// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk

Vitatott kastélyrestitúció Árkoson

// HIRDETÉS

Fura helyzet állt elő az árkosi Szentkereszty-kastély visszaszolgáltatása kapcsán. Lehet, hogy tulajdonképpen jó szándékú embereket vezettek félre.

Mintegy hétszázan írták alá az Árkosi Művelődési Központ fennmaradását támogató levelet, a kezdeményezők az alapvető emberi jogok és az alkotmány által szavatolt kultúrához való jogra hivatkozva kérik az államot, mentse meg az intézményt, miután az annak otthont adó Szentkereszty-kastélyt visszaszolgáltatták az egykori tulajdonos örököseinek.

A petíciót a román kultúra kiemelkedő személyiségei írták alá, többek között Răzvan Theodorescu akadémikus, Ion Caramitru és Mihai Mălaimare színész, Radu Afrim rendező, Radu Macrinici dramaturg, Felicia Filip szopránénekes, Gheorghe Zamfir pánsípos, majd magyar támogatók is csatlakoztak az ügyhöz: Szőcs Géza, György Attila és Farkas Wellmann Endre költő, Szebeni Zsuzsanna, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referense, Makkai Péter helyi református lelkész.

Az aláírók a petícióban úgy fogalmaznak, hogy nem vonják kétségbe a tulajdonjog és annak gyakorlásának elvét, de az állam kötelessége, hogy megoldást találjon a polgárok kultúrához való jogának biztosítására. Felszólítják a hatóságokat, hogy helyezze biztonságba a kilakoltatással fenyegetett intézmény javait.

A petícióban azt is megemlítik, hogy a kastélyt a volt tulajdonos távoli örökösei kapták vissza, akik jelenleg Dél-Afrikában élnek, az állam pedig 1968 és 2012 között 3,4 millió eurót költött az ingatlanra. A támogatók többsége azt szorgalmazza, hogy az új tulajdonosok és az intézményt fenntartó művelődési minisztérium egyezzenek meg, és tartsák meg az épület rendeltetését, de sokan közülük magát a visszaszolgáltatást is megkérdőjelezik.

Az árkosi Szentkereszty-kastély visszaszolgáltatásának törvényességét három alkalommal vizsgálta a legfelsőbb ítélőtábla, és minden alkalommal megerősítette az örökösök tulajdonjogát, mondta el a Krónikának Kincses Előd, a tulajdonosok ügyvédje. „A kastély aranytojást tojó tyúk annak a néhány embernek, aki rátette a kezét az ősi Szentkereszty-vagyonra, most a kultúra mögé bújnak, és jó szándékú embereket vezetnek félre" – fogalmazott az ügyvéd.

Kincses Előd arra is felhívta a figyelmet, hogy a kulturális központ ügyvédje a szélsőséges nézeteiről elhíresült Ioan Pop-Sabău, a Vatra Românească nacionalista szervezet alapító alelnöke, aki folyamatosan próbálja akadályozni a visszaszolgáltatást.

Részletek arról, hogy bővebben ki mit gondol a jelenlegi helyzetről, az alábbi linken.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro