// 2025. január 7., kedd // Attila, Ramóna
EMNP

Vissza mindent: az MPP meggondolta magát, mégis beszáll az RMDSZ kampányába

// HIRDETÉS

A polgáriak rájöttek, hogy VIncze Loránt mégiscsak egy „nemzeti érzelmű személy”, akit érdemes támogatni.

Közhelynek számít már az a mondás, miszerint a politikában bármi lehetséges (és annak az ellenkezője is), de néha azért még mi is meg tudunk lepődni. Miután kiderült, hogy az RMDSZ az istennek sem hajlandó koalíciót kötni a Magyar Polgári Párttal (MPP) az EP-választásokra, a polgáriak elnöke, Mezei János egy elkeseredett hangvételű közleményben tudatta március 6-án, hogy

alakulata nem vesz részt a választásokon való induláshoz szükséges aláírások összegyűjtésében, és a kampányból is kimarad, mert „az RMDSZ EP-jelöltlistája nem tükrözi a romániai magyarság valódi igényét”.

Na de hoppá: a párt legfrissebb szerdai közleménye szerint a polgáriak aludtak rá néhányat és meggondolták magukat. Rájöttek, hogy olyan személyek jelölését kívánják támogatni, akik „becsülettel végzik a munkájukat, és legfőbb céljuk, hogy megoldást találjanak a kisebbségi létben élő magyarság problémáira”.

„Azt tapasztaljuk, hogy az RMDSZ jelöltjei között is van erős nemzeti érzelmű személy.

Vincze Loránt, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnökeként már korábban is bizonyított ilyen téren. Ezért a Magyar Polgári Párt elnöksége úgy döntött, hogy személyét bízza meg a magyar ügyek képviseletével,

annál is inkább, mert FUEN-tagként az MPP jó munkakapcsolatot ápol a jelölttel” – ezt mondja most Mezei János pártelnök. Majd hozzáteszi: dolgoznak egy megállapodáson, melyet ha Vincze, az RMDSZ EP-listájának második helyezettje elfogad, az MPP őt támogatja a választásokon. Erről állítólag április 17-én, Sepsiszentgyörgyön tárgyalnak majd.

Na kérem, mi jöhet még? Vajon az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is meggondolja magát?  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Jó-e, hogy az iskolában tanítani fogják a kommunizmus történetét? Jó, de nem mindegy, hogyan

Fall Sándor

Fura, amikor egy nyugati ember „kommunista”, de nincs annál groteszkebb, mint amikor valaki egy posztkommunista országban dicsőíti az eszmét. Az oktatásnak is feladata, hogy felkészítse a fiatalokat: tudják megvédeni magukat minden ideológiával szemben.

Így egyezkednek a simlis titkos ügynökök az ország sorsáról egy shaorma mellett

Varga László Edgár

Avagy miért fagyoskodik Otilo odakint az ajtó előtt?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem tudtuk meg ugyan, mi a különbség „alkalmi” és „rendes” vers között, de jó volt

Varga László Edgár

Lövétei Lázár László legújabb kötetének kolozsvári bemutatóján jártunk, és bár nem terveztük, hogy megírjuk, végül mégis megírtuk, mert érdemes volt. A többi csak elmélet.

Wellness a romban, avagy a báznai fürdőkultúra más-állapota (FOTÓK)

Szántai János

A hajdan országos hírű báznai fürdő jelen pillanatban vajúdik: az új belülről feszíti kifele a szétlopott, tönkretett régit. Jó lenne, ha nem szörnyszülött bújna elő a nehéz szülés végén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban
Főtér

A nagyhatalmak árnyékában alakult Románia és Magyarország külpolitikája a Trianon utáni időszakban

Antagonisztikus ellentét feszült a két ország között Erdély kérdésében, ami alapjaiban határozta meg a diplomáciai kapcsolatokat a múlt század húszas éveiben – mondja Marchut Réka történész.

Kórházi kibocsátását követően vesztette életét egy idős férfi a lakása ajtaja előtt
Krónika

Kórházi kibocsátását követően vesztette életét egy idős férfi a lakása ajtaja előtt

Tömbházlakásának lépcsőházában lett rosszul, és elhunyt egy 75 éves temesvári férfi röviddel azután, hogy kibocsátották a kórházból. Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indított vizsgálatot a rendőrség.

Na, ki volt az első, aki a schengeni csatlakozáskor átlépte a határt? – hírek csütörtökön
Főtér

Na, ki volt az első, aki a schengeni csatlakozáskor átlépte a határt? – hírek csütörtökön

A Szatmár megyei Pete–Csengersima román-magyar határátkelőnél nem számítottak erre a „gyalogosra”. Călin Georgescu az Emberi Jogok Európai Bíroságához fordult. Az élelmiszeripari szakszervezetek tiltakoznak a második Ciolacu-kormány salátarendelete ellen.

Szinte lehetetlen feljutni Hargitafürdőre
Székelyhon

Szinte lehetetlen feljutni Hargitafürdőre

Aki nem indult útnak időben – a kora délelőtti órákban – Hargitafürdőre, az sízés, hódeszkázás, szánkózás vagy kikapcsolódás, séta helyett tumultusra, forgalmi fennakadásra, várakozásra számíthat. Így volt ez a napokban, és ez várható egészen keddig.

Schengeni csatlakozás ide, határőrizet megszűnése oda, Bulgária felé nem lesz zökkenőmentes az átkelés
Krónika

Schengeni csatlakozás ide, határőrizet megszűnése oda, Bulgária felé nem lesz zökkenőmentes az átkelés

A bolgár hatóságok január 8-ától újraindítják a teljes felújítási munkálatokat a Giurgiu és Rusze közötti Duna-híd bulgáriai oldalán – tájékoztatott közleményében a román külügyminisztérium.

Mutatjuk, milyen ritka neveket adtak az udvarhelyszéki szülők gyermekeiknek
Székelyhon

Mutatjuk, milyen ritka neveket adtak az udvarhelyszéki szülők gyermekeiknek

Az Anna, Hanna mellett a Bence és a Magor is népszerű keresztnév volt Székelyudvarhelyen 2024-ben, ám Derien, Terka, Melody, valamint Áden, Merse és Sion név is szerepel az anyakönyvezett keresztnevek listáján.

// még több főtér.ro