Az RMDSZ és az EMNP Kolozs megyei vezetői közös levélben kérik a tárcavezetőt, hogy tisztázza álláspontját.
Petícióval fordult Carmen Daniela Dan belügyminiszterhez Csoma Botond parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének vezetője és Soós Sándor Kolozs megyei Néppárt-elnök a március 15-i kolozsvári megemlékezésen történt incidensek miatt.
Mint ismeretes, az ünnepi felvonuláson a csendőrség több személyt kiemelt a résztvevők közül, néhányukra figyelmeztetést vagy bírságot szabott ki. Valamennyien Erdély-zászlóval vonultak, köztük maga Soós, illetve az EMNP kolozsvári szervezetének vezetője, Fancsali Ernő is.
A levélben felhívják a figyelmet arra, hogy a csendőrség az Erdély-zászlók miatt intézkedett, holott az erdélyi szimbólumok részei Románia címerének is. A politikusok emlékeztetnek arra is, hogy tavaly hasonló incidens történt a március 15-i magyar nemzeti ünnepen – a hatóságoknak szintén az alkotmányellenesnek és gyűlöletkeltőnek ítélt Erdély-zászlóval akadt problémájuk –, és a rendőrségnek címzett akkori levelükre nem kaptak konkrét észrevételeket tartalmazó választ.
Azáltal, hogy egyes résztvevőket a tömegből kiemeltek, feltartóztattak, igazoltatták és arra köteleztek, hogy tegyék el Erdély zászlaját, megakadályozták az illető személyek zavartalan részvételét az ünnepségen – ily módon alkotmányos jogokat sértettek.Az RMDSZ és az EMNP Kolozs megyei vezetője arra kéri Románia belügyminiszterét, tisztázza álláspontját két kérdésben:
• A csendőrség magatartása és intézkedései helyesek és törvényesek voltak?
• Az Erdély zászlajával való vonulás törvényes vagy sem?
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
Továbbá: Elena Lasconi előbújt egy kő alól és kijelentette, nem is Călin Georgescu miatt kaszálták el a 2024-es elnökválasztást. És mutatjuk, miért fog szinte biztosan elbukni a Mureșan-kormány a bizalmi szavazáson.

A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.

Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.

Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.

Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...