Egy olyan iskolaépületben, amely a római katolikus egyház tulajdona.
A bukaresti oktatási minisztérium ellenőrző bizottsága vizsgálja Marosvásárhelyen a tavaly önállósult római katolikus gimnázium alapító okiratait, miután a magyar tannyelvű felekezeti iskola teremhasználati vitába keveredett az egyházi épületen vele osztozó román Unirea főgimnáziummal - közölte kedden az Agerpres hírügynökség.
Az Agerpres szerint korábban Maros megye prefektusa is közvetíteni próbált a két iskola között kialakult „feszült helyzetben", az követően, hogy a felekezeti iskola és az RMDSZ több politikusa az „eredeti egyezséget figyelmen kívül hagyva" osztálytermek felszabadítására szólította fel az Unirea főgimnáziumot.
Valentin Bretfelean, a városi rendőrség parancsnoka, aki a városházát képviseli az iskola igazgatótanácsában a hírügynökségnek azt mondta: a tanfelügyelőség jogtalanul adta át az Unirea több osztályát a katolikus iskolának, hogy annak gyereklétszámát 300 fölé „nyomja". Bretfelean szerint emiatt az - egyébként a legrangosabb marosvásárhelyi román iskolának számító - Unirea gimnázium léte került veszélybe.
A kommunizmus idején államosított épületegyüttest 2004-ben szolgáltatták vissza a római katolikus egyháznak. Marosvásárhelyen ugyanabban az évben a magyar tannyelvű Bolyai Farkas Gimnázium termeiben indult be a katolikus oktatás. Az intézmény a 2015-2016-os tanév elejétől költözhetett be az egyházi épületbe, miután az önkormányzat 2015 januárjában egy önálló római katolikus líceum megalapításáról hozott tanácsi határozatot.
Az Unirea a katolikus iskola felszámolásától reméli a teremvita megoldását, ezért küldött a minisztériumhoz az egyházi iskola létjogosultságát megkérdőjelező feljelentést - magyarázta az MTI-nek Tamási Zsolt, a marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum (RKTL) igazgatója, hozzátéve, hogy nem tart a vizsgálattól.
Felidézte: az egyház azzal a feltétellel adta bérbe épületeit a városnak, hogy azokban jogilag önálló felekezeti iskolát is működtet. Az egyháznak egyébként 2009-ben lejárt az a törvényi kötelezettsége, hogy a visszaszolgáltatott épületben helyet adjon az ott működő állami iskolának. A 2014-ben húsz évre aláírt új bérleti szerződés mellett az egyház egy 2019-ig szóló felhasználási szerződést is kötött a várossal, amelyben éves bontásban szabályozzák, hogyan osztják el a tantermeket az Unirea és a RKTL között.
Ezt a megállapodást az borította fel, hogy az Unirea lemondott magyar tannyelvű alsó és felső tagozatos osztályairól, és magyar gimnáziumi osztályairól, amelyeket viszont - a tantermekkel együtt - a felekezeti iskola vett át. Ezek helyett az Unirea további román osztályok indításával igyekezett megtartani, sőt növelni gyereklétszámát, és ezért támadt a teremhiány - magyarázta Tamási Zsolt. Így néhány éven belül kifutnak a magyar osztályok és megszűnik a kétnyelvű oktatás az Unireában, de „ezt a döntést ők hozták, annak ellenére, hogy a médiában multikulturális iskolaként reklámozzák magukat" - hangsúlyozta az RKTL igazgatója.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.
Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.