólt az egész: a helyszín igen közel fekszik ahhoz a városrészhez, ahol a Black Sabbath alakult, nagyjából ugyanannyi távolságra azoktól az utcáktól, ahol a zenekar tagjai felnőttek, ez pedig várostörténeti jelentőségűvé avanzsálta az egészet, ráadásul a környéken emlékfalat is készítettek néhányan, amelyet Ozzy alá is írt. A banda bevéste magát egykori városának fém-térképébe.
Tizenkét vendégzenekar mini-setlistje, kétfelvonásos supergroup-koncert közbeékelésével, plusz Ozzy szólófellépése, illetve maga a Black Sabbath – az egész nonprofit volt, a zenekarok mind pro bono érkeztek, hogy tiszteletüket tegyék előttük és hagyatékuk előtt, a bevételeket pedig jótékonysági célokra fordították.
Balról fent: James Hetfield, Tony Iommi, Robert TrujilloBalról középen: Rex Brown, Tobias Forge, David Draiman, Steven Tyler, Ozzy Osbourne, Phil Anselmo, Sammy Hagar, Kirk HammettBalról alul: Mike Inez, Zakk Wylde, Bill Ward, Lars Ulrich, Billy Corgan. Fotó: Ross Halfin Photography / Instagram
a stadionba szóló jegyek meghirdetéskor mindössze 15 perc alatt elfogytak. A nyolc és fél órás, délben kezdődő és éjszakába nyúló esemény valószínűleg a 21. század Live Aid-je, a pop- és egyetemes kultúra, a zenetörténet nagyszabású főhajtása egy olyan korszak előtt, amely… ha hanyatlófélben nincs is, de átalakulófélben van kétségtelenül.
Bejelentkeztem és lepengettem online az egyébként potom összegnek számító livestream-jegy árát (85 lejt) hozzáadott adókkal együtt, bekapcsoltam a kétórás, időzónákat kibekkelő csúszással induló adást és felkészültem: a döglesztő hőségben fogom végignézni a félnapos maratoni tribute-futamokat a rock’n’roll krémjével.
az otthon kényelméből nézhetem egy korszak végét, és viszonylag fiatalon könyvelhetem el, hogy egy olyan korban éltem, amikor láthattam azokat a legjobbakat, akik már nyugdíjba mentek, de halhatatlanok, emlékezhettem azokra, akik a legjobbak voltak, de halhatatlanok, és gyönyörködhettem az utánpótlásban, remélve, hogy halhatatlanok lesznek.
Akkor is, ha az előttem születettek nem követhették a világ zenei életét felforgató műfajteremtések boldog, őrült menetét a vasfüggöny mögött. A szabadság mézesmadzagját titokban húzták el az orruk alatt, és úgy szállt el szinte észrevétlenül egy korszak a szemük előtt, hogy csak az utóbbi harminc év adott lehetőséget számukra, hogy
2025-ben egyesül a félmúltunk egy korszak lezárásával. Az ágyon döglöttem és néztem, ahogy az öregedő rocksztárok még mindig képesek beizzítani a tömeget. A Tom Morello zenei igazgató által létrehozott szupercsapat-projektben felváltva szálltak színpadra saját dalokkal és Black Sabbath- vagy Ozzy-feldolgozásokkal olyanok, akik ugyan már évtizedek óta ismerték egymást, de azért ritkán léptek fel együtt.
Megvan azért a diszkrét bája annak, ahogy lila sportcipőben és buddhista jógainstruktorhoz hasonlító szerelésben Billy Corgan a Smashing Pumpkinsból prömier plánban énekli a Breaking the Law-t KK Downing egykori Judas Priest-gitárossal és a Tool gitárosával, Adam Jonesszal. Meg a 77 éves Steven Tylernek, aki aszaltszilva-ábrázattal köpi ki a rágót a színpadon, hogy önmagát is meghazudtoló hangminőséggel simogassa egybe az Aerosmith – Walk This Way-t a Led Zeppelin Whole Lotta Love-jával. Elképedni azon, hogy a mélyen metálban gyökerező Jerry Cantrell-motor Alice in Chains micsoda tökéllyel adja elő a Sabbath Fairies Wear Boots című dalát majdnem tökéletes ozzysággal.
Szájtátva maradni a 27 éves, a sorból némiképp kilógó Yungbludon, ahogy a tömeggel üvölteti, hangszerek nélkül, reszelős, erőteljes hangjával azt, hogy I’m gooooing throuuuugh changeeeees, hogy beleremeg a stadion. Feszengeni a zongorával indító, mostanára jócskán lefogyott Axl Rose-on, amint megpróbál tiszteletteljesen énekelni erejét vesztett hangján, akár egy háztetőn kornyikáló kandúr. Vigyorogni az eseményt konferáló Jason Momoa színészen, hogy egy jól irányzott mozdulattal leugrik a tömegbe a moshpitbe a Pantera Walk című bivalyerős himnuszánál.
Meg Frank Bello Anthrax-basszer vakítóan lila gitárja, a marcona Phil Anselmo érzelmes, elszállós éneklése mezítláb, Tom Araya Slayer-vezér chilei katolikus feje, amint vigyorogva üvölti, hogy God Hates Us All, Kerry King karvastagságú oldalláncai, Chad Smith RHCP-dobos összetéveszthetetlen püfölése, Sammy Hagar zsíros hangja, Nuno Bettencourt szinte egészestés produkciója, Zakk Wylde szakálla, a Metallica tagjainak feszülős farmerei és James Hetfield apró, eszelős szemei a Creeping Death alatt.
Ozzyt konkrétan a színpadból tolták fel egy denevéres, fekete trónuson, mivel már képtelen volt állni, így azt a három dalt deréktól fölfele „bulizta” végig, amennyit kísérőzenekarával előadott szólókarrierjéből. Az idős nagymamára hasonlító, erős fekete szemfestéket viselő, reszketeg Ozzy egyszerre nyújtott szánalmas és szívmelengető látványt,
Hangja még mindig van neki, de nem tudni, ennyi műtét és kezelés után mi tartja még életben (talán egy leharapott denevérfej, meg a fél világ szeretete).
Mama, I’m coming home – énekelte, és a képernyőn feltűntek az első és utolsó Ozzy-koncertjüket átélő Z generációsok könnyes arcai. Meg a negyvenes-ötvenes pasiké. Meg a vigyorgó, fülvédős kölykök. Meg a visító csajok. Mindenki.
Aztán mintha első koncertjükre készültek volna, feltűnt a színpadon az izguló, szorongó Geezer Butler, Bill Ward és Tony Iommi az üldögélő Ozzy mellett, hogy eljátsszák életükben utoljára az őrjöngő tömegnek a War Pigs-et, az N.I.B-t, az Iron Mant és a Paranoidot. Ércesen, pontosan, a vérükből. Iommi nyakában a hosszú kereszt, Butler pengető nélkül, Ward félmeztelenül, mit sem törődve, Ozzy pedig egészségi állapotát meghazudtoló hangerővel üvöltötte, hogy látni akarja a kezeket, majd a Paranoid előtt azt mondta az előbbi hangerőről megfeledkezve, összeakadó nyelvvel, hogy most következik a utolsó dalunk… örökre.
Ott szorult el a torkom. Amikor véget ért, Butler véletlenül nem némította el a basszusgitárját és néhányszor a fiatalok ügyetlenségével a húrokhoz ért. Iommi vigyorogva szólt neki, hogy vigyázzon. Mintha most kezdték volna: a kígyó a farkába harap. Van, ami tényleg halhatatlan.
A félnapos maraton programja. Fotó: Reddit
Az esemény teljes setlistje és menete itt tekinthető meg.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
A benzin és a gázolaj jelentősen drágul augusztus 1-jétől, amikor mind az üzemanyagok jövedéki adója, mind az általános forgalmi adó (áfa/TVA) értéke emelkedik a Bolojan-kormány deficitcsökkentő intézkedéscsomagjának hatályba lépése nyomán.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
Az embernek kedve lenne, nem emigrálni, dehogy, máshol se kolbászabb a kerítés, csak a reklámokban… inkább elbújni szégyenében, hogy ez a román(iai) rendszer ennyire képes.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
Mert a szakik szerint már csak idő kérdése, hogy mikor veszi át az irányítást…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
A 85 éves Emil Constantinescu meglepően őszinte volt egy, a bányászjárás évfordulójára szervezett eseményen, de ez aligha nyújt elégtételt a történelmi sérelmekre…
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
Ami megfogalmazhatatlan, mégis mindig megpróbálkozunk vele.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.