// 2026. május 2., szombat // Zsigmond

Véget ért a szeredai álom

// HIRDETÉS

Két fontos meccset játszottak szerda délután és este Csíkszeredában, és mindkettőt 3-0-ra nyerte a kék-fehér csapat. A gond csak az, hogy a focipályán ez az Universitatea Craiovát jelentette, így a székelyek csak a Sportclub hokisai Brassó elleni sikerének örülhettek.

Amióta négy hónappal ezelőtt az FK Csíkszereda emlékezetes szétlövésben kiejtette a Dinamót a Román Kupából, az egész város ezt a focimeccset várta. Hiába lehetett tudni, hogy az ismét a román foci topklubjai közé emelkedő Craiova jóval komolyabb ellenfél, mint a történelme legmélyebb válságát élő bukaresti klub, hiába a két osztálynyi különbség, a csíki drukkerek bíztak az újabb csodában. És a csodánál is jobban a pályában, amely sokkal inkább volt sáros, mint füves. 

A mocsaras talaj azonban csak mintegy 20 percig egyenlítették ki a tudáskülönbséget, amint a Craiova alkalmazkodott a körülményekhez, uralta a meccset, nem focizta le a foggal-körömmel küzdő hazaiakat a pályáról, csak éppen kibontakozni sem engedte őket – félidőnként egy-egy ígéretes szabadrúgást leszámítva az négy alapemberét – az eltiltott Magyari Szilárdot és Eder Gonzálezt, valamint a sérült Györgyi Artúrt és Sofiane Jebarit – nélkülöző FK-nak nem volt komoly helyzete.

Az erőnléti különbség nagyon gyorsan kijött, a Craiova pedig a csíki védelem jobboldalán megtalálta az ellenfél gyenge pontját, és ezt kihasználva jött Dimitrov gólja. A másik kettőt ugyan csak a végén lőtték az oltyánok cseréi, de beszédes, hogy míg a Craiovánál a Liga 1-ben 11 gólos bosnyák Elvir Koljics állt be, addig az FK-nál a 17 éves, első felnőtt meccsét játszó Casiadi Bakó Soma. 

A Román Kupa legjobb négy csapata között már csak a Sepsi OSK-t kiejtő Kolozsvári CFR képviseli Erdélyt, a másik három párharcból a Craiova, a Viitorul és az Astra Giurgiu jutott tovább. 

Román Kupa, negyeddöntő: FK Csíkszereda–Universitatea Craiova 0-3 (Dimitrov 27., Bărbuț 79., Koljics 90+2.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Krónika

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek
Főtér

Mise közben verekedett össze két ortodox pap – hétfői hírek

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét
Székelyhon

Vizsgálja az ügyészség a sürgősségiről hazaküldött, majd otthon meghalt páciens ügyét

Egy beteg halálát vizsgálja az ügyészség, aki áprilisban került a brassói kórház sürgősségi osztályára, ahol kezelést írtak fel neki, majd hazaengedték. Röviddel ezután otthon meghalt.

// még több főtér.ro