// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
nein!

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt…

// HIRDETÉS

… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.

Vérnackóék most épp Dominic Fritz polgármestert köpködik, mire az keményen visszaszólt

Közeledik december 1., a románok, hogy is mondjuk, a magyar közösség irányában legalábbis nem túl nagy tapintattal kiválasztott nemzeti ünnepnapja. És ahogy ilyenkor lenni szokott, a dákopatrióta szívek fellángolnak, a románopatrióta agyak lobot vetnek, a trikolórpatrióta szájak pedig köpködni kezdik az epét, akire érik.

Most épp a frissen román állampolgárságot kapott Dominic Fritz temesvári polgármester és USR-elnök a célpont. A dolog úgy kezdődött, hogy a temesvári filharmónia úgy döntött, az idei karácsonyi koncerten a kórus nem fog elénekelni két karácsonyi éneket, amelyek szövegét a masszív legionárius múlttal rendelkező Radu Gyr nevű költő írta.

// HIRDETÉS

Megnéztük a két szöveget (lásd itt meg itt, aki tud románul) és nem találtunk benne explicit szélsőséges üzenetet A baj nem is ez, amint a temesvári filharmónia későbbi Facebook-bejegyzésében áll. A baj az, hogy Radu Gyrt 1945-ben háborús bűnök elkövetéséért elítélték, és az ítélet ma is érvényben van. A vonatkozó román törvények pedig tiltják a háborús bűnösökre való nyilvános emlékezést. És pont.

Na de az epeköpködő patriótákat az ilyen apróságok nem érdeklik. Majd egy hete folyik a fröcsögés a közösségi hálókon. Kiemelnénk egy AUR-os pánsípművész hagymázas ámokfutását, aki egyik Facebook-bejegyzésében (a sok közül) egészen xenofób és alpári módon ment neki a temesvári

polgármesternek. Ráadásul, mint kiderült, ok nélkül. Idézünk picit a bejegyzésből:

„Dominic Samuel Fritz – USR, hogy merészelsz te, aki német létedre idejöttél a mi földünkre, ahol emberek haltak meg a hazáért, amelyben te polgármester lettél, hogy merészelsz kezet emelni a román karácsonyra?”

A szerző aztán megemlíti, hogy Fritz úr ereiben egyetlen csepp román vér sem csörgedez, továbbá ajándékba kapta a román állampolgárságot a román államtól, és tessék, máris belerúg a szent keresztény ortodox karácsonyba.

És akkor ő ultimátumot ad: ha ez a Fritz nem rakatja vissza a két éneket a programba, méghozzá december 17-ig, akkor ő maga, vagyis a pánsípos fog Temesvárra menni december 19-én és nyílt színen eljátssza őket.

Na de Fritz úr sem hagyta magát, válaszolt a pánsíphősnek egy saját Facebook-bejegyzésben. Mindenek előtt jelezte, hogy nem szokott énekeket letiltani, ahogy azt se szokta megmondani, milyen gyógyszerek legyenek a városi kórházban.

Másrészt meg tudja érteni, hogy épp Temesváron így döntöttek a döntnökök. 1938-ban ugyanis négy zsidó polgár esett áldozatul egy legionárius terrorista-támadásnak. Három évvel később pedig Radu Gyr, mint a romániai színházak főkoordinátora, betiltott minden zsidó színjátszást szerte az országban (Bukarestet kivéve), így Temesváron is.

Az eddigi végső szót eddig a temesvári filharmónia mondta ki a már említett bejegyzésben. De sejthetően az ügynek még nincs vége…

Elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az

Meg kell adni, hogy az AUR nevű vérugató szélnackópárt ügyesen koreografálja nyilvános megjelenéseit. Nagy összegbe mernénk fogadni, hogy a párt elnökválasztási közgyűlése nem teljesen véletlenül esett a Románia nemzeti ünnepe előtti napra. Amikor is az AUR nagy erőkkel fogja bizonyítani, hogy ki a román a gáton.

Na de addig még van egy kicsi, mert november 30-án, vasárnap sor kerül a fent említett jeles eseményre. Új elnöke lesz a trikolórvérűek pártjának. És nem fogják kitalálni, ki lesz ő. Pedig könnyű: egyetlen jelöltként indul a fociultraként karriert kezdő, ám mostanában jólfésült régi elnök, aki jól ráijesztett Románia népére a 2025-ös elnökválasztás első fordulójában. Biza, George Simion mesterről van szó.

Nyugodtan hátradőlhetünk tehát: tuti, hogy Simion úr lesz az AUR elnöke. Vagy senki. Ja, és a másik régi magyargyűlölő sovén barátunk is bekerült a párt nemzeti tanácsába. Biza, Dan Tanasáról van szó. Ezeket az embereket nehezebb levakarni az ország hajójáról, mint a tapadókagylókat.

A romák nemzetközi királya beszólt a diplomahamisító politikusoknak

Állandóan visszatérő ügy a hazai közéletben: Ikszipszilonról kiderül, hogy hazudott az önéletrajzában. Például egy (vagy több) diplomát vizionált magának, mint amennyivel valóban rendelkezik. A másik népes banda a plagizátoroké. Ők vannak talán a legtöbben. Afféle tyúktolvajok, és pont annyira kártékonyak is, hiszen az ország jószágát viszik.

Itt van most például a védelmi miniszter, illetve volt védelmi miniszter, Ionuț Moșteanu úr ügye. Ő azt állította, véletlenül maradt benne az életrajzában egy olyan diploma, amit nem kaphatott meg, mert életében be nem tette a lábát abba az egyetemi épületbe, ahonnan a diploma származik.

Úgy tűnik, nem jött be a magyarázkodás, mert egy napra rá a miniszter úr lemondott. Ja, megszoktuk, hogy az ilyen tyúktolvajok általában peszedések vagy penelések. Na, a miniszter úr uszerés.

És akkor most itt áll az ország védelmi miniszter nélkül, egy aktív háborús zóna tőszomszédságában.

Talán ez a felismerés okozta, talán nem, tény, hogy a romák nemzetközi királya, Dorin Cioabă úr fogta magát és kitette a saját egyetemi diplomáit a Facebook-ra. A jóembernek két diplomája is van, mindkettőt a nagyszebeni Lucian Blaga Egyetemen szerezte: az egyik jogi, a másik politikatudományos meg nemzetközi kapcsolatos meg európai tanulmányos. A jogi karon mesteri oklevelet is szerzett.

Kommentárként egyetlen mondatot fűzött a képekhez a nemzetközi király úr:

„Vajon én vagyok az egyetlen politikus, akinek valódi diplomái vannak?”

Nem lehet nevetés nélkül elmenni a beszólás mellett. Mert van benne spiritusz. És ha valakit az érdekel, miért nevezi magát a király úr politikusnak, a válasz egyszerű: tényleg ő a romák nemzetközi királya. Meg is koronázták. (Akit érdekel, a mioritikus romáknak két királyuk van: egy nemzetközi, Dorin úr, meg egy hazai, Daniel úr.) A címeket apjuktól, a híres Florin Cioabă király úrtól örökölték. S ez elég, hát nem? Minek annyi papír…

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS