A bírák közben masszívan tiltakoznak a kiváltságaikért.
Ugye emlékeznek a bukaresti Colectiv-tragédiára, amelyben hosszas huzavona után nagy nehezen végre elítéltek néhány embert? Köztük Bukarest 5. kerületének akkori polgármesterét, Cristian Popescu Piedonét azért, mert amikor még a 4. kerület polgármestere volt jogellenesen, a tűzvédelmi szabályok figyelmen kívül hagyásával írta alá a Colectiv-klub működési engedélyét, így közvetve hozzájárult a későbbi tragédiához. Piedonét tavaly májusban ítélte négy év letöltendő börtönbüntetésre, be is volnult a börtönbe, azonban hamarosan semmisségi folyamodványt nyújtott be az ítélet ellen. Ennek adott most helyt a legfelsőbb bíróság jogerős ítéletében. Cristian Popescu Piedonét a szerdai döntéshozatal után ki is engedték a jilavai börtönből, ahol rögtön ki is jelentette, hogy vissza fog térni a tisztségébe az 5. kerület élén. Amihez joga van, hiszen a szerdai döntés gyakorlatilag semmissé tette a korábbi ítéletet, amely felmentette a tisztségéből. A Colectiv GTG 3010 Egyesület elnöke, Eugen Iancu a Facebookon úgy kommentálta a hírt, hogy „a romániai igazságszolgáltatás egy túlfizetett szégyenfoltja az országnak”.
Országszerte több mint 3000 bíró és ügyész kezdett sztrájkba szerdán a különleges nyugdíjak őket is negatívan érintő reformja miatt. Ez azt jelenti, hogy az akcióban résztvevők szerdán csak a sürgősségi, illetve a kiskorúakat érintő ügyekkel foglalkoztak, minden mást elnapoltak. jelenleg több mint 5200 nyugalmazott bíró és ügyész van az országban, akiknek az átlag nyugdíja 21 ezer lejre rúg. Az érintettek ugyanakkor folyton azt hangoztatják, hogy az igazságszolgáltatásban nem különleges, hanem szolgálati nyugdíjakról beszélünk, amivel nyilván azt akarják elérni, hogy megmaradjanak az előjogaik. A tiltakozók a szakemberhiányra, és a túlterheltségre is panaszkodnak. A nyugdíjreformnak viszont meg kell történnie, ez az egyik feltétele ugyanis annak, hogy Románia megkapja a PNRR-támogatásokat az EU-tól.
Csaknem két hónapon keresztül az élettársa holttestével aludt egy Iași megyei nő, miközben mindenkinek azt hazudta, hogy az idős férfi kórházban van. Az ágyban oszladozó holttestet végül egy hozzátartozó fedezte fel, aki ételt vitt a nőnek. Mint mondta, a lakásba belépve elborzadt a látottakon, majd értesítette a hatóságokat. Mire a rendőrök a helyszínre érkeztek, a nő már meglehetősen részeg volt. Az első vizsgálatok szerint a 72 éves férfi egy szívroham következtében hunyt el, az élettársa azonban szerette volna továbbra is megszerezni a nyugdíját, neki ugyanis nincs önálló jövedelme. A holttestet így az ágyban hagyta, és úgy tett, mintha a férfi még mindig élne.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.
Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.
Viharosra fordul az időjárás az ország nagyrészében csütörtöktől. A csíkszeredaiakat Ro-Alertben is figyelmeztették a viharriasztásra, amiben a katasztrófavédelem kihangsúlyozza, hogy a szélsőséges időjárás idején mindenki gondoskodjon a biztonságáról.
… Románia kérni fogja Brüsszelben, vegyék már le a medvét a szigorúan védett fajok listájáról… és befutott a gigaszámla a Pfizertől a megrendelt, majd visszautasított Covid-ellenes vakcinákkal kapcsolatban.

Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közel száz embernek juthat szociális lakás Kolozsváron. Nem minden arany, ami fénylik: szép és formás a román zöldség és gyümölcs, ámde sok íze nincs neki.
Közben Diana Buzoianu arra figyelmeztet, hogy a veszélyes medvéket azonnal ki lehetne lőni, de sok önkormányzat fél a felelősségtől. A romániai gazdák pedig kénytelenek megsemmisíteni a káposztatermést, mivel a szupermarketek inkább importból vásárolnak.

További híreink: több érintett bank is bejelentette, hogy bíróságon támadja meg a Versenytanács rekordbírságról szóló döntését, Eugen Tomac pedig szakértői kormányt állítana fel, de Bolojan kételkedik annak hatékonyságában.

További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.
Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.
Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.