És a törököket is támogatná a migránsáradat megfékezése érdekében.
A péntekre virradóra véget ért uniós csúcstalálkozón olyan döntések születtek, amelyek hozzájárulnak az Európai Unió külső határainak biztosításához - mondta a tanácskozást követően tartott sajtótájékoztatón a megbeszéléseken elnöklő Donald Tusk. Az Európai Tanács elnöke kiemelte ugyanakkor, hogy óvatos optimizmussal tud csak nyilatkozni.
Tusk elmondta, hogy döntés született az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex jelenlegi jogkörén túlmutató „integrált határellenőrzés” létrehozásáról.
„Az elsődleges feladatunk az, hogy megvédjük az európai közösséget, és szavatoljuk a közbiztonságot" - húzta alá, hangsúlyozva, hogy humánus és hatékony megoldást kell találni, máskülönben „mások" embertelen, nacionalista, nem európai megoldást fognak találni.
A korábbi lengyel kormányfő kifejtette, hogy a közös határellenőrző testületnek joga lesz ahhoz, hogy saját hatáskörben kezdeményezze és végrehajtsa azok hazajuttatását, akik nem jogosultak menekültstátusra, valamint „proaktívabb" módon vegyen részt a határok védelmében. Tusk tudatta, hogy a tagállamok több száz fővel erősíthetik meg a Frontex és az Európai Menekültügyi Támogató Hivatal (EASO) állományát, hogy a „forró pontoknak (hotspot)" számító területeket biztosítsák. Mindezt Tusk nagyon fontos eredménynek nevezte.
Az Európai Tanács elnöke az Európai Bizottság által Törökországgal tető alá hozott megállapodás-tervezetet is megemlítette. Mint mondta: az erőfeszítések mindvégig arra irányultak, hogy a Törökországon keresztül érkező migrációs folyamot meg lehessen állítani. Ebből a szempontból jelentős lépésnek nevezte a kialakulóban lévő egyezséget. Megismételte ugyanakkor, hogy az Ankarával kötendő megállapodásnak akkor van értelme, ha hatékonyan megállítja a beáramlást.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke tudatta: a megállapodás két célt szolgál; egyrészt, hogy azok a menekültek, akik már Törökországban vannak, maradjanak is ott, valamint, hogy akik Törökországon keresztül indulnának Európa felé, azok ezt ne tehessék meg. Az alku értelmében az EU felgyorsítaná a vízumliberalizáció folyamatát, de Juncker világossá tette, hogy ez nem jelenti az alapvető feltételek lazítását; a bizottság jövő tavasszal értékeli majd Törökország teljesítményét.
Juncker arra is kitért, hogy 2,3 milliárd euró hiányzik abból az összegből, amelyet a tagállamok különféle formában a migrációs válság kezelésére felajánlottak, de egyelőre nem fizettek be. Tudatta, hogy a miniszteri tanács luxemburgi elnökségét arra kéri az Európai Tanács, hogy ezt a problémát a következő hetekben orvosolja. Újságírói kérdésre Juncker azt is közölte, hogy nem volt nehéz erről meggyőzni a tagállamokat, miután emlékeztette őket korábban tett ígéreteikre.
„Nem ülhetünk le úgy tárgyalni Vallettában afrikai partnereinkkel, hogy nem tudjuk felmutatni a megígért pénzt" - hangoztatta Juncker.
Angela Merkel német kancellár a péntekre virradóra befejeződött csúcstalálkozót követően megerősítette: hárommilliárd eurós nagyságrendű támogatást fontolgatnak Törökország számára, ezzel segítve Ankarát abban a törekvésében, hogy megelőzze a szíriai menekültek Európába vándorlását
Merkel egy kérdésre válaszolva megemlítette, hogy nem teljesen érti a kelet-európai országok álláspontját, amely szerint az unió nem kezeli jól a válságot.
Féleredményt értek az uniós tagállamok vezetői az Európai Tanács ülésén, hiszen fontos lépést tettek afelé, hogy Törökországgal megállapodjanak, viszont nem döntöttek a görög-török határ lezárásáról - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök újságíróknak távozóban a pénteken virradóra véget ért csúcstalálkozóról.
A kormányfő kifejtette: az uniós állam- és kormányfők elfogadtak egy akciótervet arról, hogy miként lehet Törökországot érdekeltté tenni abban, hogy ne engedje a menekülteknek elhagyni az országot. Ez nem jelenti azt, hogy a megállapodás teljesen kész van, még szükségesek tárgyalások, de a felhatalmazást megadták, az irányokat kijelölték, és „itt sikert lehet majd elérni" - vélekedett.
Orbán Viktor ugyanakkor úgy látja, a tanácskozás másik fele sikertelen, mert nem tudni, mikor lesz valami ebből a tervből, és addig le kellett volna zárni a görög-török határt. A magyar javaslat mindig is az volt, hogy „menjünk le közösen délre", és ott jöjjön létre az a határvédelem, amely tehermentesíti Macedóniát, Szerbiát, Horvátországot és Magyarországot is - emlékeztetett.
Közölte: ezt nem tudták elérni, „továbbra sincs meg a szükséges erő, elszántság és politikai akarat, hogy a saját határainak megvédésére képtelen Görögországtól átvegyük teljesen vagy részlegesen a határvédelem felelősségét".
Mint mondta, a hatpontos magyar javaslat legfontosabb pontja görög viszonylatban most nem valósult meg, de Törökország ügyében történt előrelépés.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.
A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.
… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.
További híreink: a többség szerint hiba volt, hogy Nicuşor Dan nem ment el Davosba, a következő napokban pedig megint cudar időnk lesz.