Csütörtöktől egy hónapig (szinte) minden a foci körül forog.
Az oroszok nagyon tudnak valamit, mert alig négy évvel minden idők legdrágább (téli!) olimpiája után most megrendezik minden idők legdrágább futball-világbajnokságát. A világ szörnyülködött, majd aggódott, amikor 2014-ben Brazília 11,6 milliárd eurót költött a foci-vb rendezésére és azóta se használt stadionokat épített fel az amazonasi őserdő közepén, erre most Putyinék 14,3 milliárdot vettek ki a nagy orosz perselyből. Plusz azt a pénzt, ami egyetlen hivatalos számlán sem szerepel, de szükség volt rá a FIFA végrehajtó bizottságának meggyőzéséhez, hogy a belga–holland, spanyol–portugál és angol pályázatokkal szemben az orosz projektet válassza. És láss csodát, 22-ből 13 tag úgy vélte, jobb helye van Szaranszkban és Szamarában a világbajnokságnak, mint Barcelonában vagy Liverpoolban.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a trófeával.
2010. december másodika a sportdiplomácia egyik legsötétebb napjaként vonul be a labdarúgás történelmébe, az oroszok szerencséjére azonban az igazi vihar Katar miatt tört ki, amely ugyanaznap az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és Ausztrália elől vette meg vitte el a 2022-es torna rendezését. Ez a vihar kellett Sepp Blatter elnök és a fél FIFA-vezérkar bukásához, álszentségben azonban utódaik felveszik velük a versenyt: a helyszínváltoztatás lehetősége egyetlen pillanatra sem merült fel.
Úgyhogy az oroszok szépen felhúztak kilenc majdani fantomstadiont, a legtöbbet történelmi-kulturális okokból szimbolikus városokban, függetlenül attól, hogy az adott település focija milyen szinten van. Így kapott vb-szintű stadiont a második ligás Rotor Volgográd, az Olimpijec Nizsnij-Novgorod és a Baltyika Kalinyingrád, de még az előző szezonban harmadosztályú Mordovia Szaranszk is. És így tudják újra használni a 2014-es olimpia óta üresen álló Fist Arénát Szocsiban.

A Kresztovszkij stadion Szentpéterváron.
Nem számított, mibe került: a szentpétervári Kresztovszkij-stadion költségei menet közben megduplázódtak és átlépték az egymilliárd eurót. Az orosz vezetés egyszerűen meg akarja mutatni, hogy képes megrendezni a világ második legnagyobb volumenű sporteseményét, és kész.
Az sem zavar senkit, hogy Putyin meghívta a 2021-ig minden futballal kapcsolatos tevékenységtől eltiltott Blattert a világbajnokságra, vagy hogy a szervezőbizottság elnöke az a Vitalij Mutko egykori sportminiszer, akit a NOB életre szólóan kitiltott az olimpiákról, mint az orosz állami doppingprogram egyik irányítóját. Mutko azonban, aki négy éve a téli olimpiát is megszervezte csekély 50 milliárdból, továbbra is élvezi Putyin bizalmát, a FIFA pedig csak annyit tett az ügyben, hogy a doppingellenőrzéseket kivette a házigazdák kezéből.

A szenegáli válogatott orosz földre érkezik.
Az, hogy szurkolói szempontból ez nem lesz egy jó világbajnokság, senkit sem érdekel. Dél-Afrika és Brazília messzebb volt a futballturizmust a legmagasabb szinten és a legnagyobb mértékben űző Európától, mégis tízezrével mentek oda a drukkerek, akik meg tudták fizetni a jegy- és repülőárakat. A rivális szurkolókat – elsősorban az angolokat és a lengyeleket – ellenségként kezelő, az állam jóindulatát élvező orosz ultrákkal való találkozás már közel sem akkora buli, mint egy riói karnevál. Emlékezzünk csak, mi történt két éve Marseille-ben, „semleges terepen” – az akkori főszereplők most a hazai pálya minden előnyét élvezik majd.
A laza partihangulatú, sörözős szurkolói zónáknak nyoma sem lesz Oroszországban, a meccsnapokon a szponzorsörökön kívül alkoholtilalom lesz a helyszíneken, lezárt városrészekkel, utazási korlátozásokkal, külföldiek számára előzetes regisztrációs kötelezettséggel. A nézőszámot amúgy az is visszavetheti, hogy előzetesen abból az Egyesült Államokból vásárolták meg a legtöbb belépőt, amelynek csapata végül lemaradt a vb-ről. Panamában már jóval kevesebb a fizetőképes szurkoló. A stadionok látványos tömegei pedig majd Patyomkin-faluként fedik el, amit Oroszország nem akar magából megmutatni a külvilágnak, a maszkirovka legszebb KGB-s hagyományainak szellemében.

Anglia csapata a reptéren.
A FIFA persze most is jól jár, a költségek a szervezőt terhelik, a nagy bevételt jelentő tévés jogdíjak pedig, mintegy 2 milliárd euró értékben, a szervezet zürichi bankszámláján kötnek ki. Ebből nagy kegyesen mintegy 400 milliót oszt vissza a 32 csapatnak. Összehasonlításként: a Bajnokok Ligájában ennek több mint háromszorosa, 1,3 milliárd megy a résztvevőknek.
A győztes 38 milliót kap, ami lehet, hogy a szenegáli vagy perui szövetségnek szép summa, csakhogy világbajnokságot olyan országok szoktak nyerni, amelyben ez egy gyengébb alsóbb ligás klub költségvetése. A kis futballországok, ha el is jutnak a vb-re, az orvosi és tudományos háttér tekintetében fényévekre vannak nyugat-európai riválisaiktól. Egy hónap alatt 7 tétmeccset játszani, egy tíz hónapos szezon végén, alig 2-3 hetes közös felkészüléssel, a kulcsszó a regeneráció lesz.
A közönségszórakoztató focit, a BL gólbőségét pedig el lehet felejteni, a jelenlegi versenynaptár ugyanis egyre jobban a válogatottak ellen dolgozik. A játékosokkal éves összesítésben is nagyjából egy-másfél hónapot dolgozó szövetségi kapitányoknak az időhiány és az eredménykényszer szorításában csupán a minimál-taktika és a pragmatikus célfutball lehetősége marad.
Kivéve azt a néhány szerencsés országot, amelynek saját, jól fejlett futballkultúrája, kimagasló utánpótlása és/vagy hosszú évek során összeszokott nemzeti csapata van. Közülük fog kikerülni az új világbajnok.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.
Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.
Az erdélyi magyarok körében Orbán Viktor a legnépszerűbb magyarországi politikus, több mint 90 százalékuk bízik benne, míg a magyar ellenzéki politikusok bizalmi indexe a román pártok népszerűségi szintjén áll – derült ki a SoDiSo Research kutatásából.
Két autó ütközött össze vasárnap kora délután Csíkdánfalva határában az 578-as európai úton. A balesetben öt személy sérült meg, ketten a megrongálódott autóba szorultak – közölte a Hargita megyei tűzoltóság.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Komoly vádakat emeltek és házkutatások tartottak egy Temes megyei öregotthon állapotának kapcsán. Meglepő összegeket szednek be a kéregetők az utcán.
Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.
Tizenhét év után találkozott halottnak hitt édesanyjával egy fiatal nő. A gatyájuk is rámegy a bukarestieknek és a Brassó megyeieknek az albérletre.
10 és 12 ezer közé tehető a Romániában élő barnamedvék száma. Lecsapott az ANAF az autómegosztó szolgáltatásokra.