Aggódnak az igazságszolgáltatás függetlensége miatt – írta a bukaresti nagykövetség.
Aggódik Washington a román igazságszolgáltatás függetlensége miatt a bukaresti igazságügyi miniszter által bemutatott módosítási javaslatok tükrében - közölte kedden az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Rámutattak, hogy aggodalommal vették tudomásul a javasolt módosításokat.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter a múlt héten ismertette az igazságszolgáltatás működését szabályozó három törvény módosítási javaslatát. A tárcavezető egyebek mellett kizárná az államfőt az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásából.
„Arra biztatjuk a kormányt, a törvényhozást és az igazságszolgáltatás intézményeit, hogy folytassák együttműködésüket a korrupcióellenes harcban és az igazságszolgáltatási intézmények hitelességének megőrzése érdekében" - olvasható a követségi közleményben. Washington szerint a jogállamiság csak erős és független igazságszolgáltatással biztosítható, ehhez független ügyészekre van szükség, akik politikai beavatkozások nélkül vizsgálhatják a bűncselekményeket.
Kedden Augustin Lazăr, Románia legfőbb ügyésze is élesen bírálta az igazságügyi miniszter módosító javaslatait azt követően, hogy egyeztetett a romániai ügyészségek vezetőivel. Lazăr szerint a módosító indítványok támadást jelentenek a független román igazságszolgáltatás ellen.
Egyebek mellett bírálta, hogy a bírák és az ügyészek ellen csak külön erre a célra, a legfőbb ügyészség keretében létrehozandó részleg indíthat büntetőjogi eljárásokat. Azt is kifogásolta, hogy az igazságszolgáltatási felügyeletet áthelyeznék az igazságügyi minisztériumhoz a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól.
A miniszter kilátásba helyezte továbbá, hogy a bírák és ügyészek szakmai hibákért vagyonukkal felelnének.
Klaus Iohannis államfő is bírálta korábban a javaslatokat, és a jogállamiság elleni támadásnak minősítette Toader indítványát.
Vasárnap Bukarestben és több nagyobb városban mintegy 3 ezren tüntettek a javasolt módosítások ellen.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Eddig huszonegy Észak-Írországban élő ember kért konzuli segítséget a román hatóságoktól utazási okmányok kiállításához a belfasti zavargások miatt – közölték csütörtökön külügyminisztériumi források.
A kőolaj- és földgázkitermelésben dolgozók keresnek a legjobban Romániában. Ezentúl akár 12 000 lejre is megbírságolhatják a csendháborítókat.

… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.

Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.