A csendőrség nem szólt bele abba, hogy a bukaresti rendezvényen eltekintettek az 500 fős létszámkorláttól, de a végén mégis kiosztott egy pénzbüntetést. Közben lezajlott egy jóval kisebb kaliberű ellenrendezvény is.
A pár nappal ezelőtt kirobbant cirkusz óta várható volt, hogy nem lesz zökkenőmentes az LMBT-közösség hagyományos utcai felvonulásának a lebonyolítása szombaton, Bukaretben.
Nem is lett az: a Bucharest Pride-ot végül a járványügyi korlátozásokban meghatározott 500 fős létszámkorlátot figyelmen kívül hagyva, több ezer résztvevővel tartották meg.
a felvonulást kezdeményező Teodora Ion-Rotarut, aki máris bejelentette, bíróságon fogja megtámadni a kiszabott bírságot, és a kormány által elrendelt korlátozó intézkedéseket is.
Az előzményekről mi is beszámoltunk: a bukaresti főpolgármesteri hivatal nem engedélyezte az Accept Egyesület által szervezett Bucharest Pride-ot a kért helyszínen, mivel Victoriei sugárút a nyári időszakban sétálóövezetté alakítják, az egyesület azonban végül mégis elérte a célját, de
és túl szigorú a jelenlegi járványhelyzetben. Végül a rendőrség becslése szerint nagyjából hétezren vonultak fel a rendezvényen.
Ugyancsak szombaton, de egy korábbi időpontban az Új Jobboldal is szervezett egy ellenrendezvényt a Normalitás menete címmel, melyen pár százan vettek részt a homoszexualitás és a genderideológia népszerűsítése ellen skandálva. Mindkét rendezvény végül incidensek nélkül zajlott le.
Az influenszerkedésnek akkora hatása van, hogy társadalmi léptékben is mérhető párhuzamos, informális hatalom-kiépülésnek lehetünk szemtanúi.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
A CSM kedden kijelentette, hogy a kormánynak a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát és a nyugdíjak összegét módosító intézkedéstervezetei nyilvánvaló módon sértik az alkotmányban és a nemzetközi szabályozásokban rögzített elveket.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
Nem tettek jót az esőzések a Korond-patak elterelésének, hiszen a kialakított vezetékrendszer nem tudja elnyelni teljes egészében a megnövekedett hozamot. A történtekről nem tartottak sajtótájékoztatót, de a munkapont vezetője nyilatkozott lapunknak.
A kormány által a különleges nyugdíjak rendszerének átalakítására kidolgozott reform minden olyan kategóriát érint, amely ilyen juttatásokban részesül, nem csak a bírókat és ügyészeket – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
Menet közben vesztett el két kocsit a Nagyvárad–Konstanca vonalon közlekedő InterRegio személyvonat kedden este. A kocsik a vontatókapocs meghibásodása miatt szakadhattak le, az utasok pedig két állomás között, a mezőn rekedtek.
Emil Boc szembemegy a Bolojan-kormány költségmegszorításos intézkedéseivel... nem is akárhogy. A Kis-Küküllő sótartalma újból magasabb.

… hét focicsapatnyi alkalmazott mondott fel az európai beruházások minisztériumában… és egy kis hazai abszurd: egy mozdony otthagyta pár vagonját a síneken és tovarobogott.

Nyugdíjas búcsúztató 48 éves korban? Na még mit nem?! Az áfakulcs-emelés miatt akár 4,5 lejjel is drágulhatnak a vonatjegyek.

Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.
Az úthasználati díj jócskán megdrágul, a pénzügyminiszter szerint pedig az ANAF diszfunkcionális.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
A természeti erők nem lankadtak a hétvégén sem: Erdélyben rengeteg háztartást érintett a szombat esti-éjjeli viharsorozat, az ország délebbi részein pedig bozóttüzek pusztítanak. És sajnos megint támadt a medve.
Törött higanyos lázmérőt dobott a kukába egy nő, büntetőeljárás lett belőle. Féltékenységből gyújtotta fel volt barátnője autóját egy férfi.

Nicușor Dan kihirdette az első megszorítás-csomagról szóló törvényt, és idén csak Brassó megyében 45 medvét kellett eddig kilőni.

Egy Arad megyei gyermekotthonban több gyereket bántalmaztak. Nevetségesen rég frissítették a romániai nagykövetségek weboldalain szereplő hirdetéseket.

Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.

Eközben az alkotmánybírák lesöpörték az AUR megszorítás-ellenes keresetét, a fogyasztóvédelem szuper szigorú vezetőjét pedig korrupciós perbe fogták.