Óriási szakadék tátong az egyes megyék között az EU-s pénzek lehívása terén. És ez a szakadék most kivételesen nem Erdély és a Regát között húzódik.
Manapság, ha egy település vagy megye fejlődéséről beszélünk, sikerességi fokmérőnek azt szokták tekinteni, hogy az adott település vagy megye önkormányzata, közintézményei, vállalkozásai, civil szervezetei, gazdálkodói milyen összegeket képesek lehívni az Európai Uniótól, a leglátványosabb fejlődés ugyanis ott valósul meg, ahol minden pályázati lehetőséget megragadnak és maximálisan hasznosítanak.
Az EU-s pénzalapok lassan az egyetlen biztos befektetési forrást jelentik például az önkormányzatok számára. Ezt nem mi állítjuk, hanem szakértők mondják, akik szerint Románia olyan ütemben halad az eladósodás útján – miközben a hadseregre költi költségvetésének egy jelentős részét –, hogy egyre kevesebb pénz csurran-cseppen majd beruházásokra.
Az új költségvetési ciklusban négyszer nagyobb összeg (80 milliárd euró) áll Románia rendelkezésére, mint a 2014–2020 közötti periódusban, úgyhogy ideje lenne felzárkózni a profikhoz. Főleg, hogy Románia nagyon gyengén teljesít ezen a téren: a rendelkezésre álló összegek alig 44%-át sikerült lehívni (az EU-s átlag 49%), Magyarország, Csehország, Szlovénia és Lengyelország (52%) is lekörözi ezen a téren a románokat. Az egyes megyék közötti különbség pedig égbekiáltó.

Az egyik legszembetűnőbb adat, ha az egy főre eső pénzösszegek megyei lebontását tekintjük, hogy bár Ilfov megye jól teljesített, Bukarest a huszadik helyre sorol be (4061 lej/fő összeggel). Ennél még Tulcea, Konstanca, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szatmár és Dolj megyék is jobban teljesítettek. A sereghajtó ezen a téren Neamț, Brăila és Teleorman megye.

Némileg árnyalja a képet, ha a szerződések számát és összértékét hasonlítjuk össze megyei szinten. Kolozs megye messze a legtöbb finanszírozási szerződést kötötte az országban (456), igaz, Ilfov, Bukarest és Konstanca is nagyobb összegeket szerzett kevesebb szerződés révén. Ezen a térképen Kovászna megye lóg ki a leginkább, az ottani pályázók a legkisebb összegekre kötöttek szerződést, a sikeres pályázatok terén pedig Teleorman, Brăila és Ialomița szintjén van. Viszont ismét hangsúlyozni kell, hogy itt nem csak a megyei vagy helyi önkormányzatok pályázatairól van szó, hanem például a magánszféráról, a kis és közepes vállalkozásokról is.
[caption id="attachment_403364" align="alignnone" width="800"]
Kattintson a képre a nagyobb méretért[/caption]
Bár az előző évek adatai alapján sikerült elhinni, hogy Erdély a pályázatok terén is lekörözi a Regátot, a mostani adatok nem támasztják ezt alá. A szakértők szerint ugyanakkor pártfüggetlen, hogy melyik megye hogyan teljesít az EU-s pénzek lehívásában.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.
További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.