// 2026. március 18., szerda // Sándor, Ede

Véget is ért a szavazás

// HIRDETÉS

Mármint Magyarország tengerentúli külképviseletein. Magas a részvétel, kevés a technikai baki vagy a nem regizett szavazó.

Az Egyesült Államok és Kanada magyar külképviseletein helyi idő szerint szombat este befejeződött az országgyűlési képviselőválasztás.

A választók az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt szombaton szavazhattak Magyarország külképviseletein helyi idő szerint 6 és 19 óra között. Itt azok a magyar állampolgárok adhatták le voksukat, akik magyarországi lakhellyel rendelkeznek, a választás napján külföldön tartózkodnak, valamint március 29-ig felvetették magukat a külképviseleti névjegyzékbe és jelezték, hogy mely városban kívánnak szavazni.

Az Egyesült Államokban 

emellett mintegy 1100-1300, Kanadában pedig több mint 800 honosított, magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező állampolgár szavazhatott levélben.

New Yorkban, ahová 808 szavazót vártak, urnazárásig a részvétel aránya elérte a 85 százalékot - tájékoztatta Dán Károly főkonzul az MTI-t. Felhívta a figyelmet, hogy az amerikai kontinensen a magyar szavazók 40 százaléka és az Egyesült Államokban regisztrált jogosultak 60 százaléka a New York-i misszión adta le voksát. A nagyvárosban négy évvel ezelőtt 422-en regisztráltak, így idén csaknem kétszer ennyien éltek a választójogukkal.

Sándor István washingtoni konzul az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy az amerikai fővárosban működő magyar nagykövetségen is rendben folyt a szavazás. Ott névjegyzékben szereplő 291 választópolgár 80 százaléka szavazott.

A nyugati parti Los Angelesben az urnazárás előtt három órával a választói jegyzékbe felvett 314 jogosultból 227 - vagyis több, mint 72 százalék - adta le voksát rendben, problémamentesen, barátságos hangulatban, sorok nélkül, a jogszabályoknak megfelelően zajló választáson - tájékoztatta Kálmán László főkonzul az MTI-t. 

Torontóból

Szabó Stefánia főkonzul az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a kanadai nagyvárosban jó hangulatban folyt a szavazás, az első voksolni kívánó már háromnegyed hatkor jelentkezett, az utolsó pedig öt perccel zárás előtt futott be. A választói névjegyzékben szereplő 289 szavazóból délig 253-an adták le a szavazatukat, ami 87 százalékos részvételt jelent.

Torontóban személyesen 171-en adtak le levélben szavazatot. Ottawában Lemák Ella, a külképviseleti választási iroda (KÜVI) vezetője szerint zökkenőmentesen zárult a választás, a 93 jogosult közül 74-en mentek el szavazni, ami csaknem 80 százalékos részvételt jelentett. Az ottawai nagykövetségen összesen 51-en adták le levélben a szavazatukat.

Latin-Amerikában,

ahol szintén szombaton szavaztak, Brazíliavárosban 12-en, Sao Paulóban 24-en, Buenos Airesben 35-en, Santiago de Chilében 19-en, Havannában 30-an, Mexikóvárosban pedig 22-en szerepeltek a külképviseleti névjegyzékben. 

A többi földrész magyar külképviseletein vasárnap folytatódik az egyfordulós voksolás lebonyolítása. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro