// 2024. október 3., csütörtök // Helga
RMDSZ

Visszaszólnak a magyar politikusok George Maiornak

Nem a titkosszolgálatok dolga az autonómia. Politikai döntésekbe csak ne szóljanak bele, vallják politikusaink.

Hevesen bírálják a Krónika által megszólaltatott erdélyi magyar politikusok a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatójának minapi kijelentését, miszerint a titkosszolgálat mindent elkövet a székelyföldi önrendelkezés megakadályozásáért. Mint ismeretes, George Maior hétfőn egy interjúban kijelentette : „azon vagyunk, hogy ne lehessen kierőszakolni a területi autonómiát és más olyan dolgokat, amelyekre a szomszédainknak (Magyarországnak) ez az új, nemzetinek nevezett politikája irányul”.

Borbély László az autonómiatörekvések elutasítása kapcsán a román társadalomban tetten érhető konszenzus ellenére is meglepőnek tartja az állásfoglalást. „Nem a SRI igazgatójának kell minősítenie a különböző politikai törekvéseket, hisz ez nem tartozik a titkosszolgálatok hatáskörébe” – vélekedett a az RMDSZ politikai alelnöke, aki szerint Maior kijelentése társadalmi mentalitást tükröz.

Hozzátette, ennek fényében nem véletlen, hogy a múlt év végén az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a decentralizációs törvényt. „Ezek után az a feladatunk, hogy ismertessük és magyarázzuk el a román közvéleménynek, hogy az autonómia, illetve a központosított rendszer lebontása nem kimondottan a magyarok, hanem mindannyiunk érdeke” – szögezte le Borbély.

Verestóy Attila úgy vélekedett: civilizált, demokratikus államokban a titkosszolgálatok nem szólhatnak bele politikai döntésekbe, sőt még véleményük sem lehet a legitim politikai erők közötti egyezségekről. A szenátus titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának tagja leszögezte, az autonómia összetett rendszereinek kialakítása a többség és a kisebbség megegyezése révén valósulhat meg, de a titkosszolgálatok a területi autonómiát sem segíteni, sem megakadályozni nem tudják.

Ha kíváncsi, hogy mit gondol a témáról Márton Árpád háromszéki RMDSZ-es parlamenti képviselő, Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester, a titkosszolgák kedvence, vagy Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, kattintson az alábbi linkre.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro